Jin (BTS FF) BEFEJEZETT

-7-

Csendben eszük a reggelinket. Egyikünk sem szól a másikhoz. Elszakítom a tekintettem a tányérról és a szembe ülőre nézek. Engem néz mosolyogva.
Elpirulok az átható nézésétől. A füllemben még hallom a hangját, ahogy énekel. Szemeimbe beleégett, ahogy a színpadon a másik 6 fiúval bohóckodik és szívecskéket dobálnak a rajongóknak. Ki vagy te?
- Sikerült feldolgozni? – oldalra dönti még mosolygós arcát és tovább bámulja a döbbent arcomat.
- Tulajdonképpen te akkor valami sztár vagy az országodban? Hogy kerültél a céghez? Mi van a másik 6 fiúval? – özönlenek belőlem a kérdések. Még szélesebb mosoly, kivillantva tökéletes fogait.
- Sztár? Nem mondhatnám, hogy sztár lennék. Én idol vagyok. -jelenti ki teljesen természetesen.
- Idol?
- Igen. És nem csak a Koreában ismernek, hanem az egész világon.  Én vagyok a világon a legjóképűbb.
- Pfff..nem mondom, hogy csúnya vagy, egész helyes vagy amikor mosolyogsz, de láttam már nálad szívdöglesztőbb férfit is.
- Oh, szóval jóképűnek tartsz? – kérdez vissza somolyogva.
- Izé, én azt akartam mondani, hogy nem vagy annyira csúnya és egész jól tartod magad. – a szégyenkezés hulláma kicsapódik az arcomra és ismét elpirulok. Ez de gáz! Anna! Szed össze magad.
- Rendben. Elfogadom a választ, de hidd el, ha jobban megismersz te is rá fogsz jönni, hogy nálam helyesebb férfival még nem találkoztál. – és pufókra fújta fel az arcát. Úgy néz ki mint egy óvodás.
- Neked aztán van egod, ovis! -kacagok fel az arca látványától. – de tényleg, hogy kerültél az iparba?
- 28 évesen be kellett vonulnom a serebe, ahogy azt mindenkinek kell. Amikor végre végeztem, addig a többiek is elkezdték, így mivel csak nagyon ritkán találkoztunk és fellépni sem tudtunk, beiratkoztam az egyemre és elvégeztem az közgazdaságot.  Vagyis inkább befejeztem. Amikor még nem voltunk annyira ismertek, akkor kezdtem el, de ahogy nőt ismertségünk, nőttek a fellépéseink száma így félbe kellett hagynom.
- Értem.  Tulajdonképpen hány éves vagy? - kérdeztem meg. Már régóta fel akartam neki tenni a kérdést, hogy tisztázzuk az erőviszonyokat.
- Harminckettő vagyok.  Várj. Itt csak 31 éves, Koreában egy évvel többnek számítok.  Miért mennyinek nézek ki? –felvont szemöldökkel tekint rám.
- Öhm, nem többnek, mint huszonhat. Azt hittem fiatalabb vagy nálam. – felkacag, ahogy ezt kimondom. Hátra döntött fejjel nevetett rajtam. Nevetés közben a szemei szinte egy csíkká válnak és még egy könnycsepp is kibuggyan a szeme sarkából. Megsértődtem. Miért kell kinevetnie? Kezdett kínossá válni, ahogy én vöröslőn dühösen ülök az asztalnál, miközben ő olyan jól szórakozik rajtam.
- Most már elég legyen a röhögésből. Ne szégyeníts meg jobban. – szólok rá.
- Oké, oké! – kapkodja a levegőt és megtöröli a könnyes szemeit.
- Inkább egyél, aztán induljunk. Még el kell, vigyelek a szállásodra, hogy át tudj öltözni.
Evés végeztével, míg én fogat mosok, Jin elmosogat és indulásra készen vár a nappaliban. A kanapén ül és kinyújt lábbakkal, fejét a hátra hajtva pihentette a szemeit. Nem hiszel el, hogy 31 éves, es egy „idol". Mégis mit jelent az idol? Olyan, mint egy kisfiú. Egy férfias, de mégis kisfiú. Lopva ismét végig mérem. A haja rendezetlenül áll minden irányba. A homlokába lógva tincsei felidézik az emléket, amikor este a kocsiban megigazítottam és véletlenül hozzáértem bőréhez, ami meleg és selymes volt. Hogy lehet egy férfinak ilyen finom bőre?
Ekkor felfedezek egy apró lyukat a füllén. Szóval akkor a videón az igazi fülbevaló volt. Nem gondoltam volna. Vajon máshol is van rajta mesterséges lyuk?
- Mit mosolyogsz megint magadban? – átható tekintettel mered rám. – csak nem rólam álmodozol?
- Csak szeretnéd! – vágom vissza és elindulok a bejárat felé.
Az előtérben kezembe veszem a piros csodát és bal lábamra húzom. Már a jobb is a kezemben van, amikor mellém ér, hogy ő is felvegye a cipőjét. De kettőnknek túl kicsi a helység, így míg a másik cipőmet próbálom felvenni, Jin a vállával véletlenül meglök. Elveszítve az egyensúlyomat neki dőlök a mellkasának. Kezeimmel kalimpálni kezdek, majd a vállába kapaszkodok. Szerencsére most nem dőlt el velem, mint tegnap. Szorosan megtart a derekamra téve a kezeivel. Soha nem voltam ennyire közel hozzá. Legalábbis amikor a tudattomnál voltam. Felpillantok rá és látom, hogy felmosollyal lenéz rám.
- Úgy tűnik, mindig valahogy egymás karjaiban kötünk ki. Tetszik ez a cipő.- érezem a forró leheletét az arcomon. A szívem heves táncba kezd, tenyerem izzadni kezd. Nagyot nyelek közelségétől és a szavaitól. Egyre közelebb ér a szája az én számhoz. Érzem, hogy kitudja hányadára elpirulok és ő ezt egy újabb mosollyal nyugtázza. Egyetlen szót tudtam suttogni.
- Jin.