30.

11.6K 759 154
                                    

Ahogy az várható volt, anya percekig némán meredt rám és hiába próbálkoztam, semmit nem tudtam leolvasni az arcáról. Abban a pár percben viszont átkoztam magam ezerszer. Hogy miért nem tudom soha befoni? Miért kell pont most a jókislányt játszanom? Az a kibaszott föld pedig miért nem tudott alattam megnyílni és elnyelni? Az is átfutott az agyamon, hogy azt mondom neki "haha, vicc volt!", de tudtam, hogy valószínűleg soha nem hinné el, hogy ilyen jó színész vagyok.

-Azta!-motyogta döbbenten én pedig a feszültségtől elnevettem magam. Képtelen voltam elhinni, hogy ez az első reakciója a hallottakra. Biztos voltam benne, hogy amint megtudja, kolostorba zár...bár ami késik, az nem múlik. Ki tudja mit hoz, ha feleszmél a sokkból.

-Én...-kezdtem, de egyszerűen nem bírtam folytatni. A hangom az összes végtagommal együtt szinkronban remegett a szívem pedig vadul kalapált. Kerestem a megfelelő szavakat, amikkel kicsit tompíthatom a pár perce elhangzottakat, de egyszerűen a némaság sötét leple maga alá temetett.

-Az irodalom tanárod, vagyis Shawn?!-kérdezte, de láttam rajta, hogy még mindig emészti a szavaimat és próbálja magában tisztázni a hallottakat.

-Igen, de ez nem olyan, mármint ez nagyon lassan alakult ki és nem kényszerített rám semmit, valójában szerintem próbálta magában leküzdeni ezt az egészet, de..ahj ez bonyolult-hadartam el, de a végén inkább leültem az ágyamra.

-Hogy fogjuk ezt beadagolni apádnak?-gondolkozott hangosan anya, mire rekordgyorsasággal kaptam rá a fejem és pattantam fel.

-Hogy mi?-visítottam csillogó szemekkel. Valószínűleg olyan lehettem, mint egy kismalac, akit megmentettek a vágóhíd kapujánál.

-Igazából még én sem tudom, hogy valójában hogyan is reagáltam le a szavaidat. Annyira este van nekem is és annyira hirtelen, lavinaként zúdítottad rám, hogy lefagytam-simított végig a homlokán, majd karbatette kezét a mellkasa előtt.

-Tudom és sajnálom!-sóhajtottam.-Ha szeretnéd elmesélek mindent és megbeszélhetjük, de anya én tényleg szeretem őt. És tudom, hogy ez egy kibaszottul szar helyzet, hiszen a tanárom és ha kiderül, akkor komoly következményekkel jár, de ha úgy határoznál is, hogy eltiltasz tőle...nem fog menni. Mármint...Jesszusom, ezt nehéz elmagyarázni! Utoljára oviban beszélgettünk a szerelmi életemről és akkor is csak annyit mondtál, hogy Ben anyukája lenne az anyósom, aki olyan, mint egy megbőszült tehén.

-Tudom, hogy milyen, amikor szerelmes vagy. Akkor nem érdekel semmi még a törvény sem. Nem szeretnélek tőle tiltani, mert, fáj ezt kimondani, de nála jobb srácot azt hiszem mostanában nem találnál. Igaz megrémiszt és furcsa a tudat, hogy pont a tanárod, de ha azt vesszük, nemrég szabadult az iskolapadból. De mára hagyjuk ezt a témát, jó Kicsim? Apád miatt meg ne aggódj, majd lassacskán beadagolom neki-adott egy puszit a homlokomra, majd sarkon fordult és kiment a szobámból. Miután becsukta az ajtót én a szó szoros értelmében összeestem. Fogalmam sincs, hogy a boldogság, vagy az adrenalin okozta-e mindazt, hogy a padlón feküdtem vigyorogva, és az esés következményeként fájó háttal, de abban a pillanatban csak az érdekelt, hogy anya nem ájult el, vagy utalt pszichológushoz.

📖📚📖

A nap forró sugarai perzselték a járdákat és a fák hatalmas lombjait, amik hűen próbáltak védelmet adni, árnyékot biztosítani az embereknek, miközben én hatalmas vigyorral tekertem piros biciklimen a hozzám hasonló, bringázó embereknek kijelölt úton, néha-néha letérve róla, ezzel majdnem halálra gázolva pár embert. Miután megéltem pár "baszódj meg!" és "vak vagy, ember?" beszólást végleg letértem az útról és egy kisebb dombon, szorosan markolászva a féket, legurultam. Sajnos a filmbe illő látvány elmaradt és nem szállt fel előttem több száz galamb, aminek mélyen legbelül örültem is, hiszen magamat ismerve, az ijedtségtől ide-oda ráncigáltam volna a kormányt, ezzel okozva a saját halálomat. A kisebb tó mellett egy lélek sem tartózkodott, amin csodálkoztam, hiszen csodálatos volt a táj. A tóban pár kacsa úszkált, mellette elszórva helyezkedett el pár fa körülvéve rengeteg színes virággal. A távolban meláttam egy ismerős alakot, mire elmosolyodtam. Ahogy közelebb értem szorgosan adtam jelzést a kis csengővel, hogy forduljon felém, minek hatására vigyorogva nézte végig, ahogyan mellette megállok, majd leszállok a kerékpárról, ami ennek következtében eldőlt. Nevetve vontam meg a vállam, majd teljesen Shawn felé fordultam, aki a derekam köré fonta izmos karjait és megszólalt.

MutualWhere stories live. Discover now