Nehéz

21.

- Csak ennyit tudsz te kis szőke herceg – röhögött mire Paul bemozdult, de akkor elkaptam a karját.

- Álljatok le – emeltem fel a hangom. Paul rám nézett, sőt mindenki rám nézett – Ezzel nem lesz jobb – mondtam és abban a pillanatban lépett be Adam.

- Mi folyik itt?- kérdezte miközben először Pault és Jacket nézte felváltva majd engem. Én elengedtem Paul karját és sóhajtottam – Valaki elmondaná mi történt? Mitől vérzik Mr. Merrit szája és orra?

- Én voltam Mr. Taylor – szólalt meg Paul – Jack megtámadta Gracet én pedig próbáltam meg akadályozni, hogy bántsa.

- Így volt?- nézett rám Adam.

- Igen, Paul csak védeni próbált engem, ezt a többiek is megtudják mondani – bólintottam, de karom nem engedtem el. Egyre erősebb volt a fájdalom már, kicsit fel is szisszentem mikor bele hasított.

- Jól vagy?- érintette meg a karom Paul mire bólintottam. Láttam, hogy Adamnek nem tetszik, hogy olyan közel van hozzám.

- Csak van egy sebhely a karomon és már alapból fájt mikor Jack még meg is szorította a karom – néztem rájuk majd megtámaszkodtam az asztalomban.

- Jack és Paul, menjenek az igazgatóiba, én is hamarosan csatlakozom.

- Én nem megyek, engem nem fognak megbüntetni egy kis vita miatt – lázadozott Jack.

- Fogják meg a táskájukat mindketten és menjenek az igazgatóhoz, nem kérem még egyszer - mondta szigorúan Adam, ami még engem is meglepett.

- Idióták – röhögött Jack majd kiviharzott a táskájával együtt.

- Megyek – nyögte ki Paul majd az asztalához ment és onnan ő is az ajtót célozta meg.

- Mr. Taylor, lemennék az orvosi szobába – néztem rá mire csak bólintott. Tudja, hogy erre a fájdalomra használok dolgokat így nem vitatkozott csak bólintott.

- Le kísérem. Mindenki maradjon a helyén, szabad óra lesz, csak maradjanak csendben, amíg kicsöngetnek – mondta. Mindenki bólintott csak, nem szóltak egy szót sem. Nem láttam még őket ilyen visszafogottnak. Én táskámat vállamra véve elhagytam a termet és pár métert sem haladtam Adam már mellettem sétált. - Hol a fájdalomcsillapítód?

- Nem hoztam el, mostanában nem kellett. Otthon van – fogtam karom.

A folyosón végig totyogva beszálltunk a liftbe, amit még szinte sosem használtam. Mikor levitt az alagsorban lévő orvosi szobába Mrs. Wilde rögtön kérdezte mi bajom. Adam elmondta a sebhelyet és a fájdalmat, hogy mit szedek rá, nem is sejtettem, hogy emlékszik a nevére. Nálunk az orvosi szobán csak egy féle fájdalomcsillapítót adhat az ápolónő arról is kikell értesíteni a megadott hozzátartozót. Miután megkaptam két tablettát be is vettem. Mrs. Wilde kiment és Adam így letudott ülni mellém.

- Minden rendben?- kérdezte halkan mire bólintottam.

- Nem maradhatsz itt velem – suttogtam – Menned kell a fiúk után, én jól leszek.

- Tudom, csak nem akarlak magadra hagyni.

- Ne aggódj, megleszek, hatni fog a gyógyszer, a következő órára felmegyek.

- Jól van, írj Peternek, hogy ne aggódjon.

- Rendben – bólogattam.

- Később beszélünk akkor, jó?- érintette meg arcom.

- Igen, órák után a zene teremben - mondtam mire bólintott. Még végig simított hajamon majd kiment én pedig lehunytam a szemem. A sebhelyemen tartottam a kezem, borzalmasan fájt.