Kirekesztve

9.

A kórházból hamar kiengedtek. Az orvosok azt mondják, hogy csak a stressz miatt lettem rosszul. Ők idegösszeroppanásnak nevezik én meg csak szimplán fájdalomnak, anyu miatt. Ágy nyugalmat írtak fel 1 hétre de nem vagyok hajlandó betartani, mert szerintem nem leszek jobban lelkileg ha egy hétig csak fekszek. Apuval ezért jól össze is vesztem az autóban, de Jake mellém állt. Mikor haza értünk, apu csinált nekem egy teát én pedig felmentem Jakkel az oldalamon a szobámba. Hajnali 3 óra 49 volt és nem tudtam aludni. Miután meggyőződtem arról, hogy Jake jó mélyen alszik, teljes csöndben lecaplattam a lépcsőn és a bejárati ajtó felé vettem az irányt. Felvettem a torna csukám, és kiléptem az ajtón, ami valami ok folytán most az egyszer nem lett bezárva. Kimentem a kertbe és leültem a hintaágyra. Teljes volt a csönd, ami mindent áturalt. Csak ültem és néztem ki a fejemből. Néztem a néhol előbukkanó csillagokat, melyeket a felhők sokasága rejtett el. Néztem a felhők vonulását, ahogy táncot lejtenek az égen. Hallgattam a neszt, amit mindenféle állat és faág idézett elő. Gondolataimból a ház mögötti erdő zökkentett ki. Hirtelen faág reccsenését hallatta valami. Oda kaptam a fejem, hogy megfigyeljem, milyen élő világ tárul elém, de nem láttam semmit. Félve tekintettem vissza az addigra kitisztult égboltra, mikor megint hallottam valamit. Nem tudtam kivenni a hangjából, hogy mi lehetett, ezért felálltam a hintaágyból és közelebb merészkedtem a kert hátulsó részén levő kerítéshez. Egyre közelebb s közelebb merészkedtem. A tenyerem izzadt és nem a nyár okozta hőségtől, mely már hajnalban is érezhető volt, hanem az izgatottságtól. Miközben kezem a kerítés tetejére tettem, hogy jobban kilássak, gondolataim utat törtek maguknak és anyu jutott eszembe. Anyu, ahogy kislány koromban együtt feküdtünk a füvön a csillagokban elmerengve. Emlékek halvány cseppjei zúdultak rám, mintha csak leszakadt volna az ég. Gondolataimból egy előttem felbukkanó őz zökkentett ki, melyek úgy szóródtak szét a fejem felett, mintha csak egy Rubik kocka esett volna atomjaira. Ott álltunk! Csak ő és én! Nem adott hangot gondolatainak, nem is förmedt rám. Egyszerűen csak ott álltunk egymással szemben. Hirtelen furcsa érzésem támadt. Úgy éreztem, az az őz nem véletlen volt ott, abban a pillanatban. Nem véletlen akkor volt ott, amikor én is kint voltam a kertben. Az az őz egy különös jelenség volt számomra.
-Anyu! -suttogtam magam elé.
Az őz hátrált egyet. Nem hagyhattam, hogy csak úgy ott hagyjon. Egy reménye vesztett lányt. Az anyja nélkül.
-Ne! Kérlek ne menj el! -kérleltem az őzikét, aki kijelentésemre vissza lépett hozzám. Mintha megértette volna, amit mondtam neki.
-Nem hagylak itt! -mondta az őz.
-TE JÓ ÉG!!! Most bekattantam, vagy az őz tényleg beszélt hozzám? -fogtam fejem kezeim közé.
-Nem képzelődsz szívem! -simította meg valaki a vállam hátulról. Nagy és határozott lendülettel megfordultam a tengelyem körül. Meglepetésemre anyu állt előttem.
-Anyu?! -vontam kérdőre kilétét.
-Szia kicsim! -nyújtotta a kezét, hogy végigsimíthasson arcomon, de én hátráltam egy lépést.
-Ezt nem értem! Te? Itt? Hogyan? És miért pont őz? -bombáztam kérdéseimmel.
-Az őz, mint minden emlős, a szellemvilágot szimbolizálja. Tudtam, hogy ki fogsz jönni. És találkozni akartam veled. Hogy megbékélhess.
-Miért kell megbékélnem?
-Mert nem engedtél még el. Ha elengedsz, felkerülhetek a szentek társaságába.
-De anya én... én nem akarlak elengedni. Maradj itt velem! Kérlek! -kérleltem anyut.
-Nem lehet!
-De én nem akarlak elengedni! Kellesz nekem anyu! Szükségem van rád! -fajattam ki sírva, majd mikor a nyakába akartam borulni, meglepő fordulat következett be. Anyu megölelt! Éreztem a kezeit a hátamon. A lihegését a nyakamon. A csókját az arcomon. Olyan volt, mintha újra velem lett volna. Nem egy hideg légörvényt éreztem, és nem estem át rajta. Olyan stabilan éreztem, mintha élt volna.
-Szeretlek szívem! De el kell mennem!
-Ne! Ne hagyj itt! Egyszer már elhagytál! Nem akarlak megint elveszíteni. Beszélgethetnénk minden nap. Mesélhetnék a napjaimról, Jakeről, apuról. Lelkizhetnénk. Csak kérlek ne menj el!
-Muszáj! Nekem nem itt van a helyem!
-De leülhetnénk vacsizni családiasan! Élhetnél velünk, ahogy AZ előtt! -próbálkoztam.
-Nem lehet! Még apáddal is beszélnem kell! Csak te látsz és apád! Mert ti nem tudtok csak elengedni. Jake sem lát, ahogy más sem.
Leültünk a hintaágyra és egészen reggelig beszélgettünk. Mindenről szó esett. Meséltem neki, hogy mi van velem, mi van apuval, hogy ismertem meg Jake-et. Apu és Jake ott álltak az ajtóban. A fal mellől lestek anyut és engem, ahogy beszélgetünk. Jake nem látott semmit, azt hitte magamba beszélek. De apu! Ő látta anyut! Ahogy anyu is őt!
-Derek! -szólt anyu, apunak, miközben szorosan átölelték egymást. Onnantól négyen beszélgettünk. Bár Jake csak a remek hallgatóság szerepét játszotta, de tudta, hogy ez sokat jelent nekem, így ott maradt. Mikor már ebéd időben jártunk, anyu elköszönt tőlünk.
-Most mennem kell! -jelentette ki anyu.
-Ne! Ne menj! -öleltem át szorosan könnyeimmel küszködve.
-Léda! Mindig is büszke voltam rád! Bár sose meséltél nekem a napjaidról vagy az érzéseidről, mégis az egyetlen szem kislányom voltál és az is maradsz örökre. Erős, független és magabiztos vagy! Tartsd meg ezt az erényedet és ne hagyd, hogy apád annyi sütit zabáljon! Így is meghízott, mióta nem vagyok! -viccelődött anyu, mire apuval felnevettünk. -Derek! Vigyázz a lányunkra és az alakodra! Nem kell elfelejtenetek, csak elfogadnotok, hogy már nem vagyok! Legyetek boldogok! Szeretlek titeket! Jakenek pedig üzenem, hogy üdv a családban és vigyázzon Lédára! Szeretlek titeket! -mondta anyu végszónak.
-Ne! -omlottam össze apu karjaiba.
-Nyugi! Hé! Hallod? Semmi baj! Így legalább láttad! Amúgy mikor találkoztatok?
-Nem tudtam aludni, igy 4 körül ki jöttem levegőzni. Itt volt egy őz és rajta keresztül találtam meg anyut, mert az emlősök a szellem világ kapui. -mondtam nagy szipogásom közepette. -először azt hittem megbolondultam, amiért egy őzzel beszélgetek, de aztán anyu megjelent és... -törtek utat maguknak ismét könnyeim.
-Gyere menjünk be! -szólt apu átkarolva két vállam.