Nehéz

39.

- Agydaganat, mindkétszer, engem is kezeltek kemoterápiával, műtöttek is, tudom min mentek keresztül.

- És te is szenvedtél, sokat?

- Igen, de tudod a szüleim nagyon sok erőt adtak, sajnos már nincsenek velem, de tudom, hogy fentről még most is óvnak. Mindent megtettek értem.

- Igen, anya is igyekszik, nekem apa már meghalt, mikor kicsi voltam, így anya egyedül maradt velem. Nehéz neki, tudom, de nagyon igyekszik. Sokat dolgozik, ezért keveset van velem.

- Miben halt meg az apukád?

- Tüdőrákban, anyának ezért is nehéz, tudom, hogy szenved, még ha nem is mutatja. És utálom magam, amiért ennyi gondot okozok neki.

- Ne tedd Mia, ez nem a te hibád. Az anyukád egy nagyon erős nő, te is az vagy és együtt képesek lesztek legyőzni a rákot. Én tudom.

- Szerintem könnyebb lenne neki, ha meghalnék.

- Ez butaság, nem is gondolhatsz ilyenre. Ha az anyukád helyében lennék, elsem tudnék képzelni nagyobb fájdalmat minthogy, elveszítsem a gyermekemet.

- Neked van már gyereked?

- Nincs még.

- De lehet? Mármint a rák ellenére, a kezelések után, lehet babád?

- Az orvosom szerint igen. Én már 6 éve meggyógyultam, de tudod, nagyon sokáig nem is mertem arra gondolni, hogy gyerekem legyen, de aztán találkoztam valakivel, akit megszerettem és hirtelen mindennek értelme lett, szeretnék babát szülni, szeretném, ha család lennénk egy nap.

- Nem félsz, hogy újra beteg leszel?

- Féltem, talán még most is tartok tőle, de Adam miatt minden egyes nappal biztosabb vagyok abban, hogy erre vágyom. Persze az, hogy mikor még kérdés, de egy nap, tudom, hogy lesz egy szerető családom.

- Nekem is lehet?

- Hát persze, csodaszép lány vagy és biztosan te is megtalálod azt, akit neked teremtettek. Ha nekem sikerült hiszem, hogy neked is fog. Sokáig tartott, míg elkezdtem benne hinni, még akkoris ha már mellettem volt, de úgy érzem végre sikerült, és ehhez nem is Adam kellett, hanem, hogy magamban tudjak hinni, mert anélkül nem menne.

- Adam milyen?

- Ő egy csodálatos ember, életem egyik legnehezebb időszakában talált rám, találtunk egymásra, azután, hogy elveszítettem a szüleimet és bár titkoltam és ellenkeztem, de nagy szükségem volt rá. Ő nem adta fel, a támaszom lett és egymásba szerettünk. Ő a legjobb barátom és a szerelmem, jelenleg a legfontosabb ember nekem.

- Biztos jó lehet így érezni.

- Ha megtalálod a párodat, az csodálatos, ezért sem szabad feladnod, mert szeretném, ha átélnéd te is.

- De az anyukám attól nem lesz jobban, nem fog kevésbé szenvedni.

- Egy terhet leveszel a válláról, sokkal kevésbé fog érted aggódni s ez már nagy segítség neki – mosolyodtam el mire megfogta a kezem.

- Köszönöm, te nagyon kedves lány vagy...

Mikor eljöttem a kórházból a parkban sétálgattam kicsit. Kellemes idő volt, nem akartam bezárkózni a négy fal közé, nyitnom kell a világ felé.

Már épp indulni akartam haza mikor csörögni kezdett a mobilom. Mikor megláttam Felicity nevét csak sóhajtottam. Ez most nem kéne... Viszont úgyis addig hív, amíg nem veszem fel.

- Szia Felicity – vettem fel.

- Grace... most nagyon haragszom rád.

- Miért?