Mordor lánya [ Gyűrűk Ura ]

4. fejezet - Látjuk még valaha?

Pimpernéll belátta, hogy felesleges lett volna megbújnia. Szerette a nagyanyját és nem állt szándékában egy egész évtizedre való pletykát adni a Megyének, így illedelmesen megfordult, s a Nagy Fa árnyékába vezette Lobéliát.

- Mit óhajtasz, nagyanyám? - Lobélia arcszíne a kérdés hallatán egészségtelen pirosba váltott át, és látszott rajta, hogy nagyon szeretne kiabálni az unokájával. Azonban mégsem tette.

Neki sem lett volna jó, ha mindenki az ő családi vitájukon csámcsog, hiszen már akkor is furcsa dolgok keringtek róluk, mikor Bilbó hazatért.

- Gyere velem. - Pimpernéll követte a kanyargós úton, s szeme sarkából látta Melilot és Theodor döbbent arcát is. Mindkettőjük felé biccentett, így jelezve, hogy fölösleges miatta aggódniuk.

Lobélia egy távoleső lak tövében állt meg, Pimpernéll pedig kezdett feszültté válni. Nagyanyján látszódott, hogy nagyon nem tetszett neki a kialakult helyzet, azonban egyikőjük sem tehetett ezellen semmit.

- Nagyanya, én sajnálom. Sajnálom, de nem nézhettem karbatett kézzel, hogy míg mindenki oly jól érzi magát, nekem otthon kellett volna ülnöm. - Lehorgasztotta a fejét, még sohasem volt ilyen őszinte az érzéseivel kapcsolatban.

Végül nem bírta tovább, nagyanyja mélyen ülő, fekete szemeibe nézett, próbált kiolvasni belőle szánalmat, megvetést, netalán haragot.

Lobélia szemei azonban semmiféle érzelemről nem tanúskodtak, és Pimpernéll csak várt.

Nem is igazán tudta, mire, de abban bizonyos volt, hogy nem arra, ami végül bekövetkezett.

- Ám legyen, Pimpernéll. Mivelhogy már itt vagy, így hazaküldelek, s soha többé nem mehetsz el sehová.

Pimpernéll szóra nyitotta száját, de Lobélia nem tűrte, hogy ellenkezzék, így belekarolt a lányba, és hazamentek.

Az úton a hobbit fejében mindvégig az járt, hogy hogyan fog megszökni nagyanyjától. Hisz Melilotnak szüksége volt rá, és Theodor, a különös, ismeretlen hobbit ügye is foglalkoztatta.

Nem hagyhatta cserben a barátnőjét, főleg nem akkor, amikor ily nagy tettekben kellett segítenie neki. S a kíváncsisága és esze még talán jól is jöhet, ha nem bukkannak Gandalf nyomára.

Pimpernéll úgy döntött, még tűri. S majd ha a család ébersége lankad, akkor megragadván az alkalmat, kioson. Fájt a szíve, hogy Melilotot későn kell felvernie, de az indulásuk nem tűr halasztást.

- Jó éjszakát, Pimpernéll. Eredj a szobádba, s aludj. - Lobélia gondosan követte a lányt, amíg az elment lefeküdni, majd még utoljára visszapillantott, és elment.

Pimpernéll gondolt arra, hogy könnyebb lett volna azonnal indulnia, de tudta, apja s nagyapja még korántsem figyelmetlenek minden zajra, így várnia kellett tovább.

Lassan kezdte elnyomni az álom, még a sugárzó holdvilág sem zavarta fektében. Tompuló gondolatai az utazásuk körül forogtak, a veszélyek s a kalandok körül, melyek rájuk várnak.

*

Melilot időközben próbált valamiféle használható tervet kifundálni, amíg Theodor kétségbeesetten kutakodott az eltűnt lány után. Pimpernéll üdesége és önfeledt vidámsága az ő sokszor komor lelkét is megmelengette.

Theodor nem volt a többi hobbitnál kedvetlenebb, s a Tukok bátorságából is akadt a szívében bőven. Csupán nem érezte magát teljesnek, és a kedves s jókedvű Pimpernéll jelenléte mintha valahogy egésszé varázsolta volna.