Kirekesztve

7.

Miközben Jake és én kiraktuk a társast, addig apu nasit csinált.
-Akkor Rizikózunk? -lépett felénk apu, majd letelepedett az asztal egyik sarkához, a szőnyegre.
-Igen! Rád várunk! -mondtam, közben a feladat kártyákat megkeverve mindenkinek oda nyújtottam a paklit, hogy húzzon egyet.
-Ez az! -suttogta Jake, amikor megnézte, milyen feladatot kapott.
-Na akkor rakjuk le a bábuinkat. Sorba megyünk. Óra mutató járásával megegyezően. -mondtam, mikor apunak elkerekedtek a szemei. -mi az? Mi a baj? -kérdeztem aggódó tekintetem apu arcába fúrva.
-Semmi, csak... húzhatok egy új feladatot? -kérdezte vissza nyújtva felém a kártyáját.
-Persze! -mondtam mosolyogva, hátha akkor Ő is mosolyra húzza majd a száját. De nem így tett! Mikor apu visszaadta a feladatot, a kezembe véve elolvastam, hogy hátha rájövök, mi nem tetszett neki ennyire.

,,Valamennyi SÁRGA hadosztály megsemmisítése. Az esetben, ha már valaki megsemmisítette, 24 körzet elfoglalása a feladat."

Hát igen! Már tudom, mi nem tetszett neki! Régen mindig anyu volt a sárga hadosztállyal. Apu régen előszeretettel gyilkolta le anyut meg engem a pályáról, hogy megnyerje a játékot. Aztán most, hogy már anyu nincs, nem csak anyu megsemmisítését, de egyik szerettének a megsemmisítését sem szereti. A következő kártyát is vissza nyújtotta, amit én szó nélkül el s vettem tőle és, hogy ne legyen több kártyaváltás, inkább kivettem a feladatok közül azokat a kártyákat, amiken valamelyik hadosztály megsemmisítése állt. így csak számára kedves kártyákat tudott kihúzni.

-Kezdhetjük? -kérdeztem, mikor Jake a karom után nyúlt és felhúzott a földről.
-Léda! Mutasd meg kérlek, hogy hol van a mosdó! -mondta Jake maga után húzva az emeletre vezető lépcső felé.
-Tessék! Itt van! -mutattam a fürdőszoba ajtón befelé, majd mikor vissza akartam indulni, ismét megfogta a kezem. -mi az? -kérdeztem értetlenül.
-Nem kell mosdóba mennem! Csak egy ürügyet kerestem.
-Mire?
-Arra, hogy kérdezhessek valamit apudról. Miért akadt ki a kártyákon?
-Ez...bonyolultabb, mint hinnéd! Röviden anyu miatt. Majd elmesélem jó? Most menj, moss kezet, aztán gyere le, én pedig előre megyek.
-Miért kell kezet mosnom???
-Mert, ha most együtt lemegyünk, az gyanús. Na majd gyere! -szóltam hátra, majd leindultam apuhoz.
-Hú, de sokáig tartott felkísérni. -mosolygott apu, mintha kicserélték volna, amíg felmentünk Jakkel. Miután Jake visszatért, elkezdtünk játszani.
-Há-há! -mosolygott fel apu, amikor 6 6 5 szerepelt a kockákon, amikor megtámadta Mongóliát, amin Jake állt 3 bábuval. Még jó, hogy mind ismerjük a játékot, különben a fél éjszakánk arra menne el, hogy magyarázva van a játék menete, szabálya.
-Na gyerekek! Köszönöm a játékot! -mosolygott Jake, mire apu megilletődött szemekkel nézett a mellette ülőre.
-Hoppá! -mondta apu. -Eddig minden játékot én nyertem. Mindig megvertem Lédát és Simonettát. Gratulálok Jake! -nyújtotta apu a kezét büszkén. Miután megbeszéltük, hogy kinek mi volt a feladata, Jake bejelentette, hogy elmegy zuhanyozni. Megmutattam neki, hogy mit, hol talál, majd visszatértem apuhoz, hogy elpakoljuk a játékot és a szennyes tálakat kivigyük a mosogatóba.
-Aggódik! -szólaltam meg hirtelen a nagy csendben, ami közénk telepedett.
-Ki? -értetlenkedett apu, miközben a kezében lévő kék hadosztályt pakolta vissza a tartóba.
-Jake! -még mindig üresnek látszott a tekintete, így kiegészítettem a mondandómat. -Érted, apu!
-Értem?
-Igen!
-De mégis miért?
-Mert...ahj... amikor felkísértem a fürdőbe, elmondta, hogy valójában nem kellett WC-re mennie. Helyette megkérdezte hogy vagy, miért rökönyödtél meg a feladatokon. De pszt! Nem tőlem tudod! Oké?
-Várj egy percet! Jaket érdekli, hogy mi van velem?
-Igen! Miért olyan meglepő ez?
-Csak mert, nem gondoltam volna, hogy érdekli mi van velem. -mondta teljes őszinteséggel.
-Apu! Jake bír téged!
-Bír?
-Igen! Csíp, bír, kedvel...hogy mondjam még, hogy megértsd?! -forgattam a szemeim jól szórakozottan.
-Tudom, mit jelent az, hogy bír. Csak csodálkozom.
-Miért olyan meglepő ez?
-Mert még nem is ismer. Azt se tudja, hogy mit dolgozom, hogy hogy hívnak, mik a hobbijaim...-sorolta.
-Apukám, ne haragudj meg, de azt kell, mondanom... szenilis vagy! -nevettem a saját hülyeségemen.
-Na köszi szépen! A saját lányom azt mondta, hogy szenilis vagyok. Menten magam alá csinálok! -nevetett fel Ő is, mikor eszébe jutott, hogy pont az nap este beszélgettünk arról, hogy kit mi jellemez. Szóval eszébe jutott , hogy Jake valójába ismeri aput.
-Min nevetünk? -csatlakozott hozzánk Jake is.
-Csak... -szakította félbe saját magát apu a nevetésével. -Léda azt mondta, hogy szenilis vagyok. -nevettet tovább. Oly szépen zengte be a lakás üres sarkait halk kacagása, hogy belesajdult a szívem. Ekkor eszembe jutott anyu. Hogy miért nincs itt velünk. Hogy miért üres a ház, amikor 3-an vagyunk benne. Hogy miért érezném üresnek a házat, akkor is, ha 8-an lennénk benne. Mert hiányzik a 9. személy. Anyu! Jake rántott ki gondolataimból, melyek felrebbenő varjakként szóródtak szét a fejem felett.
-Hé! Jól vagy? -simította meg lágyan a vállam Jake, mire rá emeltem tekintetem, s belefúrtam a könnyektől homályosan látó szemeim, arcába.
-Persze! Csak...emlékek! -suttogtam lesütött fejjel.
-Majd, ha felmentünk a szobába, szeretnél beszélni? -egy szó sem jött ki a torkomon, így csak bólintottam egyet, jelezvén, hogy benne vagyok.