Veled mindenhova

2. rész

Munka után még volt egy kevés időm arra, hogy elszaladjak a könyvtárba, mivel még pont volt egy fél óra a nyitvatartásból. Sietve sétáltam, hogy minél hamarabb odaérjek és minél több időm legyen még körbenézni. Ez a hely számomra maga a kánaán. A bolton kívül ez a másik kedvenc helyem. 

Odafelé menet hirtelen előjött minden rossz emlék és újra elöntött a szomorúság. A rengeteg seb, amit igyekeztem meggyógyítani, egyszerre mintha újra felszakadt volna. Minden fájdalom ami Jeremy-vel kapcsolatban történt, minden keserű pillanat apám elvesztése miatt, minden sérelem amit anyám okozott nekem és ezek hatásai a lelkemre és testemre hirtelen újra előtörtek. Szorító érzést éreztem a mellkasomban. Megálltam egy pillanatra, mély levegőt vettem és újra elkezdtem sírni. Hirtelen elfogott a szorongás, így a járdán a falnak dőlve leguggoltam kicsit. Van az a pont, amikor már nem tudsz erős lenni. Van az a pont, amikor reménytelenné válasz és nem tudod mit kellene tenned, hogy jobban legyél. Hányszor kell még begyógyítanom a sebeket és újra elviselni ahogy felszakítják ahhoz, hogy végre eljussak arra a pontra, hogy már csak hegek maradjanak? 

Hirtelen elkezdett zuhogni az eső és én is gyorsan a könyvtárba siettem. Amikor odaértem, a könyváros nő már előre köszönt nekem. Gyakran járok ide, évek óta rendszeresen. A klasszikusok között nézelődtem, amikor az órára pillantottam és láttam hogy már csak 10 perc maradt zárásig. A következő pillanatban a könyvárosnő is odajött hozzám figyelmeztetni, hogy hamarosan bezárnak, de mondtam neki, hogy sietek. Gyorsan átfutottam a könyveket és hirtelen megakadt a szemem az egyik kedvenc könyvemen, a Gulliver utazásain. Levettem a polcról, megnézegettem a borítóját, és beleolvastam kicsit. Imádom ezt a könyvet. Talán ez az a mű, amit a legtöbbször olvastam. Ahogy olvastam, hirtelen támadt egy ötletem. De ez az ötlet annyira magával ragadott és befészkelte magát a fejembe, hogy abban a pillanatban fogtam a cuccaim és könyvkölcsönzés nélkül kirohantam. Ahogy visszanéztem, láttam, hogy a könyvtárosnő meglepetten néz rám. Általában legalább 2-3 könyvet ki szoktam kölcsönözni, sosem jövök ki üres kézzel. 

A bejáratnál előkaptam a telefonom és felhívtam Liv-et. Gyorshívón van. Meglepődött hogy hívom, hiszen ma már találkoztunk. 

- Alice! Minden rendben? - kérdezte riadtan.

- Igen, persze. Figyelj Liv, ott aludhatok nálatok ma este? Beszélnem kell veled.

- Persze gyere, de biztosan minden rendben? Történt valami? - kérdezte továbbra is ijedten.

- Ne aggódj, elmondok mindent nálatok.

Rohantam haza, hogy összeszedjem pár holmim, amiket átviszek az ottalváshoz. Az ötletem miatt teljesen feltöltődtem adrenalinnal, alig vártam, hogy megosszam az ötletet Liv-vel. Hozzájuk is szinte futottam, annyira izgatott voltam. 

Miután csengettem, az anyukája engedett be.

- Jó estét! - köszöntem neki.

- Szervusz Alice! Gyere be. Hogy vagy? Minden rendben? - kérdezte, miközben levettem a dzsekimet.

- Igen, köszönöm. És maga? - kérdeztem vissza. 

- Velem is minden rendben. Sajnos a vacsoráról lemaradtál, de raktunk neked félre. - simította meg a vállam. - Menj fel nyugodtan, Liv a szobájában van. 

- Köszönöm. - mondtam neki, majd kettesével szedve a lépcsőfokokat mentem fel. Kopogtam a szobája ajtaján, majd benyitottam. Az ágyán feküdt, a fejét lelógatta a földre és így olvasott egy újságot. Amikor észrevett, rögtön felült és faggatni kezdett.

- Na? Miről akartál beszélni? Amúgy jó gyorsan ideértél. Futottál? - kérdezte meglepve, én pedig levágtam magam a babzsákfotelébe. 

- Liv. A te véleményed számít a legjobban. Azért rohantam ide hozzád, hogy neked mondjam el először. - mondtam neki komolyan. Láttam rajta a félelmet. - Ne ijedj meg, ez nem rossz. Sőt, az eddigi legjobb dolog lenne ami valaha történt velem!