Nehéz

37.

- Ez nem az. Hisz ez történik.

- De ez nem a te hibád, ez Jack miatt történt így, nem te okozod nekem a fájdalmat, hanem ő, és emiatt nem szívlelem és szeretném, ha megkapná a büntetést, ami jár neki. És az nem ez az egy vagy két év kis nyaralás... - guggolt le elém – Megértelek valahol, mert ismerlek és tudom, hogy nem akarsz rosszat senkinek, mert egy angyal vagy, aki segíteni akar mindenkin, de van, amikor csak el kell fogadnunk bizonyos dolgokat. Szerintünk most ez a helyzet, de mi nem feltétlenül úgy gondolkodunk, mint te és ezért ne haragudj se rám se Peterre – mondta azon a megnyugtató, duruzsolással a hangjában. Megkapaszkodott a fotelban majd lassan, óvatosan, hozzáért a lábamhoz mire szívem turbó üzemmódra kapcsolva vágtatott mellkasomban. Egyre gyorsabban vettem a levegőt és próbáltam tartani magam, lábamat megmozdítva elértem, hogy rám nézzen és el is húzta a kezét arcomat látva. – Nem kell félned, ne haragudj...

- Nem haragszom Adam, ne butáskodj, te vagy az utolsó ember, akire haragudnék egy ilyen miatt, csak nem megy, még nem, te ne haragudj.

- Megértem, de hiszek abban, hogy menni fog, nem adom fel.

- Tudom – néztem szemébe – Elolvastam a leveled.

- Ennek nagyon örülök, reméltem, hogy így lesz. Én hiszek benne, és te?

- Én benned hiszek – mondtam halkan – És igen, abban is, hogy hozzád tartozom, még ha folyamatos nehézségekbe is ütközünk, valahogy csak megoldódnak.

- Szeretlek, Grace.

- Én is szeretlek téged.

- Olyan jó ezt hallani, hiányzott, hogy ezt mondod, hiányzol, fura hogy nem látlak mindennap az iskolában, hogy nem nézünk cinkosan össze, és hogy nem jelensz meg váratlanul nálam az este.

- Féltem mi lesz, ha holnap találkozunk az előadáson, aztán Lisa mondta, hogy lehet, el sem jössz és akkor fájt a legjobban, hogy bár rettegtem az egésztől, abban a pillanatban attól jobban féltem, hogy nem láthatlak, még ha csak egy percre is...

- Ott leszek, biztosan elmegyek, látni akarlak téged a színpadon.

- Az jó, örülök – néztem rá – Te hogy vagy?

- Próbálom a normális mederben élni az életem, futni és edzeni járok, sokat olvasok, hirtelen sok szabadidőm lett. Apámmal már háromszor találkoztam.

- Tényleg? Ennek nagyon örülök, nem is tudod milyen jó ezt hallani. Hogy van?

- Kicsit lefogyott, de jól van, állítása szerint, így nem aggódom. Anya érdeklődött felőled, elmondtam neki, hogy ideiglenesen New Yorkba költöztél, így ne lepődj meg, ha keresni fog. Persze ha nem akarod, szólj, és majd leépítem.

- Nem, dehogy, szeretem anyukádat és jó vele beszélgetni, nem kell leépíteni, szívesen találkozom vele.

- Legalább van olyan személy, akivel szívesen találkozol.

- Ne csináld ezt, kérlek, úgy mondod ezt, mintha én élvezném, hogy nem lehetek azzal, akit mindennél jobban szeretek. Pont azért teszem ezt, hogy ez megváltozzon.

- Tudom, bocsánat. Jobb, ha megyek, holnap nagy napod lesz, hagyom, hogy pihenj.

- Köszönöm Adam, azt is, hogy maradtál picit és nem rohantál úgy el, mint Peter.

- Nem kell köszönnöd, legalább az illatod érezhetem, ha nem is érinthetlek meg. Holnap a suliban találkozunk – állt fel.

- Igen – követtem mozdulatait majd az ajtóig kísértem. Mikor megállt velem szemben elmosolyodott – Tudom, mire gondolsz, és bárcsak megtehetném, én is vágyom rá.