Most komolyan?

10. fejezet

- Nagyon sok boldog szülinapot! – libbent fel Aliz a buszra. Egy nagy, rózsaszín ajándéktáskát lóbált. – Szombaton ünnepelünk?

- Köszönöm szépen – mosolygott Lilla, ahogy átölelte a legjobb barátnőjét. Aliz utána leült, Lilla ölébe rakta az ajándékot. – Ne már, te ruhát vettél?

- Gondoltam, úgyis szükséged lesz előbb-utóbb néhány kismamaszerkóra...

- Ja, hogy ez kismamaruha!

- Meg a kedvenc bonbonod – vonta meg a vállát Aliz. – Szeretlek.

- Én is nagyon szeretlek!

- Na, és Rayel terveztek valamit mára?

- Hát, hogy Ray tervez-e valamit, nem tudom. – Lilla egy eltévedt, szőke tincset füle mögé söpört. – Kicsit furcsán viselkedik.

- Mert?

- Fogalmam sincs – a kismama fészkelődött a széken, a hasán pihentette a kezét. Már a harmadik hónapban járt, az április végének közeledtével mindenki levetette a kabátokat, Aliz is bőrdzsekiben, piros pólóban és farmerban ült mellette, rajta mégis még egy viszonylag vastagabb szövetkabát feszült. Semmiképpen nem akart megfázni, bár emiatt néha elég kellemetlenül érezte magát. Ráadásul lelkileg sem volt a toppon. – Mostanában egész jól elvoltunk – mesélte. – Sokat foglalkozott velem, és a babával. De a héten még nem volt köztünk semmi...

- Mármint milyen értelemben semmi? – kérdezte Aliz halkan.

- Semmi semmi – felelte Lilla. – Nem voltunk sehol, még náluk sem. Tegnap már másodjára mentek kondizni Jusztinnal, és szünetben is vele volt...

- Féltékeny vagy?

Lilla kifújta a levegőt:

- Szerintem van valakije.

- Nem hiszem – húzta el a száját Aliz. – Csak túltengnek benned a hormonok.

- Eddig én voltam a mindene! – vitatkozott Lilla. – Délutánonként babaruhát vásároltunk, meg étterembe mentünk, meg minden, már Jusztin azért hisztizett, hogy nem járnak eleget edzeni.

- Szerintem csak megelégelte, hogy az a nyomorék rágja a fülét, és dobott neki egy csontot.

Lilla csak egy perc hallgatás után szólalt meg.

- Túl vagyok a tizenkettedik héten, már nincs visszaút – mondta. – Már lassan kezdtem megszokni ezt az állapotot, de Ray most annyira megváltozott...

- Félsz?

- Nagyon félek – ismerte el. – A baba, ahogy növekszik, minden egyre valóságosabb. Egyre inkább tartok attól, hogy mi lesz, ha Ray úgy dönt, nem kellünk neki...

- Nem fog így dönteni. Nem teheti meg.

- Ő mindent megtehet – suttogta Lilla. – Az apja zsarolni képes a polgármestert, tízmillió fölötti kocsikat vásárol csak úgy, hasra ütésre, az anyja meg most az önkormányzatnak dolgozik, mint főépítész. Csak egy szavába kerülne, és nekem végem.

- Ennyire nem lennének szemetek.

- Azt hiszed?

- Lilla, nyugodj már meg! – fogta meg a kezét Aliz. – Minden rendben lesz.

- Ebben nem lehetsz biztos.

- De igen, biztos vagyok. Ray odáig van érted.

- De meddig? Amíg megtartom az alakomat?