the flower which didn't grow anymore

18. rész - Shawn

Szemeim kipattannak, és hirtelen felülök. Hevesen dobog a szívem, kapkodom a levegőt, és érzem, egész testemen izzadtság gyöngyöződik. Próbálom beazonosítani hollétemet, majd másodpercek múlva rádöbbenek, csak egy rossz álom zavart fel, és a nappaliban vagyok. Nedves fürtjeim közé túrtam, miközben próbáltam megnyugtatni magamat, hogy minden rendben van, az csak egy álom volt. A konyhába megyek, hogy igyak egy korty vizet, mert képtelen lennék rögtön visszaaludni. Forgatom a kezemben a poharat ivás közben, és az ablakon kitekintve szugerálom a torontói kilátásunkat. Muszáj ruhát cserélnem, mert a trikómból és a melegítőmből is akár csavarni lehetne az izzadtságot most. Kétségbeesetten tekintek a hálószoba ajtajára. Nem volt már a nappaliban tiszta ruhám, csak ott. Odabent. Abban a szobában.

— Gyerünk, Shawn! Képes vagy rá! Kiveszed a szükséges dolgokat, és kijössz — suttogtam magamnak, lassan a kilincsre téve a kezemet. Remegtem. A hasam liftezett már csak a gondolattól, hogy pár másodperc múlva belépek oda. Lenyomtam a kilincset, és belátást nyertem a sötét szobába. A hold fénye a redőnyön keresztül gyéren beszürődött, egy kis fényt szolgáltatva ezzel. Egy hatalmas, szinte segítségkérő sóhaj hagyta el ajkaimat. Szemeim nedvessége annyira megszokottá vált az utóbbi 7 napban, hogy fel sem tűnt már. Volt egyáltalán perc, mikor nem voltak könnyesek?

Beléptem. Átléptem a küszöböt. Nem akartam az ágyra nézni. Nem járt itt anyán kívül senki sem. Ő is csak azért, hogy kihozza nekem a szükséges dolgokat, valamint a temetéshez is kellett ruha, ékszer a feleségem számára. Megmondtam neki, ne nyúljon semmihez sem, amihez nem kell. Ne mozdítsa meg a dolgokat. A szobában megcsapott az illata. A tipikus parfümje és tusfürdője keveréke mindig elárasztotta a szobát. Nem mintha bántam volna. A szekrényhez léptem, és gyorsan kihúztam onnan egy fekete trikót ugyanilyen színű melegítőalsóval. Nem akartam körülnézni, most még nem voltam képes rá. Ahogy csak tudtam, mentem ki onnan. Átöltöztem a kanapé felé menet, és újból helyet foglaltam rajta. A telefonomon megnéztem az időt, 2:17 mutatott. Meg kéne próbálnom aludni. Hónapok óta nem aludtam jól. Féltem mindig elaludni, hogy majd valami baja lesz, rosszul lesz, és én nem leszek ébren. Most pedig... Most egyszerűen csak nem megy. Láttam, hogy anya és Aaliyah pár órája küldtek üzeneteket, de majd holnap megnézem őket. Ledőltem a kispárnára, és alá raktam a kezeimet, hogy kényelmesen elfeküdhessek. A párnának olyan illata volt, mint neki. Így egy picit is, de úgy érezhettem, itt van velem. Át akartam ölelni. Minden éjszaka tapogatózom utána, már egy megszokás volt. Csak most nem találom őt meg. A gondolataim nem hagytak nyugodni újra, próbálták egymást túlkiabálni. Csak feküdtem a sötétben, és a plafont bámultam.

Reggel arra ébredtem, hogy Nolan halkan szólongat mellettem ülve. Kinyitottam a szemeimet, és a kisfiam reggeli fejével találkoztam először. Máskor rajtam ugrálva kiabált volna, hogy keljek fel. De most csak itt ült, és várt. Ő is ugyanúgy megtört, akárcsak mi.

— Apa, kaphatok enni valamit? Éhes vagyok — mondta halkan. Felültem és megdörzsöltem a szemeimet, hogy picit élesebb legyen a látásom.

— Persze, drágám. Miért nem ébresztettél fel, ha éhes vagy? — kérdeztem tőle, miközben kézenfogva mentünk be a konyhába. Segítettem neki felülni a pultnál lévő székre, és a hűtőhöz léptem.

— Nem tudom. Csak nem akartam, hogy megzavarjam az alvásodat — felelte csendesen, megrántva a vállait.

— Legközelebb tedd meg, kincsem. Mit szeretnél reggelire? — kérdeztem.

— A müzli jó lesz.

Nolan békésen ette a reggelijét, én pedig addig a konyhában raktam rendet. Volt bőven törölgetni és elmosni való dolog, hiába segített Aal és anya is egész héten a takarításban.