Az arany rózsa (Befejezett)

10. fejezet

"Benjamin"
Este készülődtem, mivel Aniusz üzent, hogy ma ismét velem töltené az éjszakát. Nincs ellenemre mivel azt hiszem már csak az ő testének melegétől tudok elaludni. Felvettem egy szép kèk ruhát majd indultam a szoba felé. Épp a folyosó végénél jártam mikor hirtelen valami keménynek ütköztem és a márvány padlón kötöttem ki. Mikor felnéztem sajnálatomra az a spártai hadvezér, ahogy emlékszem Dominusz állt előttem.
- Megütötted magad? - nyújtotta felém a kezét, amit hezitálva, de elfogadtam.
- N... Na... Nagyon sajnálom! Nem figyeltem! - kezdtem el szabadkozni, de mire észbe kaptam a keze már rég az arcomat simogatta.
- Nagyon szép fiú vagy, ugye tudod? Sosem hittem, hogy egy férfi is lehet e ilyen szép. - mosolygott. Egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám mire én ösztönből elkezdtem hátrálni, de jött velem együtt egészen addig amíg a hàtam a hideg falnak nem csapódott. Most már remegtem, de bánatomra a két oldalamra tette a kezét, hogy ne tudjak elmenekülni.
- Uram, nekem mennem kell... - szabadkoztam érezhető pánikkal a hangomban, de nem érdekelte. Elkezdte puszilgatni a nyakamat, amit egy pillanatig sem tűrtem, de olyan erősen szorított, hogy mozdulni sem bírtam. Egyre erősebben tartott és a csókolgatás már harapdálásba torkollott így kiabálni akartam.
- Segít... - de befogta a számat. Már folytak a könnyeim és az egész testem határozottan tiltakozott az egész ellen. Már-már kezdtem feladni mikor hirtelen Dominusz egyszercsak eltűnt rólam és két már jól ismert kar egy szerintem pompás illatú testhez rántott.
- Hogy merészelted?! Mondtam, hogy hozzá ne merjél nyúlni!!! - ordította Aniusz mire én kicsit összerezzentem a karjaiban, de csak szorosabban bújtam hozzá.
- Ezek után nincs az az isten, hogy én valaha is tárgyaljak egy magadfajta spártaival! Lemondok a követi címről és a békekötést bízzák másra! - kiáltotta Aniusz mire a katonái kivezették Dominuszt, én pedig még mindig Aniusz karjaiban bújkáltam. Mikor a katonák végre elmentek egy kicsit elhúzódott tőlem és fekapott a karjaiba. Ez jól esett, olyannyira, hogy nem is nèztem, hogy hova visz, inkább csak becsuktam a szemem.