Nehéz

25.

- Szia, Adam, gyere be.

- Szia, hogy vagy?

- Jól - fogtunk kezet - És te?

- Én is, fárasztó hét volt, örülök, hogy vége.

- Igen, Grace is, mindjárt jön, épp csak pár perccel előtted érkezett. Iszunk addig egy kávét?

- Hát persze, a kávé mindig jól jön.

- Nekem mondod? - sóhajtott majd a konyhába sétáltunk, ahogy elkezdte készíteni a kávét én megálltam a pultnál - Vigyázz rá nagyon - nézett rám.

- Ez természetes.

- Mostanában alig látom őt, na persze ez nem szemrehányás, csak nem is tudom mi van veletek, minden oké?

- Igen, szerintem igen. Grace csodálatos lány, és tényleg néha nem értem, hogy érdemeltem őt ki, de nagyon boldoggá tesz és igyekszem én is legalább olyan boldoggá tenni őt.

- Szerintem jó úton jársz, olyan más, olyan sugárzó a jó kedve, tényleg jól érzi magát a bőrében. Na persze nem mondom, hogy néha nem látom, ahogy elkomolyodik, de többnyire felszabadult.

- Igen, még dolgozunk a gyenge pillanatokon, de azt gondolom annak is vége lesz hamarosan, vagyis én nagyon szeretném, ez főleg rajta múlik.

- Szerintem meg nélküled még egy jó ideig nem jutott volna el idáig - tette le elém a kávét.

- Ezt jó hallani. Mondd, te nem bánod, hogy ennyit van velem?

- Mit is mondhatnék erre? Hiányzik a kis tökmag, de látva őt, tudom, hogy veled sokkal szívesebben van, és azt hiszem ez a normális. Ki kell használnotok minden percet, amit együtt tölthettek. Amúgy is, húsz éves lesz hamarosan, elkell engednem őt.

- Nehéz lehet, hisz majdnem két évig minden időtöket együtt töltöttétek, te voltál vele a legnehezebb napokon, te vigasztaltad.

- Igen, kicsit olyan mintha a lányom lenne, tudod? Nem is tudom hány éjszakán át feküdtem mellette és törölgettem a könnyeit, jesszus ne is beszéljünk róla, mert elbőgöm magam, és az nem mutat valami jól - nevette el magát majd nyelt egy nagyot. Én csak néztem őt majd a bögrémet és ittam egy kortyot.

- Rád mindig szüksége lesz, sosem fogod elveszíteni őt, szerintem olyan erős kapocs alakult ki köztetek, amit lehetetlenség elszakítani.

- Remélem is - bólogatott.

- Tudjátok, hogy két ilyen érzelgős alakkal még nem találkoztam? - hallottam meg hangját mire mindketten oldalra kaptuk a fejünket. Ott állt az ajtónak támaszkodva és mosolygott. Elindult felénk majd átölelte Petert, aki rögtön viszonozta azt - Te butus. Adamnek igaza van, te mindig fontos része leszel az életemnek, jobban mondva az életünknek - nézett rám mire bólintottam csak.

- Na jó, tudod mit, induljatok el, ne is lássalak titeket - nevetett Peter, ahogy Grace elengedte. Én csak kinyújtottam a kezem és magamhoz húztam a lányt.

- Én kész vagyok, a táskám az előszobában.

- Akkor mehetünk - simogattam hátát mire csak egy gyors csókot nyomott ajkaimra.

- Felveszem a cipőm és kabátom, addig sírdogáljatok csak még - mondta vigyorogva.

- Te kis szemtelen - szólt utána nagybátyja, de én csak nevettem - Látod mit hoztál elő belőle, ez azelőtt nem volt jellemző.

- Szerinted velem nem szemtelenkedik?

- Azt hiszem ez az egyik legnagyobb bizonyítéka, hogy lassan újra a régi lesz. Ha láttad volna pár éve, az a kacaj, csillogó tekintet, imádni való volt, mellette mindenkinek jó kedve volt.