Most komolyan?

3. fejezet

Lilla üveges tekintettel meredt ki a busz ablakán. Reggel alapozóval igyekezett eltűntetni az átsírt éjszaka nyomait. Utálta a hétfőket, írnak franciából, de ez érdekelte a legkevésbé. Érezte, hogy megrázkódik az ülés, amint Aliz ledobta magát mellé. Pár napig külön utaztak, szinte megnyugvást nyújtott a tudat, hogy ott van vele. A fejét a vállára hajtotta, a kínos csöndet kettejük közt a többi utas duruzsolása nyomta el. A hallgatást végül Aliz törte meg:

- Beszélned kell vele – mondta.

- Miért, mit tudna csinálni?

- Hát, ha már tudna róla, előrébb lennénk, mint ha csak ülnénk a szobádban és meginnánk még tíz liter kakaót.

Lilla továbbra sem vette le a szemét a városrészről, ami mellett milliószor elhaladt már életében.

- Máté megcsókolt – mondta.

- Mi van?

- Ray meg látta – folytatta. – Azelőtt is folyamatosan beszólogattak egymásnak, de pénteken matekon úgy egymásnak estek, hogy Király kiküldte őket óráról.

- Miattad?

- Sosem szerették egymást – vonta meg a vállát Lilla. – Nagy haveri kötelék, és mind a kettő a másikat szidja a háta mögött.

- Én mondtam, hogy ez az egész nem jó ötlet Mátéval.

- De nekem Máté tetszik – sóhajtott fel a szőke. – Ezt fújhatom, igaz?

- Valószínűleg.

- De beszéljünk valami másról: mit olvasol most?

- Csak egy rossz romantikusat – legyintett Aliz. – Alig várom, hogy vége legyen. Ez a sztori valahogy sokkal izgalmasabb.

Lilla szomorúan felnevetett:

- Meghiszem azt!

Rajmund úgy érezte, menten szétesik: azóta, hogy egy bizonyos lány visszautasította, mindent megtett azért, hogy felejtsen, a hétvégi programjában a buli és a pia mellett alulöltözött lányok is szerepeltek, akik – szépen kifejezve – nem féltették az erényeiket. Mindezt Jusztin rendezte le neki, amiért hálás is volt a legjobb barátjának, ráadásul az a már emlegetett lány Morotits Mátéval csókolózott nemrég, ami méginkább padlóra küldte. Oldalról Dénes lökte neki a sódert, de csak fél füllel figyelt oda, néha reagált ugyan, de a gondolatai egész máshol jártak...

Lilla úgy érezte, menten légszomjat kap, ahogy belépett a terembe. Máté egyből ránézett, az arca felderült, Róza felvont szemöldökkel juttatta tudomására érdeklődését – a Mátéval elcsattant csókon kívül semmiről nem tudott, szóval rá igazán nagy meglepetések vártak – és Rajmund neheztelő, súlyos tekintete is egyből megtalálta őt. Még nem tud beszélni vele – döntötte el magában –, még nem képes rá.

Rajmund felállt, a vállára dobta a táskáját, és már indult is a kabátjáért, amikor Lilla feszengve odalépett mellé.

- Szia, Ray – köszönt zavartan, ahogy egy szőke tincset a füle mögé simított. – Tudnánk beszélni?

- Bocs, nem érek rá – felelte a fiú, ahogy lekapta a kabátját a fogasról.

- Nagyon fontos – erősködött Lilla.

- Pont leszarom.

- Kérlek! – Lilla megragadta a fiú karját. Rajmund vékony termetű, de erős fiú, inas karjában minden izom megfeszült, ahogy a lány bőre az övét érintette. Felpezsdült a vére, de ezt semmi pénzért nem adta volna a lány tudtára.