ᴅᴇᴄᴇᴘᴛɪᴏɴ - ᴀ́ʟᴄᴀ́ʙᴀɴ » Yoongi ꜰꜰ.

ᴍᴀ́sᴏᴅɪᴋ ᴇᴍᴇʟᴇᴛ

ᴋɪᴍ ʏᴏᴏɴᴊɪ

- Kinek van a legszebb húga a világon? - Jin kinyújtotta hosszú lábait és hatalmas szemekkel nézett rám.

- Nem - ráztam meg a fejemet. Fél kettő volt, hajnal. Tudom mit akart, nasit a sarki boltból, de túl lusta volt hozzá, hogy maga tápászkodjon fel ezért engem próbált megkérni, hogy hozzak neki. Ki se kellett mondania, a minden mozdulata azonnal elárulta.

- Yoonji, légyszi - a kezét is összetette és csücsörített. Esküszöm nehéz volt neki ellenállni, a legjobb testvér volt a világon és még mindennek a tetejébe, jóképű is volt. De. De én már kivettem a kontaktlencsémet, az elnyűtt otthoni ruhámban voltam, ami egy szakadt sort volt és egy hosszú póló. Iszonyúan rosszul láttam, ezért a szemüvegem kerete vastagabb volt, mint Harry Potteré kétszerezve, a sminkemet órák óta lemostam és...

- Yoonji - Jin feltérdelt a kanapéra. - Naaa.

- És mi kellene? - húztam fel a szemöldökömet.

- Három virsli, egy üveg vörös tea, két bibibamp, hat sült mini polip...

- A csillagokat ne hozzam le az égről?

- Megtennéd?

- Nem ehetőek - vontam vállat és a hátamra dobtam a táskámat. - Úgyhogy...

Kinyitottam az ajtót, hogy már megint a bátyám kedvére tegyek. A fejemre húztam rózsaszín pulcsim kapucniját, mert kint már elég hideg volt, a kellemes tavasz ellenére is.

- Szeretleeeeek - ordibált utánam Jin.

Megforgattam a szemeimet és becsaptam magam után a bejáratot, reménykedve, hogy egyik szomszéd se hallotta meg.

Egyik.

Szomszéd.

Se.

- Hova, hova Nyuszi?

Oh, hát persze, hogy Min Yoongi, a gazdag, nagyszájú idióta is háromnegyed kettőkor indul el otthonról. És nyúlnak, mert nevezni.

- Mindegy - morogtam és vadul megnyomtam a lift gombját. Yoongi közvetlen mellém állt, zsebre vágta a kezét és az arcomat fürkészte.

- Szemüveged van?

- Van.

- Hmm - a lift sípolva jelezte, hogy megérkezett. Besunnyogtam a sarokba, a fiú pedig lazán belépett utánam és a falnak döntötte a hátát. Életem legkínosabb percei voltak, amíg leértünk a földszintre. Általában, magabiztos és nagyszájú vagyok, de a lencséim és a sminkem nélkül, amik szinte álarcként borították az arcomat, védtelennek és elveszettnek éreztem magamat.

Aztán életem legfurcsább óráját éltem át annak a srácnak a társaságában, akivel délután még akkora háborúban voltam, mint régen Amerika és Japán.

- Mi dolgod van?

- Éhes vagyok - Yoongi a hasára tette a kezét, ami fájdalmasan megmordult.

- Nem szusiztatok a barátnőddel? - pislogtam ártatlanul.

- Ja, nem, Yuri elment valakivel miután nem voltam hajlandó hozatni neki - a fiú ásított egyet és megigazította a papucsát. - És te meg a pasid, Nyuszi?

- Pasim? - 23 éves voltam, de még sose volt barátom. Ekkor leesett, hogy Jinre utal és elröhögtem magam. - Ő a testvérem - hátba vertem Yoongit aki kicsit előredőlt. - És nem vagyok nyuszi.

Yoongi elmosolyodott, az utca fénye halványan világította meg az arcát, de mégis jól láttam, hogy ez nem a kaján, felsőbbrendű vigyor volt, amit délután bevetett ellenem. Sokkal inkább volt kedves és felszabadult. Fogalmam se volt melyik lehetett az igazi énje, de egy kósza pillanatra gombócot éreztem a torkomban, ami szépen levándorolt a mellkasomba és szinte a szívembe markolt. Rögtön elhessegettem a gondolatot meg az érzést is.