Új élet egy vadásszal [Befejezett]

Holnapután

Pontosan egy év telt el azóta,hogy megtámadtak. Amarának azóta nyoma sincs. Chuck nem merte a szavát adni,hogy nem látjuk többé,de mi nem szeretnénk ezen izgulni, hogy éppen melyik pillanatban veszíthetünk el mindent. Bármelyikben. Tisztában vagyunk ezzel,így inkább éljük az életünket,és nagyon boldogok is vagyunk. Dean megkérte a kezem,és a pocakomban nem egy,hanem két Winchester is növekszik.
Reggel izgalommal és boldogan keltem Dean mellett. Az esküvőnk napja volt. Nem zavart az,hogy a picik látszódni fognak az esküvőn,hiszen ők lesznek a további közös életünk középpontjában.
A reggeli után Deant már nem is láttam. Az eskűvőre készültünk. Először a sminkemet és a hajamat csinálták meg,majd jöhetett a ruha. Hó fehér,abroncsos ruhához egy fátyol társult. Ahogy néztem a tükörbe,és éreztem a piciket,elmosolyodtam. Ez volt életem legszebb napja.
-Berly! Gyere,itt a te időd!-Hallottam Rowena hangját.
Igen,ő is ott volt. A koszorús lányom volt. Nagyon jóba lettünk,ami hihetetlen számomra. Viszont eléggé le volt gyengülve. Nem tudtuk mi van vele,nem mondott semmit. Azt mondta,hogy semmi baja nincsen,ne aggódjunk.
Azon a helyen esküdtünk,amit Dean akkor mutatott meg,mikor először megcsókolt. Az volt a közös helyünk. Amikor összekaptunk,mindig oda menekültem. Folyton utánam jött egy kis idő után. Félt,hogy elveszít és meg szeretett volna nyugtatni.
A széksorok között lépkedtem,szememet le sem tudtam venni Deanről. Mind a ketten mosolyogtunk egymásra,és érződött rajtunk az izgalom.
A lépcsőre lépve erős fájdalom nyilalt a bordáimba,Dean arca lesápadt.
-Hiányoztam?-Hallottam egy már jól ismert hangot. Amara volt az.-Nyugi szívem,nincs már sok hátra. Ez,amit érzel ez egy amolyan méreg. Felemészt.
Majd mosolygott,és már nyoma sem volt. Dean könnycseppekkel a szemében,aggodalommal teli rohant oda hozzám.
-Mentsd meg,kérlek!-Könyörgött a mellette álló boszorkánynak.
-Dean... Gyenge vagyok..-Hajtotta le a fejét.
-Nem érdekel,mentsd meg!-Üvöltött rá.
Rowena megérintett.
-Erős varázslat... Ha megtudnám menteni,akkor abba a gyermekeid belehalnának...
Dean rám nézett.
-Rowena. Segíts nekik. Kérlek.-Néztem a hasamra.
-Nem! Nem veszítelek el újra!-Dean felém kapta a tekintetét.
-Könyörgöm.-Csordult le a könnycsepp az arcomon.
Rowena megfogta a hasam.
-Ne.-Borult rám a vadász.-Cas!
-Nem tudok semmit sem tenni... Amara Isten testvére. Az én erőm fel sem ér hozzá.
Mire észbe kaptam,a két pici már Dean-nél volt. Odaadta nekem őket.
Mosolyogva néztem rájuk,aztán az apjukra,majd az egész családra. A kezemben tarthattam őket legalább egyszer.
-El sem tudtam mondani,hogy mennyire gyönyörű vagy...-Kűzdött Dean a könnyeivel.-És hogy mennyire szeretlek...
-A legszebb életet adtad nekem,amit valaha kívánhattam...Mindannyian. -Néztem körbe- Köszönöm.-Halványult el körülöttem minden.
Utolsó lélegzetvételemmel egy szót tudtam kinyögni.
"Szeretlek"