Veled mindenhova

5. rész

A délután folyamán Will-el csatangoltunk a városban. Egészen élveztem a társaságát. Ha egyedül lennék most, biztosan egy padon ülve olvasnék, vagy ijedtemben hazamentem volna. Viszont Will-t elég hamar megkedveltem és a rossz kezdés ellenére végül nagyon jól éreztem magam a társaságában. Viszont néha mégis elfogott a rossz érzésl, hiszen ennek ellenére mégis egy idegen számomra. Nem igazán vall rám az, hogy ilyen gyorsan összeismerkedjek bárkivel, aztán kényelmesen jól érezzem magam vele. Éljen a szociális szorongásos zavar! Talán a spontaneitás hatására mentem bele abba is, hogy együtt nézzünk szét a városban. Egész életemben mindig mindent előre megterveztem, nem hoztam pillanatnyi döntéseket egészen két nappal ezelőttig, és ez lehet az oka az állandó bizonytalanságomnak. Lehet, hogy ez csak egy kibillenés volt, egy vacak vágy és én rögvest bele is fogtam. Nem bántam meg hogy elindultam, de a bizonytalanság minden percben velem volt.

Körbenéztünk a városban és Will olyan helyeket mutatott, amelyeknek még a létezéséről sem tudtam. Párszor jártam Bristol-ban ezelőtt, de mindig csak a főbb látványosságokat láttam eddig. Megállás nélkül viccelődtünk egymással és folyton beszélgettünk. Mintha ezer éve ismernénk már egymást.

- Melyik az a hely, ahova a legnagyobb vágyad egyszer eljutni? - kérdezte, miközben céltalanul sétálgattunk a városban.

- Igazából sosem gondolkoztam még el ezen. Mindigis kollektívan az utazás volt a vágyam, eljutni a lehető legtöbb helyre a világon. Sosem volt lehetőségem sehova sem elutazni, így mindent látni szeretnék. Még Londonban sem jártam sosem. - mondtam, majd láttam hogy meglepődve néz rám. - Mindenki így néz rám, amikor elmondom ezt neki.

- Akkor lehet meg kéne ejteni egy londoni városnézést is mielőtt még elhagyod az országot, nem gondolod? - kérdezte, majd a vállával meglökte az enyémet. Nem is gondoltam erre eddig, de tetszett az ötlete. Elmosolyodtam, majd bólogatva helyeseltem.

- Akkor meg is van a következő állomásunk - mondta.

- Hogy érted, hogy állomásunk? - kérdeztem meglepődve.

- Becsatlakozom hozzád. Úgysincs most konkrét tervem, hogy hova menjek legközelebb. - mondta lazán.

- Nem értem miért akarnál velem jönni. Gondolom már számtalanszor jártál Londonban, és különben is egy idegen vagyok neked - mondtam, továbbra is meglepődve. Nézett rám, majd nagyot sóhajtott.

- Tudod Alice, valami azt súgja, hogy te egy nagyon jó útitárs vagy. Illetve unom, hogy egy ideje egyedül utazok - mondta. -

- Tehát csak azért akarsz velem jönni, mert unatkozol? - néztem rá, és már egyre zavarodottabbnak éreztem magam.

- Nem csak azért. Úgy látom neked is elkél egy útitárs. Nekem pedig van már egy kis tapasztalatom, míg te csak ma indultál el. - magyarázta. Ebben volt igazság.

- Ezt még át kell gondolnom, hogy szeretném-e, hogy velem gyere, hiszen alig ismerlek! - mondtam neki.

- És nem is szeretnél jobban megismerni? - kérdezte, de erre nem válaszoltam. Legbelül éreztem, hogy szeretnék még több időt eltölteni vele. Ránéztem, forgattam a szemeim és nem tudtam nem elnevetni magam. Kicsit zavarba is jöttem, mert nagyon tudtam mit kéne neki erre válaszolnom, ezért inkább csak a kezemmel arrébb löktem.

- Na és neked van valamilyen álom úticélod? - kérdeztem tőle kíváncsian.

- Kalifornia. Los Angeles fantasztikus lehet - mondta.

- El tudlak ott képzelni. Állandóan buliznál és csajoznál, talán elkezdenél te is vlogvideókat gyártani, hiszen mindenki aki ott él, annak kötelező dokumentálnia az életét. - mondtam neki nevetve. Próbált komolyan nézni rám, de láttam, hogy mosolyra húzódik az arca. Hirtelen elővette a telefonját és elkezdett videózni engem.