Tévedés

8.

("A sírás megtette a hatását. Úgy jött álom a szememre, hogy esélye sem volt az agyamnak a szárnyalásra. Ha pedig Camilla nincs, az én szárnyalásom is véget ért volna ezen a helyen.")

Egyetlen stikli és repülők. Ez volt a lényege annak a fenyegetőzésnek, amit azelőtt kaptam, hogy visszaküldött volna dolgozni. Én pedig ezt a balhé másnapján kilőttem volna, ha Camilla nem ébred fel valami neszre és eszmél fel arra, hogy az ő édesdeden szunyókáló barátnője, azaz én, büdös nagy bajban van. Elaludtam. Az este annyira nem hagytam szárnyalni a kis agyamat, hogy ébresztőt sem állítottam magamnak. Az olasz lány szinte önkívületi állapotban rám üvöltött, hogy azonnal keljek fel, mire én ijedtségemben leestem az ágyról. Heves szívdobogással ültem a padlón és nem értettem mi történik, mígnem ránéztem az órára, ami nagyon nem kedvező időt mutatott a számomra. Nagyjából három percem volt elkészülni és megérkezni az étteremben, hogy fogadhassam a vendégeket. Na ezek után ugrott ki majdnem a szívem. 

Olyan gyorsan kapkodtam magamra a ruhákat, amilyen gyorsan csak tudtam. Majdnem elfelejtettem bugyit venni, mire Camilla, aki szintúgy kipattant az ágyból, hogy segítsen elkészülni, hozzám vágott egyet, hogy vegyem fel azt is, mert fene kényelmetlen lesz anélkül egész nap.
Csodák csodájára, csak a jó ég tudja hogyan, de csak két perccel később érkeztem, mint ami a valós munkaidőm kezdete volt. Igaz, hogy a hajamat menet közben fogtam kontyba. Az is igaz, hogy majd' kiköptem a tüdőmet, mert több emeletet futottam, mondván, nem bízom a lift gyorsaságában. Az még inkább igaz, hogy úgy néztem ki, mint egy rossz napokat megélt kóbor eb, de, és ez itt a lényeg, megérkeztem. A munkatársaimtól sűrű bocsánatkérések közepette, akik csak legyintettek, hogy előfordul, álltam be a munkába. Ha az előző nap nem élhettem volna ki a pincérnői hajlamaimat, ma is megfürödhetem eme korántsem kedvelt munkának az örömeiben. Előre féltem, hogy milyen atrocitás fog érni a Leclerc család által, de legnagyobb meglepetésemre nem voltak a szokásos helyükön. Kifújva az addig benntartott levegőt, léptem a gyűlölt asztalhoz, ahol ezúttal egy jó kedélyű olasz család foglalt helyet és vettem fel az italrendelésüket. Ahogy végeztem, megfordultam és a szemem sarkából rögtön felfedeztem napjaim megkeserítőit, három asztallal odébb, ahol már nem nekem kellett kiszolgálnom őket. Arthur mosolyogva biccentett a fejével, mikor meglátott, amit én viszonoztam. A családtagjai, de főképp a két testvére bamba képpel bámulta a jelenetet, de a legifjabb Leclerc csak sunyi mosollyal az ajkain szürcsölt bele az éppen akkor kézhez kapott italába. Látszólag nagyon élvezte, hogy ideidegesíthette a rokonait, mire én kuncogva megráztam a fejem és visszamentem a pulthoz leadni a rendelést. 

Az egész reggeliztetés gördülékeny lezajlott, ahogy a nap további része is. Legnagyobb örömömre pedig az este sem tartogatott váratlan meglepetéseket. Persze az ember mennyiségre és a rohangálásra nem lehetett panaszom egyik étkezésnél sem, azonban senki olyanhoz nem kellett hozzászólnom, akihez nem szerettem volna. Értem ez alatt a monacói családot. Ők, akárcsak reggel, nem ahhoz az asztalhoz ültek le, ami hozzám tartozott. Azalatt a néhány alkalom alatt, mikor elhaladtam előttük, Arthur és én mindannyiszor összemosolyogtunk. Mintha ez egy ki nem mondott megállapodás lett volna közöttünk, így idegesíttettük a családját. Kifejezetten élveztem, ahogy a feszült és bosszankodó tekintetekre pillantottam, de a fiatal fiún is látszott, mennyire jól szórakozik rajtuk. 

A nap, amennyire kaotikusan indult, viszonylag egész jól telt. Az utolsó vendég távozásával, bezártunk és gyorsan kitakarítottunk a kollégáimmal, hogy reggelre ez már ne legyen egy plusz feladat, majd mindenki ment a saját maga dolgára. Hol hazafelé vették az irány, hol a szobájukba, én a recepciót céloztam meg, ahol Camilla teljesített szolgálatot. Ahogy helyet foglaltam mellette, rögtön megéreztem, hogy mennyire elfáradtam az egész napos rohangálásba. Nem is maradtam nála sokáig, csupán néhány szót váltottunk. Megbeszéltük, hogy holnap este, miután bezártuk a fürdőt, ahová beosztottak, összeszedem magam és elmegyünk sétálni egyet a városba. Tekintve, hogy már csak két nap maradt hátra újévig, kiakartuk használni, hogyha már este van egy kis időnk, kivilágítva is megnézzük a vásárt, ami nagy valószínűséggel már szilveszteri dudákkal és nevetséges kalapokkal lesz tele.
Hamar elbúcsúztam barátnőmtől és miután kitartást kívántam neki, visszatértem a szobánkba. Egy gyors zuhany után pizsamába bújtam, majd Camilla ágyára is odakészítettem a sajátját. A legfontosabbat ezúttal nem felejtettem el, állítottam ébresztőt. Felsóhajtva bújtam be az ágyba és húztam magamra a puha takarót. Olyan érzés volt, mintha egy felhőn feküdnék. Mennyei érzés volt.