animi regia

várom a tavaszt

a párkányon ülök
az ablak folyton vissza akar csukódni
mindig finoman megüti a karomat
mintha bíztatna
unszolna
gyerünk, csak csináld már
lentről, a csukott ajtón keresztül is felhallom a beszélgetések tompult zaját
boldogság ott,
itt pedig minden kibaszott szürke
mert csak kinézek, és minden szürke,
egyszerűen felfoghatatlanul színtelen
magamat is annak érzem
és ez nagyon nagyon elszomorít
mert szeretnék tarka lenni
és színekben pompázni,
de annyira fáradt vagyok és olyan hideg van
nagyon hülye vagyok
mennyire nagyon?
amennyire mondják
hülye vagyok, de gondolkodom, márpedig aki gondolkodik az hülye nem lehet, és én most éppen azon gondolkodom, hogy valószínűleg ha átfordulnék itt csak egy apró kis lendülettel, nem tudnék úgy érkezni, hogy meghaljak
és akkor csak ott lennék teljesen szürkén, és sajnos életben
mindenki aki boldog meg hirtelen
nem lenne boldog
csak nagyon mérges
mert te kurva nagy önző marha!
de én csak nyugalmat akartam a fejemben
nem a lenéző szemeiteket
és mégis ezt kapom
ti meg beéritek a lábamból kifordult csontjaimmal