10.

17K 867 295
                                    

-Te hazudtál nekem!-mentem oda a tanári asztalhoz ahol Shawn ült.-Negyven éves vagy?!

-Meg tudom magyarázni-állt fel és közelebb jött, de én a fejemet ingatva hátráltam.

-Mégis hogyan akarod ezt megmagyarázni?-folytak már patakokban a könnyeim.

-Szeretlek Honey, jobban mint bármi mást és féltem, hogyha ez kiderül, akkor megijedsz és elmész.

-Soha nem mennék el-borultam a nyakába és letöröltem a könnyeimet. Miután kibontakoztam az öleléséből a szemébe néztem. A tekintete a szám és a szemem között cikázott és egyre közelebb hajolt. Már majdnem megcsókolt, amikor Pókember egy Pepsi üveggel a kezében leütötte Shawn-t.

Csak akkor jöttem rá, hogy ez egy hülye álom volt, amikor az éjszaka közepén felriadtam és hevesen dobogó szívvel néztem az órára, ami éjfélt ütött.

📖📚📖

Az iskola nyüzsgő folyosóján átverekedtem magam a diákok között és odamentem a szekrényemhez. Kinyitottam azt, aztán bedobtam a biológia könyvem és rápillantottam az órarendre. Irodalom. Basszus. Valamiért az a hülye álom jár a fejemben, pedig valószínűleg csak a kimerültségtől vetít ilyen képkockákat a tudatalattim. Annyi biztos, hogy nem negyven éves. Anyám annyi, Mr.Mendes pedig sokkal fiatalabbnak néz ki, mint anya. Meg amúgy is, elmondta, hogy még csak huszonöt. Hogy tudna letagadni tizenöt évet, csak úgy? Sehogy. Vagyis ez csak egy bugyuta álom volt, ami egy rossz szellemként kísért.

-Take me to church, i’ll worship like a dog at the shrine of your lies...-ért mellém Olivia vidáman.-Milyen óra?-nyitotta ki a szekrényét és egy teljesen másik dalt kezdett el dúdolászni.

-Irodalom-válaszoltam. Olivia zavartalanul énekelgetett tovább, miközben előkutatta a Justin Bieber-es képekkel tarkított szekrényében a felszerelését.

-You made this place a home a shelter from the storm..-csapta be az ajtót, aztán abbahagyta a dalolást és rám nézett.-Hogy vagy Honey?

-Nos tekintve, hogy megébredtem éjfélkor és vagy kettőig forgolódtam, elég álmosan. Te?-kérdeztem vissza. Olivia egy barátságos mosolyra húzta vörös ajkait és megszólalt.

-Majd kicsattanok, ugyanis..-tűrt egy jégszőke tincset a füle mögé és közelebb hajol, majd halkabban folytatta-Mike randira hívott.

-Nike?-kúszott a szemöldököm a homlokom közepéig. Olivia nagyra nyílt szemekkel bámult rám, aztán megrázta a fejét.

-A tizedikes Mike! Jó fiatalabb, mint én, de leszarom. Annyira édes és törődő-pillantott a plafonra vigyorogva. Lefogadom, hogy még csak pár mondatot beszélt a sráccal.

-Hát akkor remélem hamar egymásra találtok és meglelitek a lelki békét meg egyéb nyálas szöveg, de most menjünk órára..

-Már csak neked kell megtalálni a lelki békét Pete-vel-jegyezte meg mielőtt beértünk a terembe.

-Mi?-torpantam meg, de aztán Olivia után szaladtam-Te hülye vagy!

-Te pedig vak!-öltötte rám a nyelvét, majd leült a helyére.

-Miért is vagy vak?-nézett fel rám a telefonjából Amie én pedig válasz helyett csak megráztam a fejem, jelezve, hogy nem fontos. Ledobtam magam a helyemre és egy random helyen kinyitottam az irodalom könyvem.

Egy nagyon hosszú verssel találtam szembe magam, ami miatt inkább becsuktam és visszatettem az asztalra. Szeretem a verseket. A rövid verseket. Viszont ami már majdnem harminc versszak, az kiborít. Az ilyen versek írói miért nem írtak inkább könyvet? Novellát, regényt, vagy valami olyan dolgot ami nem vers és nem juthat eszébe a tanárnak, hogy meg kell tanulni. A régi irodalomtanárnő bemagoltatott velünk tizenegy versszakot és csodálkozott, hogy szinte mindenki utálta. Basszus, kinek van kedve a sok másik tantárgy mellett még verseket is tanulni? Ép elég nekem a fizika és a kémia..

MutualWhere stories live. Discover now