𝔾𝕚𝕟𝕘𝕖𝕣𝕤 [Karma x OC]

8. rész - Régi barát

Amikor visszamentünk pont nagy szünet volt, így szétszóródtak a diákok és észre se vették, hogy visszajöttünk. Kivéve persze Rio-t. Odatrappolt hozzám, majd így szólt.
- Oi, Koharu-san hol voltál? Ráadásul jól láttam, hogy Karmával voltál megint? - kérdezte, majd kajánul elvigyorodott.
- Ö-öm, hát tisztáztam a nézeteltéréseimet a vöröskével. - válaszoltam egyszerűen.
- Oh, értem én~ - már megint ez a nézés - és ez hány órába telt, mert nem igazán voltatok itt. Csak nem~? - kíváncsi vagyok, hogy ilyenkor mire gondolhat.
- Bármi rosszra gondolhatsz, de nem csináltunk semmi olyat! - jaj, ez a lány.
- Jól van, te tudod~ - majd visszaült a helyére.

Suli után indultam haza, de ekkor utánam szóltak. Hátra pillantottam és a távolból megláttam Karmát.
- Hali, Koharu-chan~! - szólalt meg.
- Ha már nem piszkálsz, akkor ne is hívj így!
- Miért? Túl szigorú vagy~! - játszotta a szomorú kisfiút.
- De sokan félreérthetik, ahogy szólítasz! - vágtam be a durcit.
- Szeretnéd, hogy félreértsék~? - súgta a fülemben, mire kirázott a hideg.
- I-inkább megyek. - előre siettem, de meglepetésemre jött utánam. - Mostantól te fogsz hazakísérni, vagy mi? - kérdeztem, közben szememet megforgatva.
- Ha szeretnéd~ - kacsintott.
- Nekem mindegy, azt csinálsz amit akarsz! - vontam meg a vállam.
- Akkor ezt igennek veszem~ - jajj, annyira fárasztó ez az ember!
- D-de te hol laksz, hogy csak így ráérsz kísérgetni engem? - kíváncsiskodtam.
- Oi oi, csak nem akarnál valamit csinálni nálam? - vigyorodott el kajánul. Nekem persze egyből paradicsom színű lett a fejem. - Amúgy meg én is arra lakok amerre te, csak egy utcával arrébb.

Lassan megérkezdtünk a házamhoz.
- N-na, akkor köszi, hogy elk-elkísértél! - kezdtem el megint dadogni.
- Nincs mit. - mosolygott rám - Majd meghálálod~ - gondolkodott el.
- Mi erről egy szó nem volt! Önszántadból jöttél velem! - nyitottam ki az ajtót. - Szia Karma! - köszöntem el, majd rávágtam az említett tárgyat. Még az ablakból láttam, hogy intett egyet nekem, majd elment.

~~~

Másnap amikor nagy szünet volt, gyorsan odamentem Rio-hoz és kihúztam a teremből.
- Na mi az, miért hoztál ide? - érdeklődött.
- Csak azt akarom mondani, hogy holnaptól nem megyek suliba, szóval ne várj majd rám. - kezdtem el a mondandómat.
- De miért nem jössz? Történt valami? - esett kétségbe a lány.
- Ugye neked meséltem, hogy mi történt apukámmal... - Bólintott. - Hát, majd most lesz 5 éve, hogy elhunyt és ilyenkor nem igazán tudok koncentrálni, így kiszoktam kéretni magam. De ne mondd el senkinek! - kértem meg.
- Jól van, de majd a leckét átküldöm~ - mosolyodott el.

~~~

Miután vége lett a tanításnak gyorsan indultam volna haza, de megszomjaztam. Úgyis van egy ital automata a főépületnél.
Amikor odaértem bedobtam az aprót és rányomtam arra a gombra, amely kiadja a kiválasztott italom. Miközben kivettem a tárgyat úgy éreztem, mintha figyelnének. Hátranézve megpillantottam régi barátomat, Asano Gakushuu-t. Mosolyogva intettem neki, mire Ő is viszonozta a gesztust.

- Rég láttalak, Gakushuu-kun! - fordultam felé.
- Igen, rég volt - mosolyodott el halványan. - hallottam, hogy az E osztályba kerültél. - szomorodott el.
- H-hát i-igen. - nyúltam a tarkómhoz zavaromban. Szégyellem magam amiért ilyen dolgok miatt kerültem oda, de őszintén... Nem bánom.
- Koharu-san - vezette rám a tekintetét. Egy ideig hallgatott majd így szólt. - tudom, hogy mivel a söpredék osztályba kerültél, nem kéne veled szóba állnom és le kéne, hogy nézzelek - jött közelebb hozzám. -, de én egyszerűen nem tudom veled ezt tenni! - fogta meg a vállamat kezével.
- Ez kedves tőled Gakushuu, de - itt megáltam. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne elmondani neki amit az apja mondott nekem.
- Mi de? - kérdezett vissza.
- A-apukád azt m-mondta, hogy...
- Mit mondott? - kezdett egy "kicsit" mérgesebb lenni -gondolom az apukájára-.
- H-hogy hagyjalak békén! - szemeim farkasszemet néztek a földdel. Nem tudtam a szemébe nézni.
- És te hallgatsz rá? - akadt ki.
- Hé! Szerinted mit csináljak?! Én csak neked akartam jót! Ha eljutnak másokhoz, hogy te egy E osztályossal barátkozol az mennyire nehezítené meg a mindennapjaid?! - vágtam hozzá a szavakat. A fiú csak nézett rám kikerekedett szemekkel.

- Túl jó vagy hozzám! - mosolygott keserűen. Én csak rá emeltem szemeimet. Egymás szemét fürkéztük, majd végül megöleltem. Hiányzott. Ő valahogy meg tud nyugtatni. Amikor még az A osztályba jártam mindenki olyan volt, mint egy zombi. Csak a szájuk nagy! De az ifjabb Asano valahogy más volt és szerintem Ő is így érzett felém. Így lettünk barátok, amit az igazgató nem nagyon díjazott.

- Megeszünk egy fagyit? - szólalt meg hirtelen. Mosolyogva bólintottam és lassan elindultunk egy közelebbi fagyizóhoz. - És milyen az E osztályban lenni? - nem gondoltam volna, hogy megkérdezi, mert nem igazán bírja őket, de kedves tőle, hogy miattam félreteszi az utálatát.
- Egész jó. Nagyon kedvesek velem meg minden, de van egy gyerek aki folyton kikészít!- nevettem fel kínomban.
- Ki az? - vonta fel az egyik szemöldökét.
- Nem tudom, hogy ismered-e - néztem félre - Akabane Karma - mondtam ki a nevet. Asano megállt és engem nézett. - M-mi az?
- Őt jól ismerem. Gondolom te is tudod, hogy miért került a söpredék osztályba. Én a helyedben messziről kerülném! - halkult el.
- De miért? - kíváncsiskodtam.
- Csak kerüld el, az a gyerek nem komplett! Tudod mit, inkább váltsunk témát! - és ezzel "lezárta" ezt a beszélgetést. Furcsálltam a viselkedését, de mivel újabb dolgokról kezdtünk el beszélgetni hamar el is feledkeztem Karmáról.

Lassan a fagyizóhoz értünk. Mindketten kértünk. Én epreset, Asano pedig vaníliásat. Leültünk egy közeli padhoz és elkezdtük enni a finomságot. Beszélgettünk, nevettünk. Nagyon jól érzem vele magam, mint régen.
Mintha a bátyám lenne. Mások egy bunkó, apa pici fiának ismerik, de mellettem olyan kedves, megértő és ezt senki nem is gondolná róla.

Miután végeztünk Gakushuu felajánlotta, hogy hazakísér amit boldogan elfogadtam.

~~~