𝔾𝕚𝕟𝕘𝕖𝕣𝕤 [Karma x OC]

18. rész - Kirándulás pt. 2

- Gyertek, megérkeztünk! - szólt fel hangosan Koro-sensei. Kissé kómásan, de nyitogattam a szemhéjamat, hogy szokjam a fényt. Ránéztem a velem szembe ülőkkel, majd megállt a tekintetem Rio-nál. Kérdőn ránéztem, hogy mit keres ott, ráadásul, ha Ő ott van, akkor pontosan kin is fekszek. Félve odapillantottam és kellemetlen meglepetésemre a vörös hajú fiút láttam, aki féloldalasan —de még így is ravaszul— elmosolyodott. Eléggé fáradtnak tűntek az Ő szemei is. Biztosan elaludt, ahogy én.
- H-hát te, hogy k-kerülsz ide? - ültem fel teljesen, mivel eddig Karma vállán "feküdtem". - Nem Rio ült mellettem?! - mutattam a szőke lányra, aki megvonta a vállát.
- Ó Koharu-san, olyan jót aludtál Karmán, hogy nem volt szívünk felébreszteni~! - kacsintott, majd elkezdett összepakolni, mivel megérkeztünk. Én is ezt tettem, bár még mindig össze voltam zavarodva. Hogy került mellém Karma? És miért aludt el mellettem?

Miután mindannyian leszálltunk a vonatról, elindultunk a szállás felé, ami szerencsére nem volt messze. A parthoz közel helyezkedett el, ami biztos szép kilátást fog nyújtani.

~~~

Amikor megláttuk a szállásunkat, páran kissé csalódott arcot vágtak, hisz ez semmi nem volt az A osztályos tanulók öt csillagos hoteléhez képest. Engem különösebben nem zavart, mivel ha jobban megnézzük egy kisebb, de barátságos szállóval találtuk szembe magunkat. Az épületek egymás mellett voltak, így nem sokkal később az említett osztály is megjelent.
- Na, mivan söpredékek, ti nektek sosem lehet ilyenben részetek! - vetett felénk egy gúnyos mosolyt az egyik A-s. A többi társa is felnevetett gonoszul, de minket —legalábbis a nagy részét— nem érdekelte.

A tömeg közt észrevettem az ifjabb Asano-t és ahogy láttam, engem is kiszúrt. Őszintén oda szerettem volna menni hozzá, mert mégis egy nagyon jó barátom, de sajnos tisztán emlékszem apja minden egyes szavára, ami arra kötelezett, hogy nem tehetem meg. Mégis a hírnevéről van szó! De hatalmas meglepetésemre Ő megindult felém, amit csodálva figyeltem.
- Oi, miért jön felénk az igazgató fia?! - kérdezte felháborodva Rio. Én persze ezzel mit sem foglalkozva indultam meg felé én is. Ezek szerint nem érdekli a vélemények, amik majd ellene fognak szólni miattam...

Mosolyogva intettünk egymásnak.
- Szia! - köszönt először, majd én is viszonoztam a gesztust. Sokan pillantottak felénk, hisz mégsem mindennapi, hogy egy A osztályos —személyesen Asano Gakushuu—, és egy E-s beszél egymással, ráadásul semmi konfliktust szülve.

Zavartalanul beszélgettünk, messze a többiektől, akik ebből semmit sem hallottak, de persze megvetőbbnél megvetőbb pillantásokat intéztek felénk. Később viszont témát váltottam, mert valami nyomta a lelkemet.

- Téged cseppet sem zavar, hogy sugdolóznak mögöttünk? Bajba kerülhetsz miattam! - hajtottam le szomorúan a fejem.
- Nem igazán érdekelnek! És megmondtam, hogy ez miatt ne fájjon a fejed! - próbált nyugtatni.
- Jó, na, de apukád?! - idegeskedtem tovább, ekkor a fiú, kezét a fejemre tette és gyengéden megsimogatotta megnyugvásként, ami sikerült is. Tavaly is, amikor együtt tanultunk suli után egy fontos dolgozatra, nagyon stresszeltem és...

Flashback:
A parkban voltunk, de persze ott sem lehetett nyugodtság! Egy padnál ültem Asano-val, aki próbált segíteni a legközelebbi dolgozatra.
- Tch, ez egyszerűen nem megy! Nem értem!! - akadtam ki és már a hajam is ezer felé szállt.
- Nyugi, Anami-san! - szólt rám - Ez a rész a legnehezebb, sokaknak sem könnyű! Megtanítom neked és holnap megírod hibátlanra azt a felmérőt! - ült hozzám közelebb, hogy jobban hozzá férjen a jegyzeteimhez - Nézd, itt nem jól írtad le, biztos ez lehet a hiba! - ujjával a hibás részre mutatott, én pedig kijavítottam, ahogy diktálta. - Most próbáld meg!