animi regia

nem-valami-édes-anyámnak

mondjátok meg édesanyámnak,
sajnálom, hogy összetörtem a szívét.
ha nem vette volna el a ragasztómat,
talán még meg is javítom.
de elkobozta.
kitépte apró kezeim közül.
és azok a hosszú körmök belemartak a műanyagba,
mint a karomba, mikor düh égette szemeit.
most mondd, mire csodálkozzak fel?
nagy, büszke kebleid mindig eltakarták arcodat.
plasztika volt?
volt plasztika.
nem, nem volt.
vagy mégis?
nem mondtad meg, nem érdekelt.
csak feltételeztem, hiszen valaminek ki kellett szorítania onnan a meleg érzelmeket.
a plasztikra fogtam az egészet.
que sera, sera, ez nem az a dal, ahol szeretsz.
engedd el a kezemet!
várj, fogd meg újra!
fogj meg, tarts szorosan,
ölj meg lassan.
ha nem szereted a hangodat, miért kiabálsz velem annyiszor?
fogd be!
szemtelen, szemtelen, szemtelen.
a pofon finom, ha szépen tálalják.
"szeretlek, szeretlek,
de azért megütlek.
sosem leszel jó, és te nem vagy senki."
badarság!
az vagyok, aki lenni akarok, és én az akarok lenni, aki te sosem voltál, és nem akarok az lenni, aki vagy.
vége van, miért írok még rólad?
te biztos nem gondolsz rám.
nem gondol rám.
nem gondoltok.
nem gondolok.
mindössze néha, de akkor is rád.
ugye milyen kétségbeejtően hangzik?
lefogadom, hogy te egy napot nem bírnál ki az arcommal a fejedben.
talán még kést is ragadnál, főnökasszony.
egyébként bocsánat, hogy anyának neveztelek.
tudom, hogy nem vagy az.
soha nem is voltál, bi bi bí.
ami csak nekem fájt, de szeretem a keserűség szőtte humort.
ó, és tudod mi fakad még gyötrelemből?
a tény, hogy soha senki nem fog szeretni,
mert nem vagy édes, anya.