A piszkos szépség

17.

Minden sínen ment a tegnapi nappal az élen és elkezdtem egyre normálisabban élni az életemet.

- Jó reggelt életem - húzta el a függönyt.
- Ez kissé se hasonlít arra az ébresztésre amit én elképzeltem.
- Ne morogj, nekem dolgoznom kell és neked se ártana.
- Szerelmem, ne kezd ezt már reggel is!
- Nem kezdem csak egy javaslat volt.
- Majd ha találok normális munkát fogok dolgozni.
- Az én ajánlatom akkor is áll.
- Roxi imádlak, de nem akarom, hogy egy helyen dolgozzunk.

Agymenésem volt, hogyha Roxi titkáraként kellene dolgoznom hamar megunna.

- Én is szeretlek napsugár, adj egy puszit és már itt se vagyok.

Adtam egy csókot a szájára és megpróbáltam behúzni az ágyba de lerázott.

- Kincsem majd este, reggeli az asztalon és mellette a teendőid.
- Rendben.
- Puszi, szeretlek és ha hívlak vedd fel!
- Én is szeretlek, szia!

Az ajtó csukódott és fél órán belül sikerült kimásznom az ágyból is. Megittam a szokásos reggeli teámat és ahogy körbe néztem kedvem támadt volna visszafeküdni. De sajna muszáj volt megcsinálni a dolgokat amit felírt. Nekiláttam és mihelyst végeztem leültem megnézni a Két lépés távolságot. Közben fontolóra vettem a titkár dolgot is de az elvek akkor is elvek szóval csak egy kósza gondolatnak ígérkezett ez is. 6 óra várakozás után végre hazajött és nem gondoltam, hogy a kisírt szemeimnek olyan hű de örülne.

- Megjöttem.
- Örülök, de nehogy be gyere!

A lehető leggyorsabb módon kellett rendbe hoznom magamat, mert egyébként utáltam ha sírni látott.

- Akkor mikor Katie? Mi a baj? - nagy hévvel bejött a nappaliba és leesett neki amint meglátta a fénylő kék szempárt.
- Szóval ahelyett, hogy néznéd az állásokat  egyedül pityeregsz. Értem én.
- Na ne hagyd abba ragyog a ház szóval nincs mibe belekötni.

Egy percre sikerült elhallgattatni és ravaszul ki is használtam az alkalmat. Szorosan a karjaimba zártam egy könnyed sóhaj kíséretében.

- Néha olyan hülye tudsz lenni.
- Na látod ezt is specielbe csak te élvezheted ki.
- Talán mondjuk specielbe gondolkodhatnál a munkán is...
- Ezt a pillanatot is megölted.

Elhúzódtam és visszabújtam a takaró alá. Mindig csak a munka, még ilyenkor is...

- Hát én akkor mára hagylak. Az ágyban találkozunk.
- Hisztis...
- Tessék?
- HISZTIS!
- Miért is?
- Most jelenleg azért, mert a munkával nem akarsz békén hagyni.
- Igen ez így van, és?
- Hagyd abba...még egy puszit se adtál...
- Ja, én meg kaptam egy "nehogy be gyerét" köszönös címén.
- Az ágyban találkozunk.

Elment enni és én folytattam a filmet. Az este további részében duzzogtam...csak azért se szóltam hozzá. A lány még javában dolgozott mikor a jóéjt elhagyta a számat.