Csak rád gondolok

4.

                   ~Sofia szemszöge~

Hétfő este 18:00 óra. A szobámban készülődök és próbálom magamra felszenvedni a báli ruhámat. Miközben szegény Alexander már a nappaliban vár fél órája, és folyton siettet, úgyhogy gyorsan magamra húztam a ruhát, remélem nem áll annyira bénán. Majd lesétáltam elé a lépcsőn.

- Na, milyen? - Kérdeztem kíváncsian.

- Gyönyörű vagy! Nekem mindig te leszel a legszebb hugi. - Mondta.

- Hazudsz! - Válaszoltam neki nevetve.

- Neked soha! - Mondta, majd megsimogatta a vállam.

Anyuéktól elköszöntünk és kimentünk az ajtón, ahol Sarah és Charles várt minket. Megöleltem mindkettőjüket majd megcsókolt Charles, Sarah pedig Alexander nyakába ugrott. Itt van Sarah apja is, ő visz minket el a kocsijával a bálba. Sarah ült az apja mellett, én pedig hátul a fiúkkal. Ők ketten elszórakoztak valami hülyeségen, én pedig az ablakon bámultam kifelé. Kicsit izgulok, de Alexander jelenlétével bíztatom magam. Amikor oda értünk rengeteg diák nyomult be a suli ajtaján. Már vártam, hogy mi is bemenjünk mert nagyon szépen kidekorálták a sulit. Bent mindenki táncolgatott, iszogattak és olyan jó az egész, annyira jó a hangulat. Én és Charles táncoltunk a bulisabb, pörgősebb számnál és már el is felejtettem, hogy mennyire megtud nevetetni Charles. Tök jól elröhögcséltünk táncolás közben, Alexander és Sarah tőlünk vannak pár méterre, hiába van most Alexander Sarahval akkor is rajtam tartja a szemét aminek nagyon örülök. Egyre többen lettünk és már nem láttam magam mellett sem Alexandert sem Saraht. Meg akartam keresni őket, de úgy döntöttem inkább nem, lehet, hogy kettesben akarnak lenni. Charlest elhívtam valami havarja, úgyhogy egyedül maradtam. Azt mondta pár perc és visszajön. Nem akartam ott ácsorogni egyedül a táncparketten, úgyhogy le húzódtam és iszogattam egy picit. Aztán leállították a bulis zenét, majd következett a lassú szám. Rögtön Alexandert kerestem, nézelődtem jobbra-balra amikor megláttam, hogy felém közelít. Arcomon ösztönösen mosoly csapódott ki.

- Felkérhetem egy táncra, hölgyem? - Kérdezte, miközben a kezét nyújtotta felém.

- Hát hogyne! - Válaszoltam.

Bementünk a táncparkett közepére, kezeit a derekamra rakta, én pedig a tarkójánál kulcsoltam össze a kezem. Mindenki a pasijával vagy a barátnőjével táncolt csak én táncoltam a bátyámmal. Mindenki furán nézett ránk. Charles furcsáló és fintorgó tekintetét megláttam a szemem sarkából, de nem érdekel, hogy mit gondolnak. Alexander és én egy pillanatig mélyen egymás szemébe néztünk, és teljesen kizártuk a külvilágot. Elvesztünk egymás szemében. Olyat éreztem amit még soha, nem tudom helyes vagy normális-e ez amit iránta érzek, de tudom, hogy ő is így érez. Véget ért a lassúzás, és már sokan indultak haza felé szerintem mi is köztük leszünk. Éppen indulni akartunk, amikor Charles hívott el egy szóra.

- Azt szeretném kérdezni, hogy szerdán el jönnél-e velem moziba, lesz egy tök jó film.

- Szívesen elmennék, de akkor Alexanderrel leszek. Konditerembe járok vele, és képzeld... - Nem tudtam befejezni.

- Hát persze... - Mondta Charles lesajnálóan.

- Tessék? - Kérdeztem.

- Folyton vele vagy. Nem is foglalkozol velem, sőt senkivel, mindig csak a bátyáddal vagy. Ti ketten észre sem veszitek, de egymáson kívűl senkivel nem foglalkoztok! Olyan mintha nem is velem járnál, hanem vele! - Mondta Charles dühösen.

- Nem igazán értem mi a problémád azzal, hogy szeretem a testvéremet, és foglalkozok vele! - Vágtam vissza.

- Jó tudod, mit akkor én most el megyek és legyél csak Alexanderrel! - Mondta majd elment.

- Jó, menj is! - Kiálottam utána már én is dühösen.

Dühös vagyok és szomorú, nagyszerű. Sarah apja már kint állt a kocsijával, ő visz minket haza is. Sarah most beült hátra hozzám, és Alexanderhez, mert Charles nem jött velünk. Eléggé feszült a helyzet a kocsiban miattam, mindenki csendben volt.

Mikor végre haza értünk, elköszöntem Sarahtól és az apjától, majd beviharoztam a házba. Anyáéknak fel sem tűnt, hogy valami bajom van, amin nem is csodálkozok. Soha nem veszik észre ha valami nincs rendben velem. Vagy csak nem akarják. Felmentem a szobámba és magamra csuktam az ajtót, majd ráültem az ágyamra duzzogva, mint az igazi hisztis tini lányok. Aztán kopogtak az ajtómon.

- Bejöhetek?

- Ha csak nem tudod vissza pörgetni az időt és mindent helyre hozni! - Válaszoltam.

- Ha akarod azt is megteszem érted. - Mondta Alexander, belépve az ajtómon.

- Persze, hogy bejöhetsz. - Válaszoltam sóhajtva.

- Mi a baj? - Ült le mellém Alexander.

- Csak feldühített Charles, mert nem tudja felfogni, hogy rajta kívű mást is szeretek és most féltékeny rád. Viszont nem akarom elveszíteni, de...

- Nem igazán tudok segíteni az ilyen dolgokban, mert tudom, hogy ezek ilyen csajos témák, hogy kibeszélitek a pasikat. De előbb-utóbb úgyhis rá fog jönni, hogy hülyeséget csinált. És minden rendben lesz. - Mondta, és a kezét az arcomra tette.

- Máris segítettél. - Mondtam csukott szemmel, miközben arra a kezére helyeztem a kezemet, amelyikkel az arcomat fogta.

- De mégis olyan mintha minden rossz lenne! Anyáék nem foglalkoznak velünk, Sarah és én nagyon elhidegültünk egymástól, Charles össze veszett velem... bárhol keresem a boldogságot egyszerűen soha nem találom! Miért nem lehetek boldog? - Mondtam felállva az ágyamról, miközben már a könnyeimmel küszködtem.

Én boldoggá teszlek, ígérem. - Mondta Alexander hírtelen maga felé fordítva engem, és megpuszilta a homlokom.

- Aki a boldogságod útjába áll, az kihívja a haragomat. Ezt tudasd mindenkivel. - Mondta Alexander majd szorosan magához húzott.