Valentin napi különkiadás! 3

217 19 2
                                    

És ezzel a fejezettel befejezném a Valentin napi különkiadásos részt!
Azért az elejére megint hagytam itt egy kis bevezetőt,amit nem kötelező elolvasni!

Bálint napi hagyományok, népszokások, babonák.

Bálint napjához – amit mára sokan csak Valentin napnak neveznek – számos babona, hiedelem és néphagyomány kapcsolódik. Ezen szokások legtöbbje fiatal lányoknak adott segítséget ahhoz, hogy megtalálják, meghódítsák vagy csupán megtartsák szerelmüket, életük párját.

⚫ Ha lányok a Bálint-nap előtti éjfélkor a temetőbe mentek, megláthatták leendő férjüket. A párna alá helyezett babérlevélnek szintén az volt a célja, hogy álmukban megtudják ki lesz a jövendőbeli párjuk.

⚫ Amint megvolt a “jelölt”, újabb praktikákra volt szükség, magukba bolondítsák a fiút. Egy pontosan kilenc magú alma elfogyasztása után a magokat a kiszemelt férfiú zsebébe kellett csempészni, mely által a szerelem már szinte biztos volt. Másik módszer szerint a kiszemelt fiú lábnyomát a hóból vagy sárból felvéve a küszöb alá kellett ásni, majd a házba csalogatni az illetőt, aki a küszöböt átlépve hamarosan megkéri a lány kezét.

⚫ Az eljövendő gyermekáldást is ezen a napon tudhatták meg a lányok és fiatal feleségek. Például egy félbevágott alma magjait megszámolva megjósolható volt, hogy hány gyermeke lesz valakinek.

⚫ Bálint-napon a madarak is hatalmas szerephez jutottak, a különböző fajták más-más férfitípust jelentettek. Úgy tartották, ha egy hajadon lány ezen a napon verebet lát, szegény emberhez fog hozzámenni és nagyon boldog lesz, ha azonban egy tengelice repül át felette, tehetős férfi felesége lesz.

Egyszerűbb babonák is kötődnek Valentin napjához, például a reggeli szerelmes csók szerencsét hoz és ezen a napon nem szabad megsértődni vagy megharagudni.

Egy kicsit letér az előzőktől,de ez így tökéletes!🤗

Egy kicsit letér az előzőktől,de ez így tökéletes!🤗

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Keep Calm And Ship... Where stories live. Discover now