Vaktöltény •𝑏𝑒𝑓𝑒𝑗𝑒𝑧𝑒𝑡𝑡•

Negyedik fejezet

-Akkor bezárva tartotok addig, amíg kedvetek  nem támad elutazni?! - csattant fel Rodes idegesen. - Mégis meddig akartok itt tartani? Egy hónap? Egy év, két év? Egyáltalán szabad leszek még valamikor?

-Akár most is az lehetsz. - pillantott rá a fiú. - Csak bele kell egyezned az alkuba és már az is vagy. - mosolyodott el Aid lágyan.

-Mi-milyen alku? - szipogta Summer.

-Legyél a banda tagja.

-Tessék? - kiáltott fel hitetlenül. - Nem, soha! Nem leszek bűnöző, mint ti.

-Képletesen értettem. - nézett rá Aiden. - Ha fél évig nyugton maradsz, nem próbálsz elszökni, kapcsolatot létesíteni a családoddal vagy a hatóságokkal, akkor utána elengedünk.

-Tudod, hogy nincs családom. - dünnyögte Summer zokogva. - És nem akarok itt lenni veletek 6 hónapig. Én haza akarok menni! Normális hétköznapi dolgokat csinálni.

-Csinálhatod is. - mondta lelkesen a fiú. - Csak egy kicsi időre lennél velünk, aztán szabad vagy. És amíg itt vagy, addig sem lenne semmi bajod. Nem találkoznál senkivel, csak velünk. Vigyáznék rád. - mondta Aiden és most a lány mindkét kezét megfogta. Gyengéden cirógatta kézfejét ujjaival. Summer lehajtotta fejét, egyedül akart lenni.

-Átgondolom. - motyogta élettelenül.

-Persze, csak nyugodtan. - suttogta Aiden, majd felállt az ágyról és elindult kifele. Hirtelen fordult vissza a küszöbön egy utolsó szóra. - Reggelig van időd. De remélem tudod, hogy ha nemet mondasz, annak csak egy kimenetele lehet. Sanchez meg fog ölni.- pillantott a lányra, aztán kiment. Becsukta maga mögött az ajtót, de most nem zárta kulcsra. Summer szemeiben megcsillant a remény halvány sugara kapva az alkalmon, és arra gondolt, talán holnap reggel már itt sem lesz.

A ház kongott az ürességtől. A lány óvatosan feltápászkodott az ágyáról, majd az ajtóhoz osont. Lassan húzta le a kilincset, minek hatására a bejárat kinyílt. A hetek alatt volt ideje kifigyelni, hogy pontban éjjel 1-kor mindenki nyugovóra tér, így ilyenkor van a legnagyobb esélye megszökni. Zakatoló szívvel suhant végig a hosszú sötét folyosón. Summernek hosszú perceknek tűnt, mire kijutott a nappaliba. Mikor itt volt, látta hogy az ebben a helyiségben lévő üvegajtó a hátsókertbe vezet, ahonnan könnyen kilyukadhat a garázsnál. 

A garázs. - suhant át agyán. Ha megtalálja Aiden kocsijának kulcsait, akkor azzal gyorsabban elmenekülhet.

Nem tudta mi tévő legyen, de gyorsan kellett döntenie. Ha nem bíbelődik az autóval, akkor 2 perc múlva már nem lesz a házban, viszont nem jutna messzire ezen a kihalt településen. Ha ellopja a kulcsokat, lesz kocsija, de nagy rizikót vállalna vele. Ismerte Aidet, tudta, hogy az autója a szeme fénye, ezért mikor együtt voltak, a fiú akkor is a slusszkulccsal aludt együtt. 

Summer végül a jármű mellett döntött, így reszketve indult el Carter hálószobája felé. Újra egy örökké valóságnak tűnt, amire odaért. Az ajtó résnyire nyitva volt, úgyhogy nesztelenül betudott jutni a helyiségbe. Kintről a Hold ragyogó fénye besütött, egyenesen az alvó fiúra.  Aiden az oldalán aludt, pont háttal annak az éjjeliszekrénynek, amin rajta volt a kocsikulcs. A lány megkönnyebbülten elmosolyodott és lábujjhegyen indult el az ágy felé. Remegett az izgalomtól és a félelemtől, érezte, ahogy fojtogatja az adrenalin, mikor a kulcsért nyúl. Óvatosan fogta meg a nyitót, ügyelve arra, hogy ne keltsen zajt. 

Egy apró sóhaj szaladt ki száján, mikor végre a kezében tarthatta a darabot. Látása és hallása elködösült az örömtől és az ereiben felszabaduló rémülettől. Már majdnem kiért az ajtón, mikor egy apró kattanást hallott meg közvetlen maga mögött.

-Tudod jól édesem, hogy éber alvó vagyok. - Aiden hangja erélyesen vájt bele a néma éjszakába. Summer ledermedt, még lélegezni sem mert. A hideg fém fegyvert a fiú erősen nyomta tarkójához. - A kulcsokat. - mormogta dühösen. A lány nem mert megmozdulni. Minden porcikája reszketett a félelemtől, szíve hevesen dobogott.- Add ide a kibaszott kulcsokat! - dörrent rá Aid dühösen, mire Rodes összerezzent. Mikor a fiú látta, hogy a lány teljesen lesokkolt, elé lépett, majd kitépte a kezében szorongatott tárgyat.

-Ne haragudj! - szipogta Summer kétségbeesetten.

-Kuss legyen! - a fiú bosszúsan közeledett a lány felé, aki óvatosan hátrált. Összeszorult a torka, mikor lapockája a falnak simult.

Csapdába került. 

-Azt hiszem idáig rosszul bántunk veled - sziszegte Aiden a rémült lány arcába- ,de ez mostantól máshogy lesz. - óriási kezét Summer nyaka köré fogta, míg a másikkal ledobta fegyverét. A lány ijedten próbált levegőhöz jutni, miközben megállás nélkül könnyezett. - Ha azt hiszed, hogy ugyanaz az Aiden vagyok, mint akihez hozzá akartál menni, akkor tévedsz. Ne hidd, hogy bármit is érzek irántad, hogy fontos vagy nekem. - dünnyögte, miközben szorítása egyre erősebb lett. Summer két kézzel sem tudta levakarni magáról a fiút.- Bűnöző vagyok, ezt vésd jól az eszedbe. Bármikor kitörhetem a nyakad, gondolkozás nélkül, ha kell. Egy szempillantás előtt eltüntethetlek a Föld színéről, ha nem azt teszed amit mondok. - a fiú szemei fenyegetően csillogtak, majd mikor Summer kezdte elveszteni eszméletét, Aiden elengedte a lányt. Rodes levegő után kapkodva zuhant a talajra, de nem volt sok ideje pihenni. A fiú erősen megragadta karját, majd vonszolni kezdte őt. Summer ellenkezni sem tudott, csak fájdalommal teli nyögések hagyták el száját.

Aiden visszacipelte őt a szobájába, majd hangosan csapta be maga mögött az ajtót. A lányt az ágyra lökte, aki zokogva hullott rá a puha matracra. A fiú a bejárathoz sietett és kulcsra zárta az ajtót. Summer mozdulni sem mert, rémülten követte pillantásaival a dühös alakot. A fiú az ágy melletti fiókban kezdett el kutakodni, majd hevesen Rodes felé indult el. Dühösen ragadta meg a lány csuklóját, aki erre fájdalmasan felszisszent.

-Az egész éjszakát együtt fogjuk tölteni édesem. - mormogta Aiden, aztán a radiátorhoz bilincselte Summert. 

-Kérlek...-a lány könnyáztatta arccal tekintett fel a fiúra, de mind hiába. Aiden dühös és csalódott volt, többé nem bízott benne. Arrébb lökte Summert, hogy ő is elférjen, aztán elterült a puha matracon.