BIZALOMJÁTÉK

18. Fejezet Elveszve

Felébredtem. Az ágy szinte kidobott. Csak kár, hogy éjjel egy volt. Nem volt kedvem merengeni, az élet értelmein, így hát felvettem egy zöld-szürke skót kockás szoknyát, és hozzá egy fekete kapucnis pulcsit, vastag térdzoknit húztam, és kimerészkedtem a klubba. Onnan a forgó szemű út portréján már kint is voltam a sötét folyosón.
- Lumos - sóhajtottam. A fény élesen derengett a pálcám végéből.
- Oltsa el kisasszony, aludni szeretnénk - szólt rám az ágyúk festményből egy pásztor, mellette a bárány helyeslően bégetett. Kinéztem az ablakon, és megláttam egy foltot, kékesen világított. Mellette pedig egy emberi alak állt. Valaki beszélgetett egy szellemmel. Volt pár sejtésem, ugyanis emlékeim szerint Harry a 7. részben beszélt Hollóháti Helénával, aki valami olyasmit említett, hogy Tomnak kiadta a diadém titkait. Szedtem a lábaimat, és elindultam az ellenkező irányba. Ekkor macskanyervogást hallottam. Baszki, ez Mrs. Norris! Gyorsan beugrottam a folyosón lévő szekrénybe. A résen át kikukucskáltam, és láttam ahogy a macska megáll a szekrény előtt, majd lefekszik. Hülye állat, basszameg! Elkábítottam a cicust, és belebegtettem a szekrénybe, majd rázártam az ajtót. Majd megláttam Frics-et. Kurva jó! Egy lámpással a kezében csoszogott.
- Hol vagy cicuskám? - itt a macska mellé ugrottam a szekrénybe. Kidobtam a cicát és felélesztettem. Mrs. Norris elkezdett a szekrénybe fújni. A gondnok lassan a macska mellé ért, és kérdő pillantást vetett kiskedvencére, ahogy a szekrényt karmolászta. Egy baszó hír volt, hogy abban én voltam.
- Mi az Mrs. Norris? Van itt valaki? - nézett le Argus Frics a macskára. Ekkor azt kívántam, bárcsak ne itt ülnék, mert kurva nagy büntetést fogok kapni. Valami mintha beszippantott volna. Hopponáltam? Nem, az nem lehet. A Roxfortban nem lehet hopponálni. A zseniális logikámmal kikövetkeztettem, hogy ez egy Volt-nincs szekrény volt. Oké, és most hol vagyok? Ja, még mindig a szekrényben. Vagy hát az "ikerszekrényben". Óvatosan kinyitottam az ajtaját.
- Van itt valaki? - néztem körbe, és zoknis lábamat a hideg kőre raktam. Halomban álltak a különféle kacatok. Székek, régi autóalkatrészek, boák. A mennyezetből pár régi csillár és madárkalitka lógott le, amiben élénken csiviteltek a kismadarak. Ismerős ez a hely, borzasztóan ismerős. Áhá, a Szükség Szobája, ott ahol a dolgok el vannak rejtve. Elkezdtem sétálni, többször is eltévedtem, majd végre kijutottam. Puhán lépkedtem a kövön, és próbáltam a pince felé jutni. Ja, meg imádkozni, hogy ne fussak össze Frics-csel. Ekkor valaki megragadta a kezemet, és berántott a falikárpát mögé. Már éppen sikítottam volna, amikor befogta a számat.
- Csak én vagyok - karolta át hátulról a derekamat.
- Igazán vicces volt, ez a kis színház - bújtam hozzá.
- Én is jól mulattam.
- Remélem érezted a cinizmust - túrtam fekete, enyhén kócos-hullámos hajába. A sötétben is csillogott a szeme. Bergamottos illata lassan körülölelt, és nem tudtam ellenállni neki. De már feladtam ezt a harcot. Mindig ő nyer. Megcsókolt. Lassan és kínzóan, közelebb húztam magamhoz, és a hátam ütközött a kőfalnak. A kezei a hajamba túrtak, és apró csókokkal halmozza el a nyakamat.
- Szeretlek - mondtam ki előtte a kis, bűvös szót. Sebezhető lettem. Nem mondta ki utána, hogy én is, mert hazudott volna. Ehelyett megcsókolt, mintha el akarta volna feledtetni az előző kis mondatomat. Beleszédültem a csókjába, nem akartam elengedni soha. Soha. Kézenfogva indultunk lefelé, a pincéhez. Mögöttünk egy gúnyos hang csattant.
- Most megvagytok! Tudtam, hogy valami bűzlik a szekrénynél. Háhá, kijöttünk egy kicsit hetyegni? Azt lehet a szobában is - pipacsvörösre gyúlt a fejem. - Na, indulás Lumpsluck professzorhoz - bicegett.
- Gyere, menjünk utána! - húzott maga után Tom. Ez akkora kibaszás! Már éppen "hazaértünk" volna, amikor ez a vén fószer mindent elcsesz. Gyorsan, talán túl gyorsan is Lumpsluck irodájához értünk.
- Bocsáss meg, hogy zavarlak Horatius, de ezt a kettőt éppen most kaptam el - kopogott be Frics.
- Semmi baj, Argus. Denem? Drewen? Gyerekek, ezt nem gondoltam volna - dörzsölte meg a szemeit, majd egy fenyőzöld köntöst húzott, a rózsaszín-fehér csíkos pizsamájára.
- Gyertek, üljetek le - kínált minket hellyel. Tommal leültünk szorosan egymás mellé. Átkarolta a vállamat.
- Nem óhajtok részleteket tudni, de a büntetés jár. Holnap 11-kor legyetek a Trófeateremnél, egyesével fogjátok -mágia nélkül- lesikálni az összes díjat - bökött ránk húsos ujjaival. - Ezenkívül 70 pont a Mardekártól - mondta ki a végső ítéletet.
- Értettem, professzor. Elnézését kérjük - állt fel Tom, és ujjait az enyéimre kulcsolta. Szótlanul baktattunk a klubhelység felé.
- Bocs, a szekrényes sztori az enyém - nyomtam puszit az arcára.
- Ginger - fordított komolyan magával szembe, miután már a klubhelyiségben voltunk. A tűz takarosan ropogott, mi pedig a zöld, bársony kanapén ültünk.
- Igen? - pislogtam.
- Kész az elixír - jelentette ki ünnepélyesen.
- Aztakurva! - ugrottam olyan hévvel a nyakába, hogy eldőltünk a kanápén. Egymásra mosolyogtunk, majd hirtelen mindkettőnk arca lefagyott. Tom olyan hévvel csókolt meg, hogy beleborzongtam.
- Szóval elmész? - törte meg a csendet, és végigsimított a derekamon.
- Nem ide tartozom - fogtam meg a kezét.
- Hogy folytatódik a történet? - kérdezte.
- SVK-t akarsz tanítani, de Dumbledore nem fog felvenni. Ezek után azt hiszem, munkát vállalsz a Borgin&Burk's -ben.
- És...mindegy. Találkozunk még valaha? - szólalt meg rekedten.
- Nem hinném - csorgott végig az arcomon egy könnycsepp.
- Te különleges vagy - csókolt meg.
- Honnan tudod? - támaszkodtam meg a mellkasán.
- Érzem.
_________________________________________
Üdvözletem! ♡
Sikerült még egy részt összehoznom (khm..tanulás helyett). Szóval remélem tetszik!
Mostmár tényleg csak jövő héten lesz rész!😗😩

💚 Outlaaw