Nehéz

28.

- Megbánod még ezt - fenyegetőzött - Megtalálom a módját, hogy bántsalak, és akkor könyörögni fogsz nekem - visított majd elviharzott.

Mi a fene volt ez? Tényleg megtörtént, átéltem ezt? Hogy a francba lehet valaki ilyen megszállott. Nem tudom, hogy féljek tőle, sajnáljam, vagy jelezzem az igazgatónak... Ez már kimeríti a zaklatás fogalmát, nem is kicsit.

Még mindig szinte kővé dermedve álltam ugyanott mikor Hugh jött be.

- Adam, szia, mi van veled? Úgy nézel ki, mint aki ufót látott.

- Közel jársz, nagyon közel - ráztam meg fejem kicsit majd töltöttem egy kávét - Mi a helyzet, hogy állnak az előadás előkészületei?

- Jól, szerencsére a srácok szuperek, önállóan készülnek, nem kell őket unszolni és kergetni az ostorral. Grace és Jeremy szuper páros, tökéletesen dolgoznak együtt, valójában rájuk vagyok a legbüszkébb idén. Mármint tudom, ez csúnyán hangzik, a többiek is szuperek lesznek, de köztük meg van a kémia, így a duett is csodás lesz. Ha nem tudnám, hogy Jeremy meleg, azt mondanám, ők ketten tökéletes pár lennének - mosolygott. Még jó, hogy meleg.

- Várom már, hogy lássam, az előző munkahelyeimen ilyen előadások nem voltak, biztos király lesz.

- Mondd csak, te tudod, hogy Grace mitől van mostanában kivirulva?

- Kivirulva, honnan tudnám?

- Hát... Ti ketten jól megértettétek egymást eddig, vagyis úgy láttam, hogy az egész suliban téged engedett közel magához. Azt hiszem ez a te hatásod.

- Az enyém? Ugyan, dehogy, ez az ő érdeme. Én csak segítettem neki magára találni, talán. Sok rossz dolog érte az elmúlt pár évben, amik kiváltották az év eleji állapotát, próbáltam neki segíteni túl lépni a problémáin.

- Jó munkát végeztél, ez egy jó tanár dolga - mondta mire elmosolyodtam majd vissza indultam az asztalhoz és épp leültem volna mikor ismét meghallottam a hangját. - Egy jó tanáré, de még inkább társé.

- Tessék? - fordultam hátra.

- Láttalak titeket szombat délután a városban. Egy piros lámpánál mellettetek álltam. Már gondoltam, hogy átszólok neked mikor megláttam őt is a kocsiban, ahogy közelebb hajol hozzád és megcsókol - mondta mire nem nagyon tudtam mit kinyögni, csak tátogtam, mint valami hal. - Lemegyünk egy kávéért?

- Aha - böktem ki mire bólintott. A suliból kiérve elnevette magát.

- Látnod kéne magad Adam, az ijedtséget a tekintetedben. Nem kell attól tartanod, hogy beköplek.

- Miért?

- Mert tudom, hogy Grace körül valami nem stimmel, nem olyan, mint az osztály vagy csoporttársai, különbözik tőlük. Érettebben viselkedik, nem olyan buta kis liba, nem érdeklik a külsőségek, ő más.

- Jól látod Hugh, Grace már húsz éves lesz, és rég nem kellene itt lennie. Az elején nem voltak ilyen szándékaim, de egyszer csak azt vettem észre, hogy már csak ő érdekel, bele szerettem. Nem játék, nem kaland, komolyan gondolom, ahogy ő is. Ő a mindenem, olyan különleges lány.

- Hogy lehet húsz éves?

- Hosszú sztori, de röviden, Grace beteg volt, súlyos beteg, agydaganat, ami miatt kétszer is osztályt kellett ismételnie még fiatalabb korában és bár már tavaly leérettségizhetett volna, az állapota nem volt olyan. Lassan két éve, hogy meghaltak a szülei egy nyaraláson, ő is majdnem meghalt, azután lett magán tanuló.