Nehéz

6.

- Nem, nincs otthon semmi sürgős dolgom, valójában kicsit jó is, hogy nem vagyok otthon.

- Miért?

- Peterrel vagyok mindig, és néha nem árt egy kis távolság.

- Értem, akkor telefonálok utána pedig reggelizhetünk, amíg várunk.

- Ha gondolja... - kezdte, de gyorsan elharapta.

- Igen?

- Csak azt akartam mondani, hogy én készítek addig kávét. Ha nem zavarja.

- Dehogy zavar, köszönöm - bólintottam majd inkább kimentem a nappaliba, amíg telefonáltam, de közben sem hagyott nyugodni, hogy miért tetszik az nekem annyira, hogy inkább megvárja, míg elviszik a kutyákat és még bejön velem a kórházba, mint hogy hazamenjen taxival.

Más fél óra, ennyi volt, amit otthon töltöttünk, ezalatt megreggeliztünk és kávéztunk majd jöttek Kiwiért és Hazelért, Grace könnyes búcsút vett tőlük, ami nagyon aranyos volt majd még összepakoltunk, és el indultunk a kórházba. Az intenzívre mentünk, de ott mondták, hogy már átvitték egy sima szobába, ami a másodikon van így irányt módosítottunk. Beszéltem a nővérrel, aki elmondta, hogy stabil az állapota és látogatható. Ahogy haladtunk a szobája felé kicsit lemaradt, mikor ezt észrevettem megálltam és ránéztem.

- Baj van?

- Nem, csupán, én itt megvárom, menjen csak, nincs semmi keresni valóm bent az édesanyjánál - mondta és közben megremegett.

- Grace- húztam félre és mikor megálltunk a folyosó szélén a falnak támaszkodott - Talán furának találja majd, de szeretném, ha bejönne velem, ha találkoznának. Maga mellettem volt tegnap végig és úgy érzem így a helyes. Jöjjön velem - kértem halkan. karjait összefonta maga előtt és úgy nézett fel rám, mint egy elesett őzike.

- De miért?- suttogta remegő hanggal.

- Mert a barátom, és az anyám szereti megismerni a barátaimat. És mert tudom, hogy örülne, ha találkozna magával. Kérem. Ezt még tegye meg a kedvemért és esküszöm, nem zaklatom mással ezután.

- Jól van, de csak bemutatkozom és eljövök - kötötte ki és próbált nagyon határozottnak tűnni, de én átláttam rajta.

- Oké - bólintottam. A szobába belépve én az ágyhoz sétáltam míg Grace megállt fél úton. Anya aludt így odahúztam mellé a széket és megfogtam a kezét. - Anya ébredj, én vagyok az, Adam.

- Fiam - suttogta miközben kinyitotta a szemét - Itt vagy - mosolyodott el mire Gracere pillantottam, akinek könnybe lábadtak szemei, de elmosolyodott.

- Istenem anya, hát persze hogy itt vagyok, annyira megijedtem mikor felhívtak, nagyon féltem, hogy későn érek ide - néztem rá miközben felálltam.

- Minden rendben lesz fiam, nem szabadulsz olyan könnyen tőlem. Bár a doki szerint szerencsés vagyok és megdicsért, hogy bevolt kapcsolva a biztonsági öv. Ha az nincs, már én sem lennék.

- Ne is mondj ilyet, kérlek.

- Ne aggódj, még nagyon sokáig itt leszek neked. Szeretlek kisfiam.

- Én is téged anya - simogattam kézfejét majd arcát.

- Nekem ez nem megy- suttogta Grace majd kiszaladt a szobából.

- Ki volt az fiam?- kérdezte, mert a nyakmerevítőtől, ami még rajta volt nem láthatta őt.

- Grace, akit már említettem korábban telefonban - néztem utána - Ő hozott el tegnap, hogy ne essen bajom, vele beszéltem az iskolában mikor felhívtak és mikor látta, hogy szétesek rögtön felajánlotta, hogy elhoz. Nálad aludtunk az éjjel, gondoskodtunk a lányokról is. Mikor beértünk ide eléggé zaklatott lett - mondtam aggódva mire anya felemelte kezét és arcomhoz ért.