Nehéz

58.

Kb. öt hónapos várandós voltam mikor kiderült a neme. Igaza volt az én látnok férjemnek, kislány. Adam onnantól kezdve naphosszat vigyorgott és fűnek fának elmesélte, hogy kislánya lesz, na, mondjuk azelőtt sem volt sokkal szomorúbb, de azt láttam rajta, hogy egyértelműen kislányt szeretne, ugyanakkor azt sem bánja, ha fiú lesz, ő olyan férfi, olyan leendő apuka, aki mindkét nemmel szemben megállná a helyét.

Az ő öröme és felhők között repkedésével ellentétben én nem voltam valami fényesen. Törekedtem a pihenésre, de néha azért volt pár megterhelő napunk, ami viszont nálam elhúzódott és olyankor két-három napig is nyűgös voltam akár.

Nyáron készítettük elő a gyerekszobát. Peter és Adam festették ki mi pedig Lisával dekoráltunk, a bútorok és kiegészítőket együtt mentünk el megvenni. Lisa nagy segítségemre volt, mert sokszor mikor megláttam vagy hallottam egy bababútorral, eszközzel kapcsolatos kifejezést el voltam veszve, fogalmam sem volt, hogy az most jó vagy rossz-e a babának, így legegyszerűbb volt, hogy vittük magunkkal, ő már azt is tudja, hogy mi az, ami praktikus, mi az, amit tényleg használni fogunk, és mi az, ami csak a polcon porosodna.

Augusztusra kész lett a babaszoba és még volt egy hónapunk hogy pihenjünk. Elutazni nem akartunk, legmesszebb Lisáékig jutottunk, illetve Lishez aki teljesen bevolt zsongva már, hogy hamarosan érkezik a kis unokája. Október 14-re vagyok kiírva, de az orvos szerint elég nagy baba így lehet, hogy egy héttel korábban érkezik majd. Nem baj, az már nem gond, mi felkészültünk, legalábbis fizikailag, a körülmények adottak, és mi is alig várjuk, hogy a karunkban tarthassuk.

Adam teljesen oda volt már, állandóan a hasamhoz beszélt és énekelt a babának, konkrétan felvázolta az egész életét a kicsinek, mikor hová, milyen iskolába megy, orvos vagy ügyvéd lesz belőle és talál egy olyan csodás pasit, mint ő... Nincs elszállva magától, ugyan, kicsit sem. De jókat nevetek rajta, édes, ahogy előadja magát. Olykor előjönnek a vadászpuskás sztorik is, az első randi kérdéskörnél... Megállapítottuk, hogy ha odakerül a sor, én leszek a kislányunk fő tanácsadója, mert ő csak agyvérzést kapna ezektől a témáktól.

Minden este azon tanakodtam milyen lesz az első pillanat, varázslatos és rögtön bele szeretek majd, vagy kell majd egy kis idő, míg összeszokunk, jó anya leszek, megtudok neki mindent adni... Adam megérezheti ezt az állapotomat, ugyanis olyankor mindig magához húz és szeretget és biztosít arról, hogy szuper király szülők leszünk. ebben bízom én is.

Szeptemberben még bejártam a suliba. Az óráimat már nem tartottam meg, mert megterhelő lett volna a felkészülés minden napra így felvettek egy helyettesítőt erre a tanévre, ellenben a zeneórákon még kisegítettem, aminek Adam nagyon nem örült, aggódott értem, szerinte inkább otthon kellene pihennem, de én nem bírnám az egész napos fekvést, meg inkább a suliban vagyok, mint otthon egyedül.

Jól éreztem magam, mármint alapvetően végig szenvedtem négy hónapot, de az utolsó pár hét, szuper volt, semmi fájdalom, semmi rosszul lét, csak boldog voltam, és vártam a nagy pillanatot.

Na, igen, a kislányunk szeret meglepni minket már most. A tanáriban olvasgattam az emaileket mikor éreztem egy erős fájdalmat a hasamban. Rögtön kikapcsoltam a gépet és felálltam. Megtámaszkodtam az asztalban, elsétáltam a csaphoz és ittam egy korty vizet. Próbáltam mély levegőket venni, ahogy azt tanultam, hogy csillapítsam a fájdalmat.

- Grace, minden oké? – jött felém Annie.

- Igen, azt hiszem, jól vagyok – néztem rá. Fura az élet... nem mondom, hogy Annievel barátnők lettünk, de azután hogy végleg leakadt Adamről egész jól kijöttünk, fogalmazzunk úgy, hogy civilizáltan eltudtunk beszélgetni. Továbbra sem szerettem és azt hiszem ő sem engem, de nem fúrt és én is elengedtem minden kis ügyködést, adtam neki egy tiszta lapot és azt hiszem élt vele...