Jin (BTS FF) BEFEJEZETT

-1-

- A fenébe, el fogok késni. Írnom kellene a csajoknak. -morgolódtam hangosan a dugóban ülve. Reggeli csúcsban ez a szakasz járhatatlan autóval. De muszáj voltam kocsiba ülni, mert így is késve indultam és erre fele még nem ismerem a tömegközlekedést. Egy hónap múlva költözik az irodánk, egy 4 szintes újépítési irodaház legfelső szintjére. Tavaly egybe olvadtunk egy ázsiai céggel, így váltunk nemzetközivé a piacon. Ennek én kimondottan örültem, hisz így végre használni tudom a nyelveket, amiket tanultam.

Az angol anyanyelvi szinten megy és a német nyelvvel is igen jó elboldogulok. Ezeket muszájból tanultam, mert nélkülük a mai világban nagyon kis eséllyel lehet jó cégnél elhelyezkedni. És tulajdonképpen vagy egy harmadik nyelv is, amit tanultam, bár nyelvvizsgám nincs róla.

21 évesek vagyunk Besztivel a legjobb barátnőmmel, és sokat fogadunk. Soha nem veszítettem. De már nagyon be voltunk csiccsentve, így nem éreztem, hogy ez egy csapda. - Oké, akkor most oda mész a csaposhoz, hátra dobod a hajadat rávillantasz egy ezer wattos mosolyt, és szépen megkérdezed tőle, lenne e kedve találkozni veled, miután befejezte a műszakját. - Lökött a pult felé és felmutatta mind a két hüvelykújját. Beletúrtam a hajamba, kicsit helyre ráztam és a kiszemelt felé vettem az irányt. Nagyon meleg volt a kluban, és sokan is voltak. Táncolás közben legalább hárman léptek a lábamra, de töretlenül haladtam előre. Nem veszíthetek. Most sem veszíthetek, tudom, hogy évek szívtatását kell majd elviselnem, ha ezt elbukom. Évek óta jártunk ide, és azóta óta „szerelmes" voltam a pultosba.

- Szia! - hajoltam a pultra, ami az én magasságomhoz képest magasan volt. Felém fordult és a gyomrom összerándult a mosolyától.

- Szia! A szokásosat kéred? - tényleg túl régóta járunk ide.

- Nem, most csak kérdezni szeretnék valamit. - pirultam el. És még szélesebben kezdet el vigyorogni

- Mond kicsi lány.

Visszatértem Besztihez, miután megkaptam az italokat.

- Mit hoztál? Hova rejtetted a telefonszámát? Megkérdezted? - soroztak meg a kérdései. - Vodka martinit. Azt mondta ezt ajánlja. Nincs telefonszám, és gyáva vagyok. - válaszoltam gyorsan mindenre.

- De, hát legalább 3 percig beszélgetettek! Mi történt? Megint nyuszi voltál? - kacagott fel és meglegyintette a karomat.

- Nos, igen. Kérdeztem tőle, hogy mit ajánl a szokásos helyet, mert ezt már unjuk. Erre ezt adta, mert a barátnője is ezt szereti. Ezek után, hogy kérdeztem volna meg tőle, hogy akar e velem randizni?!

- És te bevetted, hogy van barátnője? - most már hangosan röhögött a szerencsétlenségemen.

- Hát, ha hazudott is, akkor így is szépen lekoptatott. Ah, maradok a plátói szerelemnél, és öregen, egy tucat macskával fogok az ölemben meghalni. - sóhajtottam fel túljátszva a szerepemet, de az utolsó szavakat már vihogva mondtam. - Na, halljuk mi a büntetésem? És jól válasz, mert ez az első és utolsó, hogy nyertél velem szemben.

- Várj itt egy kicsit. - és otthagyva engem keresztül furakodott a terem másik végébe. Egy ideig követtem szememmel, de miután elnyelte a vonagló emberek tömege, kezembe vettem az italomat és imádkoztam, hogy elég erős legyen, hogy elfelejtsem megaláztatásomat. Nem akartam elmondani neki, hogy megkérdeztem a pultos, de visszautasított, azzal az indokkal, hogy Ő a vékony lányokat szereti. És én nem vagyok elég szép neki.

A vodka és a Martini keveréke égette a torkomat, ahogy leküldtem egy hajtásra, de most nem érdekelt. Felejteni akartam, nem csak ezt, hanem minden eddig kapott megaláztattást a külsőm miatt.

Már éppen elmerültem a depresszióm sötét bugyraiban, mikor észrevettem Beszti szőke fejét, ahogy széles vigyorral visszatáncolja magát mellém.

- Merre voltál?

- Meg van a büntetésed. És mivel felhívtad a figyelmemet, arra, hogy most bosszuljak meg mindent, ezért évekig tartó kínzásban lesz részed. - gonosz mosollyal az arcán dörzsölte meg a kezeit.
Nem lehet, hogy félre ismertem és Ő maga a sátán lánya!

- Mi az Istent találtál ki nekem? - kérdeztem félelemmel a hangomban.

- Meg kell tanulnod egy nyelvet. De nem akármilyet! Az előbb a mosdóban voltam és két kis csitri arról beszélgetett, hogy mennyire gáz ez a hely, mert itt nem játszanak K-Popot. Mivel szinte családtagnak számítunk már itt, rögtön védelmére keltem a klubnak. És kicsit kioktattam őket. Majd mellékesen megkérdeztem, hogy mi az a K-Pop. Koreai Pop, válaszolták, majd gyorsan el is húzták a kis riszájukat a mosdóból.

- Értem, de ebben, nekem mi a büntetés? Hogy soha többet ne engedjelek el egyedül mosdóba, mert megtépsz két 16 éves csitrit?

-Nem. Hát nem figyeltél az elején? Nyelvet tanulni. Tanulj koreaiul.

- Hogy mi???

Így másnap, miután a józanodás útjára léptem, az interneten utána keresettem és döbbenten láttam, hogy nem csak egy teljesen új idegen nyelvet kell megtanulnom, de még csak nem is ABC-t használnak, hanem egy általuk megalkotott jelrendszert, a hangul-t.

- Te nem vagy normális! - hívtam fel Besztit és nem kímélve -mert tudtam, hogy Ő még nálam is jobban elázott előző éjjel-, kezdtem el kiabálni vele telefonon keresztül.

- Én ezt nem tudom megtanulni! Még csak nem is betűket használnak, hanem valami jelrendszert. Mint a kínaiak!? Mégis hogy a fenébe gondolhattad?

- Köhöm...neked is jó reggelt- szólt bele suttogva a telefonba. - Megtennéd, hogy nem kiabálsz, fáj a fejem és nem is vagyok egyedül.

- Szüleid otthon vannak?- néztem az órámra és nyugtáztam, hogy délelőtt 11 óra van. -Nem vagyok otthon.- súgtatta olyan, halkan, hogy alig hallottam.- Figyi, majd kicsit később visszahívlak, és dumálunk, de most tényleg nem alkalmass.

Letette. Simán lerakta a telefont és meg sem magyarázta, hogy...mit is kellett volna? Hol van és kivel?

2 évembe telt megtanulni a „fogadás"nyelvet. Sose kellett használnom, nem is vizsgáztam belőle, de úgy érzem, ha valaha is úgy hozná a sors, nem tudnának eladni Koreában sem.

- Basszus! Most már biztos, hogy nem fogok beérni időben.- Mérgesen a kormányra csaptam és megnyomtam a hívás gombot a műszerfalon. -Főnök- mondtam ki hangosan és már tekertem is fel az ablakot, hogy az utca zaját kizárjam. Mire az ablak a helyére csúszott, egy ideges hang töltötte be az autóm belsejét.

- Merre vagy? Mondtam, hogy előbb érj ide.- látom magam előtt, hogy majd felrobban idegességében. Ez mindenkinek egy nagyon fontos találkozó, hisz most ismerjük meg az új munkatársainkat, a BIG BOSS-t és alakítjuk ki az folyamatainkat. Most mindennek tökéletesen kell működnie, hogy be tudjuk bizonyítani, hogy a legjobb választás a mi cégünk volt. A háttérben hallom, hogy valaki borzalmas angol kiejtéssel magyaráz. Úristen a Csajok lesznek azok!

- Dugóban ülök, pedig esküszöm időben indultam,-füllentem-, de ad át a telefont az összekötőnek, mielőtt a többiek teljesen összezavarják a nem létező angoljukkal. Amíg beérek, addig gyorsan megbeszélek vele pár alap dolgot, amiről mi már egyeztettünk.

- Nem is tudom, mennyire jó ötlet. Mennyi idő, míg ide érsz? - kérdi bizonytalanul.

- Legalább fél óra a GPS szerint, szóval, ha már ketyeg a munkaidő, hasznosan töltöm el az időmet. - hallom, hogy gyorsan megpróbálja neki elmagyarázni, hogy a fordító késik, de telefonvonalon keresztül megkezdhetjük a tárgyalást, hogy addig is haladjunk, míg oda érek.

- Annyeonghaseyo. A nevem Papp Julianna Anna. A hét folyamán én leszek a kapcsolattartó és tolmács. Kérem, segítsen a munkámban. - köszöntöttem, kultúrájának megfelelően.

- Annyeonghaseyo - szólt bele egy mély.- A nevem Kim Seok Jin.