Tévedés

11.

Sziasztok!

Nem szokásom írni a rész elejére vagy végére semmit, csak ha valami fontos dologról van szó. És ez most NAGYON fontos dolog. Minden bizonnyal ti is megéreztétek a korona vírus okozta nehézségeket, legyetek iskolások vagy már dolgozók. Mindannyiunk közös érdeke, hogy minél hamarabb véget érjen ez az őrület, a lehető legkisebb áldozat és veszteség nélkül. Ehhez viszont az kell, hogy betartsuk a szabályokat.

Maradjunk otthon!

Tudom, hogy milyen nehéz ez. Alapvetően én egy otthon ülő típus vagyok. Minden alkalommal "belehaltam" egy kicsit, mikor valamilyen oknál fogva el kellett hagynom a kis kényelmes lakásomat. Most azonban, mikor úgy érzem, hogy megfosztottak valami olyantól, amire eddig nem is volt annyira szükségem, hirtelen azt érzem, hogy NEKEM MENNEM KELL. Szóval átérzem, srácok-lányok, de kérlek titeket, maradjatok otthon, biztonságban. Annyi szuper könyv, sorozat, film, társasjáték, számítógépes játék van a világon, amire eddig nem volt időtök. Hát most itt a lehetőség, hogy belevessétek magatokat. :) Ha van háziállatotok, szadizzátok őket a szeretetekkel, töltődjetek fel általuk pozitív energiákkal. Beszélgessetek, hallgassatok zenét, énekeljetek, még ha ezt mások annyira nem is díjazzák :D 
Rám is temérdek szabadidő szakadt, sajnos, így igyekszem a legjobb tudásom szerint, gyorsabban hozni az új részeket. Ki tudja, talán a Charlie Weasley-s pár részes kis szösszenetemet is tudom majd publikálni. :)

Tisztában vagyok vele, hogy a szavam nem mérvadó. Hisz ki vagyok én? Csak egy ismeretlen, arc nélküli, őrült wattys csaj. De sokat gondolkodtam azon, hogy írjam-e le vagy sem és arra jutottam, nem veszthetek vele semmit. Maximum beszélhetünk erről is egy jót, hogy megtudjam, ti hogyan vélekedtek erről az egész helyzetről, hogy viselitek és hogy élitek meg. 

Köszönöm, hogy itt vagy, köszönöm, hogyha elolvastad ezt és a legújabb részt is.
Nagyon vigyázzatok magatokra, a testvéreitekre, szüleitekre, nagyszüleitekre... Az aranyhalatokra is, természetesen :) Kitartást, túl leszünk ezen is! ❤

Ölellek titeket:
azosszenevfoglalt

("Elkaptam róla a tekintetemet és újra az autó irányába fordultam. A ragyogó tavaszi időben néhány másodpercnek el kellett telnie, hogy a szemem hozzászokjon a fényhez és ne csak egy csíkon át lássam a világot. Ekkor azonban, méregdrága kocsi ajtaja kivágódott, a lábaim pedig abban a pillanatban megmakacsolták magunkat és nem mozdultak többet. Ott volt és egyenesen engem figyelt.")

Ott álltam, bambán, mint valami hülye, egyedül, mert a barátaimnak először fel sem tűnt, hogy lemaradtam tőlük. Camilla és Fabio meneteltek előre, továbbra is a tűzpiros autót bámulva, amiből az imént szállt ki tulajdonosa. Ő. Charles Leclerc. Azonnal felismertem, az iszonyú menő napszemüvege ellenére is, ami biztos, hogy egy havi fizetésembe kerülhetett. Lazán, zsebre dugott kezekkel támaszkodott a járműnek és nézett. Engem. Ebben teljesen biztos voltam. Ajkait egy apró mosolyra húzta. Nem viszonoztam, természetesen. Hogy is tudtam volna rá mosolyogni mindezek után?!

Az egész jelenet csupán néhány másodperc alatt zajlott le. A barátaim is észrevették magukat, vagyis jobban mondva engem, hogy már nem slattyogok mellettük. Értetlenül visszasétáltak hozzám és kérdezgették, hogy mégis mi bajom van, miért álltam meg, miközben folyamatosan köztem és a Charles között kapkodták a tekintetüket. Nem vettem le Róla a tekintetemet. Az az idióta, magabiztos félmosoly még mindig ott ült az arcán. Azonban ez abban a pillanatban lelohadt az arcáról, mikor Fabio hirtelen a hátamra simított, bizonyára azért, hogy végre nekik szenteljem a figyelmemet. A monacói nem állt annyira messze tőlünk, hogy ne vegyem volna észre, mikor egy mély levegőt vett. Az önbizalom végre visszatalált hozzám, hozva a cimboráit is, a gúnyos gondolatokat. Csak nem egy kis féltékenységet láttam átsuhanni az arcán? Alighanem nem ilyen jelenet játszódott le a kis fejében. Megtehettem volna, hogy közelebb simulok az olaszhoz, esetleg még meg is ölelhettem volna. De nem tettem. Nem Charles vagy miattam. Egyszerűen csak nem volt szívem kihasználni a barátomat. Nem kezelhettem egy eszközként Fabiot, hogy féltékennyé tegyek olyasvalakit, aki egyszer valamikor, ha csak kicsit is, de tetszett nekem. Nem utolsó sorban pedig, volt barátnője, akit szeretett és noha a lány valószínűleg soha nem tudná meg, hogy egy kicsit incselkedtem a jóképű fiújával, Fabionak bűntudata lett volna. Bármennyire is Casanovának mutatja magát, az igazán fontos dolgokban nagyon lelkis. Így hát csak rájuk emeltem a tekintetemet és egyenes Camillának intéztem a szavaimat.