Most komolyan?

7. fejezet

Lilla idegesen mocorgott a széken, kezét néha a hasára csúsztatta, néha át Ray combjára, néha egyszerűen összefonta maga előtt. Idegesen tűrte, ahogy Ray átkarolta, és egy csókot nyomott a halántékára.

- Nyugi! – suttogta a fülébe. – A legjobb kezekbe hoztunk.

- Tényleg nem szükséges a magánrendelő – felelte erre Lilla.

- Bandi bá a legjobb, nekem elhiheted – simogatta meg a barátnője hátát Ray. – Én is nála születtem, meg a bátyám is.

- És miért Bandi bá?

- Mert Dr. Halmos András Jusztin apja – válaszolta Ray. Lilla felvonta a szemöldökét:

- Komolyan?

Rajmund megvonta vállát:

- Ez egy kis város.

- Hát azért nem... de oké. – Lilla ismét pozíciót váltott, lejjebb húzta magán a pulóverét. Így csak még kényelmetlenebb lett számára, hogy tizenhat éves, terhes, ráadásul egy olyan ember apja fogy a lába közé nézni, akit még ismer is. Az orvos olyan tíz perc várakozás után lépett ki:

- Tessék csak jönni! – mondta. Ray magabiztosan pattant fel, és segítette fel a szerelmét, és mielőtt belépett, kiengedte a már nagypocakos kismamát.

A rendelőben még élénkebb volt a fertőtlenítőszag, fehér fények uralták a kis szobát, fehér csempe borította a padlót és a falakat is, türkizkék függöny lógott a szoba egyik sarkában, középen a vizsgálószék, az ablak alatt egy vizsgálóasztal, közvetlenül mellette az orvos asztala.

- Nahát, nahát! – szólalt fel Halmos doki. Nem túl magas, viszonylag nagytermetű ember volt, nagyjából ötven éves, ősz haja, magas, ráncos homloka, széles arca volt, egyenes orra, mélykék szeme teljesen olyan, mint a fiának. – Mindig öröm ilyen gyönyörű kismamát látni! Garancia a gyönyörű gyermekre.

- Azért abban nekem is volt szerepem, Bandi bá! – vágta rá Ray.

- Természetesen, Rajmund fiam – nevetett fel az orvos. – Kérem, kisasszony! Adok szépen egy hálóinget, meg szeretném kérni, hogy deréktól lefelé ne hagyjon magán semmit. A függöny mögött átöltözhet!

- Köszönöm szépen – bólintott Lilla.

Lilla nagyon feszélyezve érezte magát. Mielőtt felült volna a székre, maga mellé rántotta Rayt. A fiú vigyorogva fogadta a gesztust, megcsókolta a lány fejét, Lilla pedig megszorította a kezét. A fiú láthatóan bizalmi kérdésnek vette a dolgot, de a kismama igazából csak nem szerette volna, ha ott áll az orvos mellett.

Halmos rutinosan mozgott, egy-két perc alatt elvégezte a szokásos teszteket, miközben illő-illetlen poénokat sütött el. Amikor rákérdezett, mégis milyen „pozitúrában történt a pontos lövés", Lilla úgy érezte, menten elájul, minden vér az arcába tódult, de Ray csak felnevetett:

- Álltunk, doki – felelte.

- Úgy még nagyobb teljesítmény. Csak az én fiam el ne tanulja – kommentálta az orvos. Lilla úgy érezte, mintha nem is miatta lennének ott, meg nem a kisbaba miatt. Finoman fogta a fiú kezét, és amíg ő meg nem mozdult, nem nézett rá. Ray megcsókolta a fejét:

- Minden oké, kicsim?

- Persze – felelte a lány, de magában azért szitkozódott. Ő ülne most itt félpucéran, nem szórakozna ilyen jól! Megpróbálta kényelmesebb pozícióba tornázni magát, de az orvos rászólt: