𝔾𝕚𝕟𝕘𝕖𝕣𝕤 [Karma x OC]

23. rész - Valami nem stimmel

Karmával percekig néztük egymást ugyanabban a pózban, ami később eléggé kényelmetlenné vált, ezért nagy lendületet véve felkeltem és a konyhába indultam. Hiába nem válaszolt kérdésemre, a hallgatás is igennek számít. A még mindig fekvő osztálytársam követte a példám, felkelt, majd amikor utolért, szembe állt velem és letámasztotta két kezét a konyhapultra, engem "bekerítve". Unott fejjel ránéztem, Ő pedig elkezdett felém hajolni. Azonnal tányérméretűre nőttek a pupilláim, mikor ajkaink összeértek. Még mindig furcsa számomra, hogy együtt vagyunk és meglepődök ilyen tettein. Kis idő múlva visszacsókoltam, mire karjait a derekam köré fonta, amik utána egyre lejjebb haladtak. Fokozatosan közelebb vont magához, és szenvedélyesebben csókolt, később belemarkolt a fenekembe, aminek következtében felsóhajtottam. Karma hirtelen megdermedt, én viszont folytatni akartam, ezért még jobban hozzábújtam és kezdeményeztem csókot. Több se kellett neki, alám nyúlt, jelezve, hogy ugorjak. Meg is tettem, majd felkapva engem, rátett a konyhapultra, így jobban hozzámfért. Kezei ezután a belső combjaimat kezdték gyengéden simogatni, egyre beljebb haladva, amik őszintén elég jól estek. Nem tudom biztosra, de lehet hangot adtam ennek, mire a partnerem jobban bedurvult. Ujjai körkörös mozdulatokkal folytatták tovább tevékenységeit, amit már egyre kevésbé bírtam csendben tűrni. Tekintetem elhomályosult és csak vágyakozva tudtam nézni Karmára. Ezek a vegyes érzések... nem tudom magam tolerálni! Egyszerűen vágyom rá és többet akarok, viszont ez nem most fog bekövetkezni a részemről. Nem adom magamat egyből ilyen könnyen. Épp elég, hogy az iskolai egyenruhámban vagyok, így könnyebben tud lent kalandozni, hát... nem adom meg neki ezt a lehetőséget még.

Hirtelen megszakítottam a csókot, amire egy elégedetlen nyögés volt a reakció. Lábaimmal óvatosan ellöktem magamtól és miközben leszálltam a pultról, Karma nyakkendőjét megfogva lehúztam az én magasságomba. Szándékosan húztam az agyát, ugyanis láttam, hogy nem igazán tetszik neki ez a váltás.
- Be kell érned sajnos ennyivel~ - suttogtam a fülébe - Milyen lenne már, hogy az elején felavatsz mindent? - vettem kacérosra a figurát és ahogy láttam a fiúnak ez bejött, ugyanis még tüzesebbé vált a hangulat kettőnk közt. Szemeiben csak úgy égett a szikra és tekintetével akár le is tudna vetkőztetni.
- Igazad van, Koharu-chan! - nevetett fel "angyalian", majd a következő pillanatban pedig kirázott a hideg - De ezért még kapni fogsz~ - alsó ajkaimon végig simított, majd kiegyenesedve beletúrt a hajába. Erre a tettére beleharaptam a számba, Ő ezt látva kajánul elmosolyodott. - Na, csak nem akarsz még valamit? Esetleg folytatni szeretnéd ahol abbahagytuk? - indult el a keze megint kalandozni, viszont megfogtam az említett testrészét és a kezünket összekulcsoltam. Ne csak mocskos dolgokra gondoljon, legyenek azért szép pillanatok is. Azt gondoltam, hogy milyen jók lesznek majd az elkövetkező napok. De sajnos tévedtem...

~~~

Nos, első nap, hogy felfüggesztettek... fantasztikus érzes! Remélem érződik a szarkazmus. Igaz, addig alszok, ameddig akarok, amit szépen ki is használok, ma is csak 10.45-kor keltem. Ráérősen csinálok magamnak reggelit, ami lassan lehetne ebéd is. Szerencsére e-mailen keresztül kapom a tananyagot, így nem kell az osztálytársaimat se terhelnem azzal, hogy elkérjem tőlük, illetve akkor állok neki tanulni, amikor szeretnék. Arany álom, mi?

Délutánra tervezek valami finomat sütni, ugyanis anya ma jön haza és már nagyon várom, hogy láthassam. Most a szokottnál tovább volt távol, ráadásul amit írtam neki múltkor üzenetet, még nem válaszolt rá, pedig máskor mindig reagál, akár csak egy kis matricával. Úgy érzem valami nem stimmel, de inkább nem festem falra az ördögöt, próbálok pozitívan gondolkodni.

Reggelimet megettem és nekiálltam a tanulnivalónak, hogy annyival előrébb legyek. A laptopomat bekapcsoltam, ahogy néztem, már meg is kaptam az anyagot. Jegyzeteltem, kiemeltem a fontosabb részeket és igyekeztem memorizálni őket. Pár órát azért igénybe vett, nem a rövid távú memóriámba akartam eltárolni az információkat, mert még kellhetnek a vizsgán, amit félévkor írunk. Arra is készültem egy keveset, kitöltöttem egy tavalyi feladatsort, hogy tudjam milyen kaliberűek lesznek. Mondhatni elég produktív voltam.
Ezek után megittam egy pohár zöld teát és elkezdtem kigondolni, hogy mit is készítsek magunknak. Kis elmélkedés után úgy döntöttem katsudont fogok csinálni. Hozzávalók voltak itthon, szóval nem kellett elmennem boltba. Lassan neki is kezdtem, sürögtem-forogtam a konyhában. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy mit is csináltunk Karmával itt... mondanom se kell, azonnal elpirultam. Csodálkozom is, miket váltott ki belőlem a fiú, magamra se ismerek. Nem tudom, valahogy ilyenkor teljesen más szoktam lenni. Egyenlőre fogalmam sincs, hogy ez előny vagy hátrány, de legalább én is ismerem mivel tudom felhúzni.

Igyekeztem gondosan elkészíteni az ételünket, lassan meg is terítettem, hisz általában ilyenkor szokott megérkezni. Mindennel megvoltam és már csak várni kellett. Várni és várni...

Már jó néhány óra eltelhetett, arra lettem figyelmes, hogy üzenetet kaptam. Gyorsan megnéztem a telefonom, hátha anya keres, de sajnos tévedtem. Rio írt, aminek valamilyen szinten örültem is, de nem hagyott nyugodni, hogy szeretett családtagom még nincs itthon. Lehet csak nagy a forgalom... Igen, biztos! Mondjuk azért írhatott volna, hogy késik. Ránéztem az időre, borzalmasan lassan telt, gondoltam felhívom, de csak kisípolt. Kezdek aggódni...

~~~

Hajnali egy óra van és édesanyám még mindig sehol. Azóta nem igazán csináltam semmit, gondolataimban voltam elveszve. Már a legrosszabb dolgokon is merengtem, de egyszer csak a szokásos kulcsok zörgése zavarta meg a csendet. Egy hatalmas kő esett le a szívemről, bár amikor megláttam, hogy milyen állapotban is van a velem szemben lévő, megdöbbentem. Épphogy csak be tudott lépni az ajtón, majd hirtelen megéreztem a büdös alkohol szagot. Most komolyan részeg? Próbált halk lenni, ha ezt nevezhetném így, de amint meglátott, hirtelen elkezdtett nevetni. Abban a pillanatban vegyes érzelmek keringtek bennem, nem tudtam, hogyan is reagáljak.
- A-anya, te ittál? Bűzlesz a piától! - fogtam be az orrom - Ráadásul hol voltál? Egy óra múlt! Azt hittem valami bajod esett! - öleltem meg erős szaga ellenére. Ő is mondhatni viszonozta, de alig tudott a lábán állni.
- Nyuuugíí, Kincseem~! - húzta szét szavait - Khmm, háát egy kollégámmal iszogattuuunk egy kicsiiit, hehe. - kuncogott a semmin, amit nem tudtam hova tenni. Furcsálltam az egész szituációt, hisz még sose láttam így, ráadásul inni se szokott. Biztos valamit ünnepeltek, de ki tudja, nem kezdem el faggatni.
- Ja, értem. - hátráltam el tőle - Csak azért jelezhetted volna, különben nem sütök és várok rád órákat fölöslegesen. - rántottam vállat. Erre nem válaszolt semmit, ahogy láttam túl jó kedve van és mintha nem is figyelne rám. - Ha éhes vagy, a hűtőbe tettem a katsudont, én megyek lefekszem aludni. - utaltam arra, hogy elég késő van. Remélem Ő is így tesz. Befeküdve az ágyama még hallottam, hogy anya magába nevetgél, de hamar abba maradt, szerintem nyugovóra tért. Nekem is kéne, eléggé elfáradtam, mentálisan totál kész voltam. Most már tudom mit éreznek a szülők, ha a gyerekük nem jön haza időben. Biztos ez egyszeri alkalom volt, felnőtt ember, csak tudja tartani a mértéket máskor, ha ma nem is, igazából előfordulhat.

Másnap eléggé nyomottan keltem, sejtettem, hogy ez lesz. Azon sem csodálkozom, hogy délután 1-ig aludtam. Lebaktattam a nappaliba és meglepődve látom, hogy anya a kanapén van kidőlve és az asztalon megannyi sör található. Mennyit ihatott? Jobban körülnézve hatalmas kupi fogadott a szobában. Üres sörösdobozok a földön és az asztalon, szanaszét dobott táskák, ruhák, egyéb dolgok. Ehhez nekem kellett idő, míg felfogom, hogy most tényleg otthon vagyok-e. Úgy döntöttem összepakolok utána, hogy addig is rend legyen. Egy kukazsákot megfogtam és elsősorban a szemeteket kidobtam, majd utána igyekeztem rendet rakni. A kanapén még mindig fekvő nő csak úgy szuszogott, nem is érzékelte, hogy itt forgok körülötte.

Miután végeztem, felmentem tanulni, ami a tegnapi naphoz hasonlóan zajlott. Elégedetten hátradőltem a székemmel —és majdnem hanyatvágódtam—, sikeresen zártam ezt. A telefonomat felnyitottam és válaszoltam Rio üzenetére, amit tegnap írt. Kérdezte, hogy viselem így otthon és nem-e lenne kedvem találkozni. Természetesen lebeszéltem vele egy találkozót holnap iskola után.

Meg akartam nézni, hogy anya felkelt-e, mert lassan besötétedik. Újra leindultam a lépcsőn és motoszkálásokat hallottam, amiből letudtam következtetni, hogy felébredt. Épp köszöntem volna, de a szó bennem maradt, amint megláttam, hogy egy borosüvegbe tölt magának vörös bort. Van egy olyan szekrénye, ahol az drágább italokat tartja —kulcs is kell hozzá—, még eredményes üzleti találkozóin kapta és ahogy láttam, ki is nyitotta. Ötletem se volt mi lelte anyát, talán nem aratott akkora sikert távolléte alatt? Amikor észrevett engem, elmosolyodott.
- Te is kérsz? - mutatta fel a kezében lévő üveget. Megráztam a fejem, ezzel jelezve, hogy nem. Odaültem mellé és próbáltam a szemébe nézni, de el volt foglalva, csak azt láttam, hogy folyamatosan húzza le az italt.
- Valamiről lemaradtam? - érzékeltettem, hogy nem teljesen értem mi folyik itt - Nem szoktál ennyit inni és— ekkor lecsapta a poharat az asztalra, majd rám nézett. Szemei ködösek voltak az alkoholtól, nem volt józan.
- Felnőtt ember vagyok, tudom mit csinálok! - emelte fel a hangját, mire összerezzentem. Sose volt még ilyen...
- J-jó, bocsánat. - halkultam el. - H-hagylak is. - keltem fel, míg Ő erre csak hatradőlt a kanapén és ivott tovább. Borzalmas érzésem van ezzel kapcsolatban.

~~~