Mordor lánya [ Gyűrűk Ura ]

1. fejezet - Valami készülődik

Kint állt a torony tornácán, sötétbarna, majdhogynem fekete hajába belekapott a forró, égető szél.
Szürke szemeiben a gyűlölet és szomorúság tükröződött, ahogy végigvezette tekintetét a mocskos, fekete országon.

A távolban az Orodruin füstölgött, hamuját a tünde felé fújta a meleg déli szél. Lent, a torony lábánál orkok tanyáztak, hatalmas ricsajuk messzire zengett Mordor földjein.

Nem is olyan messze tőle vizek csillogtak a láthatáron, melyek látványa egykori szomorú sorsát, hazáját és a régen feledésbe merült szabadságát jutatták eszébe.

Még tisztán emlékezett arra napra, melyen elszakították az otthonától, a családjától és eladták haradi rabszolgának. Sok-sok éven át állt a kalóznép szolgálatában, de közeledvén az óidő végéhez, sorban kezdték el eladni rabszolgáikat a haradiak.

Ugyanis Mordor háborúra készülődött, s Sauronnak szüksége volt a hadseregre. S Harad, Mordor hű szolgája lévén, támogatta őt.

Így került hát Sauron sötét földjére a tündelány, aki hazáját a mai napig nem feledi.

Sauron azonban nem tűrte a lány makacsságát és a hatalommal való szembeszegülését. Eleinte jó ötletnek tartotta a tünde megvételét, s később be is igazolódott, hogy igazán kiváló harcos, mind között a legbátrabb, habár igazi harcokban nem engedélyezte részvételét.

De Középfölde leghatalmasabb háborúinak egyike idejében, Calassë, kinek Sauron a Canya, Bátor nevet adta, ellenszegült Urának, s nem teljesítette parancsát.

A tündelány megszökött a toronyból, kihasználva, hogy az orkok épp nem álltak őrséget a kapukban, s gyorsan kiiszkolt a kijáraton.

Nem tudván, merre kellenne indulnia, a tenger felé vette az irányt, mely egyenesen az Árnyékhegység vonulatainak végénél kezdődött.

Lábát sebesen kapkodva szaladt, piszkos ruhája kiválóan elrejtette Sauron elől. Azonban egyvalamire Calassë sem számított.

A csatamező előtte hevert, szinte a lábainál, s látta a nemzetségének, s embereknek holttesteit. Sötéten villanó szempár meredt rá, s Sauron dühe éktelen volt.

- Hogy merészelsz parancsomnak ellenszegülve kijönni a toronyból?! - kiabálta zengő hangon.

Calassë nem rémült meg a hatalmas úrtól, hanem társait elnézve az ő szívét is elkezdte emészteni a harag és bánat.

- Te tetted ezt velük? Te tetted ezt mindnyájukkal? - kérdezte a lány, a hangja enyhén megremegett. Sauron szájának sarkában apró mosolyt vélt felfedezni, melytől kirázta a hideg.

- Nem tehettem mást, Canya. Szürke szemei rémisztően csillogtak a sötétben, Calassë rosszul volt új nevének hallatán.

-  A nevem Calassë, s nem Canya. És esküszöm a népemre, s egész Középföldére, hogyha bármilyen lehetőségem is akad rá, meg foglak ölni - sziszegte a lány a szavakat, tartva a szemkontaktust.

Sauron jóízűen felnevetett, s megragadta a tünde torkát.

- Ha bármi ilyesmi még csak a fejedben is megfordul, legközelebb én magam foglak megkínozni, és megölni, Canya- köpte a lány arcába a szavakat, majd eleresztette a fulladozót.

Megragadta a lány köpönyegét, s annál fogva húzta vissza maga után, mígnem elnyelték őket Barad-dûr kapui.

S Calassë azóta is várt, várt a napra, melyen a nevében rejlő Fényesség felragyog rá és Középföldére.

Még tisztán emlékezett a háborúra, melyben Ura elesett, s Isildur levágta ujjáról a Hatalom Gyűrűjét. Azóta nem mehetett ki a toronyból, s szemmel kellett tartania egész Mordort.