A herceg és a farkas (Befejezett)

🌘Hetedik🌘

Írói pov.
Az állat ösztönösen tudja, hogy a párja készen áll. A farkas tudta, hogy a szűz, ki ott várt rá élete párja és leendő kölykeinek anyja. A szerelem ismeretlen volt számára, de a vágy annál kevésbé. Az alatta a fetrengő fehér angyal immár az övé és senki sem veheti el tőle. Azt akarta, hogy senki más ne érinthesse, ne káthassa, úgy mint most ő. Az illata az orrának, akár a perzselő nap a sivatag dűnéiben, égető. Vegyes érzelmeik kavalkádja óceánba folyt és a két test hamarosan egyé vált. A fiatalabb először érzett ilyet, szorított, forró volt és feszítő. Az idősebb hasonlóképp érzett, de máshogyan. Ő úgy érezte magát, akár egy király, kinek uralma alá kell hajtania a fiút. Meg is tette, úgy, hogy legalabb háromszor átkeltek a gyönyör kapuján. A fiatalabbat nem zavarta a farkas külső. A harmadik futam után egyszerűen elájult. A farkas hozzábújt és fekete bundájával melegítette a fáradt fiút.

Igor pov.
Másnap reggel úgy ébredtem mint egy kimosott ruha. Vladimir a vállamon pihent és épp olyan mesztelen volt mint én, tehát megtörtént.
- Hé... - simogattam meg az arcát mire felnyíltak a szemei és rám mosolygott.
- Szia!
- Tegnap... Akkor... - kerdeztem, legalábbis próbáltam. Ekkor az egyik kezét felemelte és megsimogatta az arcomat.
- Igen. Megtetted, az, hogy sikeres volt e csak később derül ki.
- Rendben. - mondtam és nyomtam egy puszit a fejére. Felkeltem és kezet nyújtottam neki, de nyüszitve összerogyott.
- Jól vagy?
- A farkas kicsit heves volt. - nyöszörögte én pedig ekkor vettem észre az oldalán lévő karmolásokat. Nem voltak mélyek, de elég ronda volt ahhoz, hogy látszódjon egy ideig.
- Annyira sajnálom.
- Miért sajnálod?
- A farkas... Olyan sokmindent tett már, amit én sosem akartam.
- Nem érdekel.
- Öltem már embert.
- Nem érdekel.
- Kiszámíthatatlan vagyok. Bármikor megölhetlek, ha csak épp egy kicsikét is ideges vagyok.
- Nem érdekel. - ismételte harmadjára és újra megcsókolt. Azt hiszem sosem voltam még boldogabb.