You Are (Mark fanfiction)

18.rész

A születésnapom óta jó pár hónap telt el és megkezdődött a tavasz, ami annyit tesz, hogy az allergia szezon is. Szerencsére van gyógyszer, ami enyhíti a tüneteket, de így sem maradhat el a nyűgős énem, aki mindenkinek megnehezíti a mindennapjait, még a szülei napjait is.
A mai nap kívételesen nagyon érzékeny voltam mindenre, ezt már ébredéskor meg tudtam állapítani. A kényelmes ruháimat felkapva magamra, ami egy hosszú pulcsiból és egy mackó nadrágból állt, felkötöttem hajam egy laza copfba. A reggeli teám mellé egy szelet vajas kenyeret fogyasztottam el és a gyógyszert is bevettem. Amint elintéztem reggeli teendőimet kész voltam, hogy munkába mehessek. Az éjjeli eső hagyott maga után nyomokat és szerencsétlenségemre egy autó le is priccolt, de nem volt időm hazamenni és lecserélni piszkos nadrágomat. Ah Ra-nak odamorrogtam egy "jó reggelt" köszönést, majd gyorsan helyemre is siettem, hogy ne vegyék észre a ruhámon levő foltot.
Ebédidőben gyorsan elszaladtam egy üzletbe és az első kényelmes nadrágot megvettem, amit megláttam. Pirod nadrágban mentem vissza dolgozni és volt annyi időm, hogy ebédelhettem is.
A munka sem ment valami zökkenőmentesen, visszaküldték a kijavított könyvet, amit újra át kellet nézzek a hibák miatt, amiket rosszul írtam és nem haladtam semmit. A nap végén, már jóformán kitéptem volna a hajam, ha nem lett volna összekötve. Amint kiléptem a munkahelyemről nekimentem egy embernek, akitől bocsánatot kértem, de ő csak nevetett. Hanglejtéséből és ismerős nevetéséből azonnal kapcsoltam, hogy Mark az.
- Hát te, hogy kerülsz ide? - kérdezem csodálkozva.
- Úgy volt, hogy ma nálad alszom. - emlékeztet, homlokon csapom magam, amiért elfelejtettem.
- Bocsi. - néztem rá. - A mai nem az én napom.
- Inkább nem a te heted. - javít ki, mire mérges tekintetemmel találkozik. - Bocsi.
- Ma nagyon nem vagyok jókedvemben Mark. - mondtam neki.
- Akkor nem mondok semmi sértőt. - mosolyodik el, de én nem tettem meg.
Látta rajtam mennyire nem én vagyok, ezért nem is küszködött, inkább rámhagyta. Hozzám mentünk, csendben egymás mellett haladtunk, csak a nyüzsgő tömeg törte meg a közöttünk levő csendet. De a lakásban már kezdett egyre kínosabb lenni, ami egyre jobban feszélyezett.
A konyhában nekiláttam vacsoránknak, addig Mark elfoglalta magát a videójátékkal. Az uborkát vágtam a salátához, amikor hallottam Mark kiáltását és megvágtam magam. Elég mély sérülést sikerült szereznem, de betudtam a mai szerencsétlen napomnak. Nem tudtam ellátni, mert akkor főtt meg a tészta, így egy konyharuhát csavartam sérült kezemre. A tésztaszűrés próblémamentes volt és a további munkálatok is jól mentek. Már kezdtem örülni, hogy valami sikerül a mai nap, de akkor kellet megcsúsznom a padló. Hátraestem és sikerült úgy esnem, hogy a csuklómat magam alá raknom. Éreztem, ahogy belenyílal a fájdalom és felkiáltottam.
- Hogy az a ***! - beszéltem csúnyán, majd felálltam a földről. Pár pillanat múlva Mark futott be és nézett körül, de csak azt láthatta, ahogy a csuklómat fogom a konyharuhás kezemmel.
- Mi történt? - néz rám aggodva.
- Elestem. - feleltem. - A csuklómra.
- És a másik kezed? - veszi le a ruhát róla. - Jesszus, mit csináltál magaddal?
- Elvágtam. - mondtam, ennyi kellet, hogy eltörjön a mécses és keservesen sírni kezdtem. Mark magához ölelt, mire még jobban rázendítettem.
Amint sikerült megnyugodnom Mark elvitt a kórházba. Meg kellet röntgenezzék a csuklómat, addig a másik sebemet kötötték be. Úgy nézett ki a kezem, mint aki bokszolni akarna a géz miatt.
Mark végig mellettem maradt és egy percre sem hagyott magamra, amit értékeltem.
A röntgen után megállapították, hogy repedésem van és begipszelték kezem. Avval az utasítással engedtek haza, hogy vigyázok magamra és nem babrálom egyik kötésem sem, mert akkor tovább kell viselnem őket.
- Köszönöm, hogy elhoztál. - pillantottam hálásan Mark-ra, mikor kiléptünk a kórházból.
- A barátnőm vagy, ez csak természetes. - néz le rám, majd vállaimra teszi kezét és úgy megyünk tovább. - Ezt az iratot holnap leadod.
- Tudom. - forgatom meg szemem.

A szerencsétlen hetem után Mark hozzámköltözött, amig fel nem gyógyulók, addig is betegszabadságon vagyok. Elkezdődött a Mark szerint "gondosokom rólad Fuyu" hadművelet, ami abból állt, hogy Mark csinált mindent helyettem és segített, ez később kezdett idegesíteni.
- Mark, nem kell követned a mosdóba. - mondtam neki az ajtóból.
- De segítség kell neked. - akar benneb lépni, de nem hagyom.
- Nem kell. - ellenkezek és amilyen gyorsan csak tudom becsukom az ajtót és kulcsra zárom, hogy ne tudjon bejönni.
Amint végeztem dolgommal a wc tetőn ülve sóhajtottam egyet, mivel van egy kis terem nekem is. Túlzásba viszi és ezt meg kell mondanom neki, bármennyire is meg fog sértődni. Felállva helyemről nyitottam ki az ajtót a kulcs elfordítása után, Mark az ajtóval szemben állt keresztetett karokkal és szigorú pillantással nézett rám.
- Mielőtt belekezdenél - emeletem meg kezem, hogy belefolytsam a szót. - beszélnünk kell a kialakult helyzetet illetően.
- Ajaj. - húzza el száját, majd a kanapéra telepedünk le egymással szemben.
- Mark túlzásba viszed a gondoskodást. - csapok bele a közepébe.
- Dehogy viszem túlzásba. - ellenkezik azonnal.
- De igen. - mondom. - Az egy dolog, hogy a fürödni jösz velem, meg öltözni, de könyörgöm a mosdóba nem kell utánnam jöjj.
- De... - kezdte.
- Még nem fejeztem be. - mondom szigorúan. - Azon a bejárati ajtón négy napja ki sem léptem, pedig kint jó idő van!
- Nem akarom, hogy kimenj, bárki meglökhet és újra elesel. - vált ő is szigorú hangnembe.
- Mark nem vagyok kisgyerek, akire állandóan kell figyelni. - forgatom meg szemeimet.
- Mikor vihar volt, akkor bezzeg jó voltam. - emeli meg hangját.
- Tudod jól, hogy félek a viharoktól! - emlékeztetem.
- És a legutolsó randinkon a kutya? - húzza fel szemöldökét. - Megharapott.
- Nem harapott meg, csak játszottunk. - mondtam.
- S az a... - kezdte megint.
- Mark túlféltesz engem. - fogom meg kezeit, amit elhúz tőlem, kérdőn nézek rá.
- Akkor gondolom azt sem akarod, hogy a nyakadon lógjak. - állt fel a kanapéról.
- Ilyet nem mondtam Mark. - álltam fel én is, hogy egy magasságban legyünk. - Csak hagyj teret nekem.
- Ha tér kell, megadom. - mondja, majd a hálószobába megy,  utánna sietek. Egy plédet vesz elő a szekrényből, majd az ágyhoz lépve elveszi az egyik párnát is.
- Mit csinálsz Mark? - vonom kérdőre.
- Kiköltözöm a kanapéra. - válaszolja és elmegy mellettem. Megsértődött. Az  ágyneműt lerakja a bútordarabra, majd ő is befekszik és nyakig betakarja magát. Egy sóhajjal megyek be a szobába, de az ajtót nem csukom be, ha akar bejön mellém.
Éjjel egy rémálom ébreszt fel, melyben Mark is szerepelt. Összekucorodva sírt az egyik szoba sarkában és én bármennyire akart odamenni hozzá megvigasztalni nem tudtam.
Felkeltem az ágyból és kimentem a kanapéhoz, Mark békésen aludt. Odahajoltam hozzá és adtam egy puszit fejére, mocorogni kezdett és nem sokkal később rámnézett.
- Valami baj van? - kérdezte rekedt hangon, még ilyenkor is felőlem érdeklődik.
- Nincs semmi. - mosolygok rá. - Gyere be mellém.
- Biztos? - kérdezi.
- Biztos. - felelem, majd megvárom, hogy a párnáját felkapva besétáljon a hálóba. Mosolyogva figyelem, ahogy befekszik az ágyba és magára húzza a takarót. Követem példáját és és én is mellé fekszem, avval a külömbséggel, hogy átölelem hátulról derekát.
- Nagyon szeretlek Mark. - mondom halkan, majd én is újból az álmok mezejére lépek.