the flower which didn't grow anymore

21. rész - Skylar

— Shawn, szívem... Nyugodj meg! — simította meg Kiara apa karját.

— Hűha, Shawn, ma igazán rossz passzban vagy! — nevetett Brian velem együtt.

— Nolan, nem fél óra múlva foci edzésed van amúgy? — kérdezte Kiara, miközben elé is rakott palacsintát.

— Uh baszki, tényleg! — ugrott fel az öcsém, és szinte felfutott a lépcsőn.

— Nolan Mendes, három perce magyaráztam neked a szavak használatáról! — kiabált utána apa.

A nap végén, olyan hat óra környékén csak én és apa voltunk itthon. Brian érkezése után egy órával távozott is, hisz Dor-ért, a kislányáért kellett mennie. Nolan és Kiara pedig elmentek moziba 5 körül. Valami új Marvel filmet néztek, és mivel sem én, sem apa nem szeretjük őket, kettesben mentek.

A nappaliban ültünk. A kezemben egy könyv pihent, apa pedig az egyik gitárját helyezte az ölébe, és halkan pengette húrjait. Néha-néha hümmögött egy dallamot, de fel sem tűnt nagyon, mert már az évek alatt hozzászoktam. A könyvemet az előttem lévő üvegasztalra helyeztem, és felpillantottam rá. Napok óta akarok tőle kérdezni valamit, de eddig nem volt alkalmam és bátorságom.

— Apa, kérdezhetek valamit? — szólaltam meg hirtelen, ezzel őt is kizökkentve a gondolataiból. Felnézett rám, és bólintott egyet, miközben maga mellé helyezte a hangszert.

— Persze, kincsem.

— Szóval öhm... Elkezdtem olvasni anya naplóját, amit nekem írt — mondtam, mire ő bólintott, egy picit fészkelődve a helyén — És szóval én csak meg akartam kérdezni, hogy hogyan találkoztatok anyával. — Egy pillanatra inkább az összekulcsolt ujjaimat vizslattam. Nem tudtam, hogy akar-e erről beszélni vagy sem.

— Szeretnéd, ha elmesélném? — hangja természetesen lágy volt, mint mindig. Aprót bólintottam a fejemmel, ő pedig megköszörülte a torkát, mielőtt belekezdett volna.

— Hát már egy régi sztori, de vágjunk is bele...

2018. április 3.
(21 évvel ezelőtt)

— Van bármi elképzelésed? — kérdezte Tiffany, a stylist-om, amint a lifttel mentünk felfelé a nyolcadik emeletre. Épp Tiff egyik ismerőséhez tartunk, aki egy híres divattervező. Vagyis ezt mondta, de nem is kételkedem benne, tekintve, hogy ez a nyolc emeletes épület mind az övé.

— Nem igazán, az első MET gálám lesz, teljesen rád bízom — vontam meg a vállamat. Ebben a pillanatban nyílt ki a lift ajtaja, mi pedig kiléptünk. Ez valószínűleg a főnök irodája lehetett, hisz három asszisztens volt az üvegajtók előtt, mindegyikük az asztalánál ülve görnyedt a laptopja felett. Egy hatalams üvegajtó volt középen, rajta a cég logója, ami az épületen is látható odakint. Az érkezésünkre felkapták a fejüket a tökéletes kinézetű titkárnők.

— Üdvözöljük Önöket a EB Fashion irodájában! A lenti recepciós pár perce mondta, hogy megérkeztek. A főnökasszony, Signora Moretti már várja Önt, Miss Briseno — mondta az egyikük kedves mosollyal, és felállt a helyéről, hogy bekísérjen bennünket. Kopogott, mielőtt beléptünk volna a hatalmas irodába. A fehér, márvány padlón az asszisztens és Tiff magassarkújának kopogása jelezte leginkább, hogy megérkeztünk. Egy középkorú, csinos, kreol bőrű és rövid, fekete hajú hölgy fogadott minket bent.