the flower which didn't grow anymore

13. rész - Jasmine

Szeretlek titeket, és kérlek, vigyázzatok magatokra és a többiekre is!

Szerető menyetek, Jasmine
2029. Március 6."

Szerettem volna még Aaliyah és a szüleim leveleit megírni, de nem volt lelkierőm. Miközben ezt írtam, a könnyek patakként jöttek. Valamikor a boldog emlékek felevenítése miatt, de leginkább a búcsúszkodás fájó érzésétől.

— Kicsim, nem láttad... Miért sírsz, szívem? — Rögvest mellém ugrott, és az ágy szélén ülve pillantott rám aggódva. Törökülésben ültem, és a szemeimet törölgettem. Vettem egy nagy levegőt, majd halvanyán elmosolyodtam.

— Semmi baj. Csak elérzékenyültem — nyugtattam meg — Na de mit kerestél? — El akartam terelni a témát mindenképp. Nem beszéltünk még Shawnnal egy percet sem arról, hogy mi van ha. És sejtésem szerint ő hallani sem akar majd erről.

— Nolan plüss zsiráfját keresem, mert anélkül nem hajlandó elkezdeni a délutáni alvását.

— Ott van a nappaliban, a játékos doboz tetején — válaszoltam halvány mosollyal.

— Na akkor viszem is neki! De aztán visszajövök, és elmondod mi miatt sírtál! — mutatott rám az ujjával, mielőtt kihátrált volna a szobából. Most az egyszer reméltem, hogy annyiba hagyja szomorúságom okának kiderítését. De Ő Shawn, mit is vártam? Mindent tudni szeretne. 5 perc múlva mosolyogva tért vissza, és újból helyet foglalt mellettem az ágyon.

— Elaludt? — kérdeztem, ő pedig büszkén bólintott. Mostanság nagyon nehéz Nolant egy kicsit is lerakni pihenni, folyton csinálni akar valamit. — És Skylar mit csinál?

— Rajzol a szobájában, azt mondta, negyed óra és megy a tv-ben valami barbie film, aztán majd azt kell vele néznem — ekkor halkan felnevettem. Sky mindenre rá tudja venni, így nem meglepő, hogy Shawn hajlandó lesz megnézni vele egy két órás mesét ismét. — Na de... Miért is voltál ilyen búval bélelt? — aprót sóhajtottam ekkor. Nem akartam még erről beszélni, nem szedtem össze a gondolataimat, és fogalmam sem volt, hogyan fogalmazzam meg neki az egészet.

— Remek apa vagy. Annyira jó látni, hogy ilyen remekül kijössz velük, és ennyire jól bánsz velük. Nagyon büszke vagyok Rád! — simítottam meg borostás arcát.

— Köszönöm, édesem. De ezeket most miért mondod? Növelni akarod az egómat? — kuncogott fel szórakozottan.

— Csak szeretném, ha erre mindig emlékeznél. Akkor is, ha én esetleg már nem leszek itt. Erősnek kell lenned mindig, legyen bármi. Mert nekik szükségük lesz rád — néztem mélyen a szemeibe.

— Jasmine, ezt ne kezdd! Itt leszel még nagyon sokáig velünk. Ne is mondj nekem ilyeneket! — fordította el a fejét egy aprót morogva. Mondtam, hallani sem akar róla.

— Shawn, attól, hogy nem beszélünk róla, mindketten tudjuk, mi a helyzet. Ne omolj össze majd, kérlek! Mert a gyerekeknek mindennél jobban szükségük lesz rád! És én pedig azt szeretném legkevésbé, ha miattam lennél szomorú.

— Jas, kérlek, ne mondj ilyeneket... — visszapillantott rám, és szemei megteltek könnyekkel. Hangja halk volt, de még így is elcsuklott.

— Csak ígérd meg, hogy miután úgy érzed majd, hogy kellő ideig gyászoltál, tovább lépsz. Muszáj lesz tovább lépned. Fiatal férfi vagy, és előtted az élet. Kérlek, nagyon kérlek, hogy adj esélyt majd magadnak a boldogságra újra! — Nehezen, de bent tudtam tartani a könnyeimet a szemeimben, de Shawnnak ez kevésbé sikerült. Gyengéden megérintettem az arcát, és letöröltem sós könnyeit.

— Hogy lehetnék boldog nélküled? Nekem Te vagy a boldogságom! — suttogta nekem, a szívem pedig összeszorult. Nem kívánom senkinek sem ezt az érzést. Ez a szörnyű és kínzó érzés, ami képes lenne akár megölni is.

— Csak ígérd meg, hogy legalább megpróbálod!

— Megígérem...de csak azért, mert tudom, hogy így nyugodtabb leszel. De kérlek, ne add fel, kincsem! Csodák mindig is voltak. És te is meggyógyulhatsz még! — Közben homlokát az enyémnek döntötte, így könnyes szemeink még láthatóbbá váltak egymásnak.

— Az utolsó lélegzetig fogok küzdeni, ezt te is jól tudod — ekkor csak bólintott egyet.

— Mindennél jobban szeretlek, Jasmine Mendes. Az egész világnál jobban!

— Mindennél jobban szeretlek, Shawn. Mindennél. — súgtam neki vissza, majd egy gyengéd csókba fonódtak össze ajkaink. Ki tudja hányszor érezhetem ezeket az ajkakat még, vagy hányszor mondhatom neki, hogy szeretem.