Never ends? ~TaeGi~

3.rész

Siettem haza ahogy tudtam. Morogtam egy kicsit, így Namjoon már 1-kor haza engedett. Mire jó ha az ember főnöke a legjobb haverja? Beérve a lakásba elkiáltottam magam:

-Hazaértem!-semmi válasz.

Nem vagyok normális ... Leghamarabb már rég lelépett a srác. Logikus, én is eltűntem volna... Lehúztam a cipőm és levetettem magam a kanapéra. Lehunytam a szemem és akkor meghallottam valamit. A fürdőben megnyílt a zuhany. Nem paráztam. Tudtam, hogy a srác az. Ha meg nem, akkor úgyis kinyírom. Azt hiszem boldog voltam. Ennyire nem lehetek azért magányos, vagy mégis...Gondoltam megvárom míg kijön, addig nem zargatom semmivel.

Miközben vártam, elszundítottam. Az ajtó kinyitódott és én arra ébredtem meg. Sűrűn pislogtam, aztán megláttam egy angyalt. Vékonyka testét nem fedte semmi, csak a derekára csavart kis törölköző. A szeme mintha csillogott volna, de arcára nem ült ki mosoly. Haja kócosan simult homlokára . Gyönyörű volt. Na na na na ... Min Yoongi, most komolyan egy szerencsétlen kis áldozatra fened a fogad ? Ennyire kiéhezett még te se lehetsz.

-Szia-köszöntem rá.

-Köszönöm- mást nem is hallottam még tőle, csak azt, hogy köszönöm...

-Minden rendben? - próbálkoztam, mire csak egy bólintást kaptam válaszként. - Éhes vagy ?

Egy apró bólintás. Nem lehet, hogy ennyire rosszul érintette őt az egész. Kinyírom azokat a rohadékokat, akik ezt tették... Ja, azt már megtettem...

-Rendelek valami kaját, jó? Nem akarlak meghánytatni a saját főztömmel. Mit szeretnél? Kínai tésztát vagy sushit ?

Felmutatta a mutató ujját.

-Kínai tészta? - ismét egy bólintás. Miért nem akar megszólalni? Olyan gyönyörű hangja van, talán még énekelni is tudna.

Besétált a hálóba, gondolom átöltözni. Két perccel később koppant le, hogy szegénynek semmi ruhája sincs, így kopogtam és meg se várva válaszát, bementem a szobába. A szakadt nadrágját már magára erőszakolta, de a pólója még mindig az ágy melletti széken pihent.

-Öhm, nem kéne felvedd azokat a szakadt rongyokat. Mocskosak és büdösek is. Várj egy picit, talán találok neked valami felvenni valót a szekrényemben.

Kotorászni kezdtem a nem túl nagy ruhatáramban és egy kis idő után elődobáltam egy szürke melegítő nadrágot , ami talán az ő mérete lehet és egy fekete, fene tudja milyen feliratos pólót. A kezébe adtam.

-Köszönöm-megint ez...

-Nem kell megköszönnöd. Viszont szeretnék kérdezni egy pár dolgot-mondtam, mikor elkezdett öltözködni. Bólintott. - Ki vagy te és miért tartottak fogva ?

Rám nézett ártatlan, kétségbeesett szemekkel. Kiborult. Könnyei patakokban kezdtek omlani a szeméből. Válla meg-megrándult, kezeit arca elé helyezte. Hirtelen a földre omlott. Illetve omlott volna, ha nem fogom ki, átölelve törékeny testét, és óvatosan ültetve le őt a földre. Szorosan magamhoz öleltem és próbáltam vigasztalni.

-Na, nyugi, nincs semmi baj. Minden rendben lesz, hidd el, jó helyen vagy .

Csak nagyon lassan nyugodott meg. Nagyon sajnáltam szegényt. Miután sírása alább hagyott, azután se engedtem el. Jól esett őt ölelni .

-Köszönöm- szólt. Eltoltam magamtól, hogy a szemébe nézhessek.

-Ne mondogasd folyton ezt. Nincs mit megköszönnöd. Örülök, hogy segíthetek. Bár nagyon szeretném tudni, hogy ki is vagy te , de tudok várni. - rámosolyogtam, ahogy ő is rám pirosas szemeivel.