the flower which didn't grow anymore

1. rész - Skylar

2029. augusztus. 29.,  Toronto."

Könnyekkel áztattam teli a lapot, hiába próbáltam visszatartani őket, nem ment. Hiányzik. A kis levél mellé még egy régi fotó volt illesztve, ami az első szülinapomon készült. Az etetőszékben ülök, anya és apa pedig mellettem állnak. Milyen fiatalok voltak még itt... A szomorú pillanatomból a telefonom hangja repít ki. A képernyőre pillantva leolvasom Aaliyah nevét, és boldogan veszem fel.

– Boldog Születésnapot a legkedvencebb unokahúgomnak!!! – kiabált bele a nagynéném, mire én csak felnevettem. A családom ma csak kiabálva fog köszönteni?!

– Köszönöm, Aal! – mosolyodok el – Jó hallani a hangodat, rég láttalak! – az a rég igazából 3 hete volt. Aaliyahék Pickeringben laknak, nem messze a nagyiéktól.

– Tudod, Benjamin minden szarra jár. Hokizik, hegedülni tanul, mellette kitalálta, hogy szeretne oroszul megtanulni. És azt mondta, hogy mindegyik foglalkozást szeretné folytatni a nyári szünetben is – sóhajtott gondterhelten. Benjamin Aaliyah és David 10 éves fia. David pedig a férje.

– Örülj neki, legalább szorgalmas! Apának küszködnie kellett Nolannel, hogy zenét tanuljon – nevettem fel. Az öcsém egyáltalán nem akart hangszeren játszani, de apa erőltette. Érthető, hisz ő ebből él. De Nolant ez nem igazán érdekelte, ő csak focizni akart. Aztán végül nehezen, de beadta a derekát. Azóta pedig megtanult gitározni és zongorázni is, és imádja őket.

– Jó, elég Benjiről. Mesélj, hogy telik a tábor?

– Nagyon jó, de már örülök, hogy holnap hazamegyek. Elég volt egy hét itt, hiányzik a pihe-puha ágyam – ekkor Liyah csak felnevetett.

– Most mennem kell szívem, mert Benjinek véget ért a hoki edzése, és haza kell hoznom. Majd holnap találkozunk, légy jó! Szeretlek! – hadarta el a nagynénim, miközben valószínűleg futott a garázsba, hogy elinduljon az unokatestvéremért.

– Én is téged, holnap találkozunk! – köszöntem el mosolyogva, majd megszakítottam a hívást.

Kimentem kártyázni ezután a többiekhez. Az idő elszaladt, már csak azt vettük észre, hogy a nap elkezdett visszahúzódni helyére. A vacsora végén megleptek egy tortával, majd a kis köszöntés és tortaevés után indult mindenki készülődni az alváshoz. Még mielőtt elaludtam volna, újra csörgött a telefonom. Ez most az öcsém volt.

– Szia Nolan, miért örvendhetek a hívásodnak? – nevettem bele a telefonba.

– Gondoltad, hogy nem foglak felköszönteni? – kérdezte ő is kacagva, én pedig elmosolyodva sétálgattam a sátrak között.

– Nem tudom, drága öcsém. Gyakran elfelejtesz dolgokat. Például tavaly a saját szülinapodat elfelejtetted – mindkettőnk felröhögött az emlék felidézésére. Hiába, hogy csak 13 éves, ő az egyik legjobb barátom. Sokan nincsenek jóba a kisöccsükkel, de én egyszerűen imádom! Mikor anya meghalt, Nolan mindössze 4 éves volt akkor, nem értett semmit az egészből. Hiányolta az anyukáját, és minden este várta haza, hogy meséljen neki egy pohár kakaó ivása közben, majd betakarja egy jóéjt puszi után. Sajnos ez megszűnt akkor. Hisztizett, toporzékolt, hogy kéri vissza anyát. Ahogy nagyobb lett, kezdte mindezt megérteni. És én ott voltam neki támaszként, hogy sírhasson a vállamon. Minden anyák napján, minden nőnapkor, amikor az iskolában minden gyerek készítette az anyukájának az ajándékokat, ő pedig mindössze Aaliyahnak és a nagyiéknak tudott adni valamit ekkor.

– Figyelsz rám, Skylar? Baszki, már percek óta dumálok neked, de semmi reakció, csak szuszogsz! – nevetett fel, kizökkentve engem a gondolataim mély bugyraiból.

– Ne káromkodj, Nolan Mendes, mert apa leveszi a fejedet! – Persze, én is sorban ejtem a bazdmeg-eket egymás után, de példát kell mutatnom neki. Apa meg nem szereti, ha ilyen módon beszélünk, na de az nem baj, ha ő teszi.

– Jól van, Skylar Lucrezia Mendes – mondta gúnyosan, direkt a teljes nevemet használva.

– Neked is van középső neved, szóval kussolj! – nevettem fel.

– De az enyém legalább fasza, hisz a papa nevét kaptam. Neked csak egy virágnév jutott. – Egyfolytában egymást csesztetjük, Aal mindig azt mondja, hogy apa és ő ugyanilyenek voltak.

– Otthon van amúgy? – Hol máshol lenne este 9-kor egy 13 éves gyerek? Hülye kérdés volt.

– Nem, épp a díleremmel egyeztettem. — Csak a szemeimet forgatom, bár ő ezt nem látja – Amúgy ja. Apa és Kiara épp vacsorát főznek, asszem. Megnézem inkább – majd hallottam, ahogy feláll az ágyáról és lemegy az emeletről – Apa, mikor lesz már kész? A fiad éhezik! – drámaian sóhajtott az öcsém, apaék pedig felnevettek.

–  Nem sokára Nolan, türelem. Egyél egy almát addig vagy sütit. — Régen nem ehetett volna semmi édeset sem vacsora előtt, de ahogy egyre kamaszodik, annál többet eszik – Kivel telefonálsz amúgy?

– Skylarrel, de kezdem unni a társaságát, és csak azért hívtam fel, hogy boldog szülinapot kívánjak neki, de meg sem tettem eddig amúgy – ekkor én is és az otthon tartózkodó személyek is egyszerre felnevettek.

– Hogy vagy kincsem? Holnap mikorra is kell mennünk érted? – Nolan valószínűleg kihangosította a telefont, hogy az egész család beszálljon a beszélgetésbe.

– Lassan megyek aludni, de jól vagyok. 10-re érünk vissza a sulihoz körülbelül – válaszoltam a feltett kérdésekre.

– Oh drágám, amúgy boldog szülinapot! Próbáltalak hívni napközben, de nem értelek el – szólalt meg Kiara, mire én elmosolyodtam.

– Köszönöm. És mi lesz a vacsi otthon? – kérdeztem, majd apa magyarázni kezdte. Az évek alatt tök jól megtanult főzni, muszáj volt neki két éhes gyerkőc mellett. Még negyed óráig szórakoztatott engem a családom, de aztán az álmosság kezdett felül uralkodni rajtam, és elköszöntem tőlük. Boldogan feküdtem le aludni, hisz egy remek napom volt, a holnapi pedig még jobb lesz.

úristen hát ide is eljutottunk, elkezdtem!!!
hónapok óta dolgoztam ennek a sztorinak az apró részletein, izgatott vagyok, hogy tetszeni fog-e nektek. írjátok meg a véleményeteket, mert sokat jelentene. ❤️