A koncert után a backstagebe mentünk, hogy találkozzunk a tagokkal. Én rögtön Namjoonhoz indultam, Ő pedig folyamatosan engem bámult. Elpirultam, ez nem kérdés. Percekkel később már előtte ültem, és csak ennyit mondott:
- Nagyon tetszik a stílusod!-és végignézett rajtam, egy óriási mosollyal.
Megköszöntem, és mondtam neki, hogy már régóta szerettem volna vele találkozni, és nagyon szeretném, hogyha barátok lennénk.
-Ennek semmi akadálya. -mondta, és egy autogrammos papírra felírta a privát Instagrammja nevét, és azt mondta, hogy írjam le én is az enyémet, hogy tudja, kit kell engedélyeznie. Így lapokat cseréltünk, csináltunk egy képet, megöleltem, és mentünk is tovább. A háttérből hallottam egy párbeszédet, ami Jimin, és Namjoon között zajlott le:
-Nagyon szép ez a lány, elfogadnám barátnőmnek.-mondta Namjoon
-A lányt fehér Namjoon-idézetes pólóban?-mondta Jimin, közben rám mutatott, persze nem feltűnően.
-Igen, mondjuk azt nem vettem észre hogy a pólóján az én idézetem van.-mondta Namjoon, és elpirult közben
-Nem gondolod, hogy túl fiatal hozzád? Maximum 18 lehet, te pedig 28 vagy.-vonta kérdőre Jimin Namjoont.
-Tudod, a kor nem számít. Na mindegy is, megadtam neki a privát-instám nevét, emlékeztess rá, hogy írjak neki.-mondta Namjoon.
-Oksa.-mondta Jimin, közben húzta a vállát.
A beszélgetésük koreaiul zajlott le, gondolom nem tudták, hogy egy kicsit beszélem a nyelvet, így megértettem a lényeget.
YOU ARE READING
Az új manager/✔/
FanfictionEgy lánynak az az álma, hogy találkozzon, vagy esetleg együtt dolgozhasson a BTS-el. Ez sikerül is neki, a BTS boldogságáért felelő manager lett Viszont a történetben Namjoonal máshogy alakulnak a dolgok. Vajon mi lesz Namjoon és az új Manager közöt...