Az arany rózsa (Befejezett)

Epilógus

"Aniusz"

"5 évvel később"

- Kíra! Kíra, állj meg! - futottam a lányom után. De ő nem állt meg. Csak futott tovább egészen a szobáig ahol a szerelmem szenved.
Immár második gyermekünket hozza a világra. Azóta, hogy megszülte a lányunkat Kírát, csak boldogság köszöntött erre a palotára. A háború elrendeződött és békét kötöttünk Spártával. A lányunk szépen cseperedik és teljesen egészséges. Külsőre a kicsinyített mása a szerelmemnek, persze lányban. Viszont Benjamin szerint belül pontosan ugyanolyan mint én. Ugyanúgy makacs és önfejű. Hát igen, nem mindenki vonul harcba a szerelméért.
Egy hatalmas sikolyt hallunk mire a kicsi lány a labamat öleli.
- Apa! Miért sír apu? - kérdezte szomorúan. Engem mindig apának, Benjamint apunak hívja.
- Tudod, angyalom. Egy kisbaba megszületése hosszú út és apunak most mindent meg kell tennie, hogy egészségesen itt legyen köztünk. Csak ez egy kicsit fáj neki. - magyaráztam, de ekkor újabb sikoly hallatszik, majd egy vékonyka kis hang. Olyan amilyet 5 évvel ezelőtt hallottam először. Felvettem a lányomat és vártunk. Nem kellett sokáig. Az orvos kidugta a fejét és intett, hogy menjünk be. A szerelmem az ágyon feküdt bekötött hassal, kábultan. A kicsi még nem volt a kezében, akkor gondolom fürdetik. Kíra oda rohant hozzá.
- Apu! - hajolt oda hozzá mire Benjamin kinyitotta a szemét és elmosolyodott.
- Szia, kicsikém! - puszilta meg. Én is odaültem mellé és egy finom puszit nyomtam a szájára.
- Hogy vagy? - kérdeztem megsimogatva az arcát.
- Fáradt vagyok, hol a kicsi? - nézett körbe riadt tekintettel. A bába pont ekkor lépett be a kezében egy kis batyut szorongatva. Egyből Benjaminnak adta, aki megnyugodva ölelte a csöppséget.
- A gyermek kisfiú, felség. - mondta az asszony majd kiment. Van egy fiam. Ismét életem szerelmétől. Kíra kíváncsian fürkészi az apró babát majd némi féltékenységet mutatva Benjaminra néz.
- Mindig ilyen pici lesz? - kérdezte duzzogva mire Benjamin felkuncog és megsimogatja az arcát.
- Dehogy is! Ugyanúgy mint te, ő is meg fog nőni. - mondta. Kíra erre már elmosolyodott és egy nagy puszit adott kisöccse arcára.
Este mikor a gyerekek már aludtak. Kimentünk a teraszra és párnákra feküdve néztük a távoli csillagokat. Bujtunk egymáshoz mint két gyerek, de szerelemből.
- Aniusz!
- Hm? - néztem rá.
- Sokat köszönhetek neked. Nélküled talán már nem is élnék.
- Hát még én, szerelmem. Ha nem ismerlek meg téged, meg mindig magányos lennék. Nem lenne két csodálatos gyerekem akik bearanyozzák a mindennapjaim. - mosolyogtam rá mire ő egy finom puszit adott a számra, ami végül egy szenvedélyesebb csókba ment át.
- Én gyönyörű, arany virágom.
- Arany virág? Miért?
- Mert a szívem előtted csak üres föld volt, aztán megláttalak és elvetettél bennem egy magot. Ahogy egyre jobban megismertelek ez a mag kicsírázott és egy gyönyörű virág nőtt belőle. Egy virág, melynek neve szerelem és ez a szerelem bearanyozza az életem. Szeretlek Benjamin! - néztem mélyen a kèk szemeibe.
- Én is szeretlek, Aniusz! - forrtunk ismét össze.