𝐂𝐇𝐀𝐎𝐒 ( the witcher )

𝔠𝔥𝔞𝔭𝔱𝔢𝔯 𝔱𝔥𝔦𝔯𝔱𝔢𝔢𝔫

DÖNTÉSEK
────────── ✦ ──────────
【 PÁR HÓNAPPAL KÉSŐBB 】
HELYSZÍN: TOUSSAINT

A lány még hónapokkal később is vele álmodott. A tündével, aki bár először nem túl kedvesen lépett be, de annál hálásabban távozott az életükből.

Valda nem számított rá, hogy Eira saját lábán tér vissza hozzá, mellesleg nem egyedül.
Persze ő volt a legjobb csali, de mégis a meglepetés erejével éltek, s közben Geralt megtalálta a tünde lányát.

Eira még mindig emlékszik a nő sikolyára, amikor Alastair nyílvesszője pontosan a szívébe fúródott.

"Ha a sárkányok kellenek, előbb velem kellett volna végezned, ribanc!"  - voltak a lány utolsó szavai a nőhöz.

Mennyi ártatlan életet pusztíthatott már el?
Mennyi sárkány veszhetett már oda miatta?

A foglyokról nem is beszélve, akiket ehhez-ahhoz felhasznált... Szörnyű egy nőszemély volt. Eira pedig kezdett hozzászokni, hogy mi vár rá, ha szembe kell néznie a sorsával.
Vagyis a sorsában szereplő démonnal, aki nem hagyta nyugodni, amióta csak útra keltek Cintra biztonságos városból.

Ám a lány tudta: Amíg Freya él, sehol sincs biztonságban. És senki más sem.

Amerre járt, csak a halál és pusztulást hagyta maga után. Geralt megtudta egy varázslónőtől, hogy a keresett nő Nilfgaardban van.

Messze, idegen terepen. Messze, tőlük oly' távol. S bárhogyan is, már tudták: Nem kerülhetik el a végső leszámolást, ami már vészesen közelgett.

De Eira végtére is... A szíve mélyén még mindig csak egy hercegnő volt, aki otthonra és családra vágyott. Mindarra, ami soha nem adathatott meg neki, bármennyire is ezt kívánta.

✧ ✧ ✧

─ Késtél. - jegyezte meg a lány. Egy Toussainti fogadó szobájában ült, a Kontinens térképet tanulmányozta.

─ Valakinek pénzt is kell keresnie. - tette hozzá a fegyvereit a falnak támasztva a férfi. - Minden rendben volt? - nézett a lányra.

Eira csendesen bólintott. Nem akart beszámolni az újabb rémálmokról, amelyek újonnan kísértették.

─ Levelet kaptál. - szólalt meg végül a lány és átnyújtotta Geraltnak. - Yennefer küldte.

Eira jól ismerte a férfi viharos kapcsolatát a mágusnővel, ám sosem firtatta. Egyszerűen csak nem tartozott rá. S bár nem értette a nőt, beleszólása aligha volt ebbe.

Annak idején már találkozott a nővel. Lenéző volt vele szemben, és nem vette komolyan Eirát. A lányt persze mindez nem lepte meg.
Geralt figyelmeztette, hogy nem lesz egyszerű vele.

─ Nem kedvel. - mondta ismét a térképre nézve.

─ Ő aligha kedvel bárkit is. - felelte Geralt, majd miután elolvasta, elégette a levelet.

Talán titkos. - gondolta Eira.

─ Hozatok tiszta vizet a dézsába. - kelt fel a helyéről, de ekkor Geralt finom megfogta a karját.

─ Ne menj! - kérte. Eira ránézett.

A férfi szemeiben lágyság táncolt, amely furcsa volt, tekintve, hogy sosem látott még ilyet benne.

─ Nem akarok pótlék lenni. - mondta a lány.
A férfi habozott.

─ Mindketten tudjuk, hogy nem vagy az. - érkezett a felelet.

─ Hát mi vagyok?

─ Több annál. - siklott a férfi tekintete a lány ajkaira.

✧ ✧ ✧

Eira nézte maga mellett a férfit és nem szólt egy árva szót sem. Kémlelte a nyakláncot, amelyen a medál is függött. A férfi izzadt mellkasához tapadt.

Farkas.

Egyszerre jelkép és egy teljes élet pecsétje.
Geralt élete nem arról szólt, hogy szerelembe esik és boldogan él, míg meg nem hal.
Ezt a lány éppúgy tudta, mint maga a férfi.
Ám egyikük sem beszélt erről.
Nem kellett. Nem volt szükség szavakra azon az éjszakán. S a csend nem ordított, csak figyelt.
Figyelt rájuk és arra, hogy mit hoz magával mindaz, ami közöttük alakult.
Vagyis... aminek nem szabadott volna megtörténnie.

"Több annál" - susogtak fülében a férfi szavai.

A lány nézte egy ideig a vajákot és végül öltözni kezdett. Geralt is tudta, hogy bár ha az élete egy része tényleg Eirával kötötte össze, az útjuk a végéhez közeledett. S a lány nem akart jelen lenni, amikor a férfi is rájött erre.

Rá várt egy másik Végzet. Egy olyan, amely hatalmasabb volt mindannyiuknál.
Egy leány, aki az igazi megmentő lehetett.
Hisz Eira nem volt más csupán, mint egy egyszerű hercegnő, kit átok sújtott egy szörnyűséges démon által.

De nem kellett félteni őt.
Akkor már készen állt.
Készen arra, hogy végleg bevégeztesse a sorsát.
Azt, amelyet bár sosem akart, mégis megkapott. Ami ellen foggal-körömmel küzdött, de végül kénytelen volt belátnia, amit már oly' sokan mondtak neki: Nem mindig van beleszólásunk abba, hogy mit tartogat számunkra a jövő.

━━━━━━━━━━━━

Bónusz aesthetic csak nektek Drága Olvasók!

(A képeket pinterestről szerkesztettem össze!)