Útvesztő fanfiction

~ A késlégy mindig figyel ~

A szemem sarkából láttam, hogy egy pillanatra megzörren a közeli fa levelei.
- Mi volt az? - bontakoztam ki Newt öleléséből. - Ami ott megmozdult? - mutattam a fa irányába.
- Ja, az csak egy kés légy. - vonta meg a vállát a fiú. Mi? Egy kés légy? Neee! Ú, basszus! Azokról a kamerákról meg is felejtkeztem... Ezek szerint a veszett, tud mindenről... És tudják a tervemet! Egész végig figyeltek... És majd megpróbálnak leállítani...

Tess érkezésekkor a veszett megfigyelő szobájában:
Roy már órákon keresztül a monitor előtt ült.
- Eddig semmi érdekes... - motyogta maga elé a férfi. Ekkor észre vette, hogy az ekések nyugtalanul felbojdulnak. Minden fiú az erdő felé pillantgat. - Kapcsold a 6-ost. - nyomott rá a képre. Az erdő megjelent a nagy monitoron.
- Mi a... - akadt el a szava Roynak. - Chad... Szerintem ezt látnod kell... - szól bele a mikrofonba. Egy alak rontott be a megfigyelő szobába.
- Mit akarsz Roy? Mondtam már neked, hogy ha a tisztársak megtámadják egymást, az nem vészhelyzet... - amikor viszont Chad rá nézett a képernyőre elakadt a szava. - Riazd a főnököt... - mondta halkan. A döbbent tekintetét, viszont már nem tudta levenni a monitorról. - Ez lehetetlen... - motyogta. Roy megnyomta a vészjelzést. Egyre több ember lépett be a szobába. Mindegyiknek ugyanaz volt a reakciója... Döbbent lefagyott tekintet, tátott száj, és maga elé motyogott szavak. Már vagy huszan gyülekeztek a főképernyő előtt, amikor Dr. Pagie is belépett.
- Mit jelentsen ez? Mégis mi olyan érdekes itt? - kérdezte. De amikor ő is észrevette az új jövevényt, egyből lefagyott a düh az arcáról. - Ki ez a lány? - kérdezte idegesen.
- Épp ez az... Nem tudjuk... - válaszolta félénken Roy. Dr. Pagienek teljesen elállt a szava.
- És, hogy került ide?
- Azt se tudjuk... Egyszerűen csak megjelent... - magyarázta Chad.
- És mi történt a karjával?
- Bele futott az A5-ös számú alany késébe... Úgy véljük, hogy meg fog halni... Talán már csak pár perce van hátra... - mondta az egyik doktor. A többiek feszülten figyelték a jelenetet. A fiúk lemosták a vért a halott lány kezéről. Nem volt rajta vágás... Mindenkinek leesett az álla. Az egyik orvos még el is ájult.
- Ez lehetetlen... - kezdtek el vitatkozni. Ekkor a lány kinyitotta a szemét és felült. Persze az orvosok ugyan úgy kiakadtak, mint a tisztársak.
- Mizu? - szólalt meg a lány. Az orvosok végig nézték az egész jelenetet.
Már vagy úgy 1 napja nézhették megállás nélkül. Csak néhány ember ment egy kicsit aludni, amíg a tisztársak is nyugovóra tértek. De Dr. Pagie nem tágított...
- Ki lehet ez? - motyogta maga elé folyton. Végig kísérte tekintetével a lány napját. - Tess... - suttogta. - És úgy tűnik, hogy ez a kis hölgy ki akarja szabadítani az alanyainkat...
- Ezt nem kéne meg akadájoznunk? - kérdezte Roy.
- Talán, tegyük el lábalol... - ajánlotta Chad.
- Várjatok... Úgy tűnik, megváltoztak az eredmények... A halálzónában... Nagyon jó eredmények születtek... A fiúknak az agyára, hatással van ez az új lány. Lehet, hogy ő a kulcs... Lehet, hogy ő fogja feltárni a gyógymódot... Hallottátok. Mindent tud... És az is nyilvánvaló, hogy megpróbál mindenkit megmenteni. És ráadásul, szerelmes az A5-ös alanyba...
- Akkor mit tegyünk?
- Van egy tervem... - húzódott széles vigyorra Pagie szája.

- Newt figyelj rám! - néztem a fiú szemébe. - Az a késlégy mindvégig figyelt minket! És ez tudod mit jelent? Azt, hogy a veszett tud a tervünkről... Tudnak mindent... Meg akarnak majd állítani! Meg fognak ölni! Jó... Az kevésbé probléma... - nevettem egy kicsit zavarodottan.
- De akkor, hogy fogunk kijutni? - sokkolt le Newt.
- Ne félj! Majd ki találunk valamit. Csak annyi... Ha netán véletlenül eltünnék... Ne aggódjatok. Vissza fogok jönni... Valahogy. De ha nem térnék vissza... Jussatok ki nélkülem! Ne várhatók rám! Ok?
- De hát...
- Nem! Az első a ti biztonságotok! Majd utána, biztos fogunk találkozni... - magyaráztam neki. Bár én is tudtam, hogyha a veszett egyszer elkap, akkor nincs nagyon menekvés...
- Majd én megvédelek! - kiáltotta a fiú. Teljesen eldöntött a boldogság. Olyan édes!
- Akkor nincs mitől félnem. - nevettem. Jó, már kezdtem lenyugodni. Lehet, hogy csak túl reagáltam... Lehet, hogy a veszettet nem is érdekli... Reménykedtem...
Még egy darabig beszélgettem Newtal, majd lemásztunk a kilátórol. Utána leültünk a földre és együtt néztük a csillagokat. Én ráhajtottam a fejem a fiú vállára. Csodálatos volt. El is felejtettem az összes gondomat... Majd lehunytam a szemem és elnyomott az álom...