CSAK SZÍNHÁZ

XXIII.

Miután Barni lovagiasan átvette a csomagjaimat, hogy ne én szenvedjek velük, hadd vigye ő a cuccomat.
A fiú ujjainak melege kellemesen ölelte át az én totálisan átfagyott ujjaimat, a gyomrom másodpercekben rándult görcsbe.
Kibaszott boldog voltam.
Sikeresen felverekedtük magunkat egy villamosra, szerencsére volt egy hely, amelyre le is huppantam.

- Három óra folyamatos ülés után úgy érzed, hogy neked megint le kell ülni? - Barni arcán egy pimasz mosoly terült szét, a szemei élcelődve csillogtak, ahogy hozzám enyhén lehajolva ejtette ki a száján az előbbi szavakat.

- Csönd már! Most mi a baj? - háborodtam fel rögtön. Persze, egy grammnyi harag nem volt a hangomban.

- Semmi - biccentett szórakozottan.

Egy bő negyedóra elteltével már le is szálltunk a sárga szerelvényről.

- Elkísérsz hazáig? - kérdeztem és gyorsan kisimítottam az arcomból egy – szél által odafújt – kósza tincset.

- Ki nem hagynám - bólintott Barni és rögtön az enyémre kulcsolta az ujjait.

- Feljössz? - pillantottam fel rá. - Főzök kávét vagy teát, igazából bármit. Na?

- Köszi, egy forró tea igazán jól esne… - mosolyodott el a fiú és egy apró puszit nyomott a homlokomra.

Ebben az egy mozzanatában annyi szeretet volt, hogy a boldogság és a szerelem eufórikus keveréke lávaként öntötte el a végtagjaimat. Elmosolyodtam és éreztem, ahogy az arcom égni kezd. Barni persze egy ekkora magaslabdát nem hagyhatott ki.

- Ó, Szofi! - nyalt végig egy gyors mozdulattal az alsó ajkán és résnyire összehúzta a szemeit, egy huncut mosoly csücsült a szája szélén, ami miatt megjelentek az imádnivaló gödröcskéi. - Hogyha egy ilyen kis ártatlan puszitól zavarba jössz, akkor mi fog következni, ha… - itt közbevágtam.

- Fogd be, te idióta! - csaptam a karjára.

Erre Barni semmit se mondott, csupán felkacagott és elengedte az kezemet, hogy egy hirtelen mozdulattal a vállamnál fogva magához húzhasson. Így mentünk hazáig.
A házba belépve, felsétáltunk az emeletre, a kulccsal pedig zörögtem egy kicsit amíg bejutottunk a lakásba.

- Ne helló, megjöttem! - kiáltottam és felakasztottam a kabátomat a fogasra.

- Szia…-sztok! - köszönt Kriszti. A lakótársam arcán nem tükröződött meglepődés, amikor meglátta a fiút az előszobában. De azért, hogy leplezze, azt, hogy ő "már mindent tud" rákérdezett a dologra. - Hát te?

- Hát én - válaszolt Barni, bujkáló mosollyal az arcán. - Megiszok egy teát, aztán megyek is - mondta. - A cipőmet levegyem? - nézett Krisztire.

- Nem szükséges, de ha gondolod, akkor nyugodtan - válaszoltam meg a barátom kérdését Kriszti helyett.

Amíg Barni gyorsan kibújt a barna színű, finom bőrből készült cipőjéből, addig én bedobtam a csomagjaimat a szobámba.

- Anyu csinált rántott gomba fejeket, tartármártással - kacsintottam Krisztire, mire a sötét hajú lánynak felragyogott a szeme.

- Ezaz! - bokszolt a levegőbe. - Mert amúgy hideg kaja lenne a vacsora - nézett rám, majd beharapta az alsó ajkát. - Akkor ti most? - mutatott rám, majd az előszoba felé bökött, ahol Barni állt és a telefonján működött valamit.

- Úgy néz ki - vontam vállat visszafojtottan mosolyogva.

Kriszti arcán egy óriási mosoly jelent meg, majd szorosan megölelt és annyit mondott: