Az útvesztő : Ígéret

2. fejezet

Kerestem a fiút akihez a hang tartozott. Nem volt nehéz megtalálnom, hiszen az eddig engem bámuló szempárok most őt kezdték vizslatni. Középmagas, jó kiállású, 16 év körüli fiú volt. Haja sötétbarna, szemei is barnának tűntek, bár nem volt elég közel, hogy meg tudjam rendesen állapítani. Mindenki eléggé meglepődött, így én reagáltam először.
- Honnan tudod a nevemet?- kérdeztem, de a fiú csak állt ott kikerekedett szemekkel. Ebből arra következtettem, hogy ő sem érti, hogy honnan ismer. Alby (azt hiszem ez a neve) a fiú elé állt, s cseppet sem kedvesen reagált.
- Thomas, mi a bököttet jelentsen ez?! - már-már ordított szegény gyerekkel, de hangjában egyféle zavart is éreztem.
- Alby...én...nem tudom. Egyszerűen amikor ránéztem, ez a név jutott eszembe. - magyarázkodott a srác - De fogalmam sincs, hogy honnan ismerem.
- Én sem emlékszem semmire. - vágtam közbe , amit Alby szúrós szemekkel díjazott, mintha nem lenne jogom itt a beszédhez. Felváltva nézett rám és a fiúra, aki tudta a nevemet. Különös érzés fogott el, amikor Thomast fürkésztem, ismerős volt, azonban nem rossz értelemben. Jó érzés fogott el, amikor csak rá néztem.
Alby végül sóhajtott egyet, s ezt mondta:
- Rendben... Mindenki térjen vissza a munkájához. Ezt pedig később megbeszéljük. A lányt körbe kell vezetni.
- Én vállalom! - hangzott egy mély hang a tömegből.
- Gally, te akkor sem vállalhatnád ha a tulajdon húgod lenne...Nincs elég dolgod a Téglázóknál? Egyébként ez mindenkire vonatkozik. Aki hozzáér a lányhoz, komoly büntetésre számíthat.
A fiú erre megsértődött, és a tömegen átvágva elhagyta a körülöttem csoportosuló fiúkat.
- Newt, rád bízom a lányt, ugyanis nekem sok dolgot kell elintéznem. Ráadásul utálom hallgatni a Zöldfülek hisztijét. - folytatta Alby, most már Newtra nézve. Pár fiú mozgolódni kezdett és azt mondták, hogy nem ér, hogy mindig Newt kapja a jó dolgokat. Hát köszönöm szépen, most már tényleg valami tárgynak érzem magam, amit ide-oda passzolgatnak. A fiúk lassan szétszéledtek, Thomasnak pedig Albyval kellett mennie. Páran még a Dobozból pakolták ki a ládákat, de legalább azt megtudtam, hogy tényleg csirke volt abban a ketrecben, ami mellettem volt.

Rájöttem, hogy már vagy öt perce bámulom hol a Dobozt, hol a Tisztást, így gyorsan a szőke fiúra kaptam a tekintetem. Ő türelmesen várt és nézett engem, aranyos mosollyal az arcán. Mikor ránéztem, gyorsan elkapta a tekintetét és sietve elindult.

- Szóval Zöldf... - kezdte, de rögtön a szavába vágtam.
- Miért hív mindenki Zöldfülnek? Yume vagyok.
- Azért, mert te vagy az újonc ... Zöldfül. - nevette el magát, de mivel elég gorombán néztem rá, folytatta - De talán, mivel lány vagy eltekintek ettől és Yume-nak foglak szólítani. Rendben?
- Jah, jó lenne. Köszi. - mondtam elégedetten. Bár kicsit zavart a helyzet, és hogy minden oldalról bámultak rám valahonnan, egész kellemes helynek tűnt. Newtnak pedig elég nyugtatú kisugárzása volt, így tőle egyáltalán nem tartottam. Szép lassan körbevezetett, elmondta mit hol találok, és megmutatta melyik részen kik dolgoznak. Lögybölők, Téglázók, Zsákolók és Ekések. Mintha valami külön kis társadalmat alkottak volna, mindennek megvolt a saját rendszere, s úgy éreztem, ez egy nagyon szigorúan irányított közösség. Newt elmagyarázta, hogy mindenki emlékek nélkül került ide, s már jó ideje keresik a kiutat az Útvesztőből, de eddig nem sokra mentek. Amikor, erről akartam kérdezni, megállított és annyit mondott, hogy erről majd később többet megtudok, de most ne zaklassam kérdésekkel.
Mikor már a körbevezetés végénél tartottunk, Alby félre hívta Newtot és beszéltek pár szót. Én addig néztem a hatalmas kőfalakat, ijesztőnek kellett volna lenniük, hiszen bezártak minket, mintha börtönbe kerültem volna, mégis, a félelem parányi szikráját sem éreztem.

Gondolataimból hozzám közeledő lépések zaja zökkentett ki. A hang irányába néztem, s a morcos, Gally nevezetű fiút láttam, ahogy közeledik felém. Kicsit meghátráltam, mivel nem tartottam túl szimpatikusnak. Ő ezt észrevette és kellő távolságban megállt.
- Szia Zöldfül! - már megint ez a Zöldfül... nem hiszem el, nagyon idegesítő. - A nevem Gally, és csak köszönni szerettem volna. Ne haragudj, hogy olyan durván reagáltam a Doboznál, csak nem hiszem el, hogy az a bökött Newt kapta meg a feladatot, hogy egy ilyen gyönyörű lányt körbe vezessen.

Nem igazán bíztam meg ebben a fiúban, de kedvesen beszélt hozzám. A következő pillanatban pedig egy szál virágot nyújtott elém a háta mögül. Valamiféle gyomnövénynek tűnt, de apró narancssárga bimbók borították, szépnek találtam. Zavarbaejtő volt ez a megnyilvánulás, mégis kinyújtottam a kezem, s elfogadtam a növényt.

- Hát...köszönöm Gally... - mondtam, de éreztem, ahogy vörösödik a fejem. Nem szoktam ehhez hasonlókhoz, szóval szerintem érthető.
- Holnap a Téglázókkal nekiállunk a saját házadhoz. Mindent megteszek, hogy olyan legyen, amit egy lány megérdemel. - Erről teljesen elfeledkeztem. Valahol aludnom is kell, itt pedig vagy ötven fiú van, faházakból pedig nem sokat láttam. Hirtelen tényleg elkezdtem ezen aggódni.
- De várj Gally. Akkor én hol alszom ma? - kérdeztem, remegő hangon.

Newt futott mellém, s válaszolt a fiú helyett.
- Néhányan rendelkezünk fából készült lakhellyel, a többiek a földön alszanak a Táborban. Mivel te lány vagy, nem hiszem, hogy jó ötlet a többi fiúval aludnod, így amíg nem készül el a saját helyed, nálam alszol. - Milyen logika van abban, hogy ne aludjak a többi fiúval, és helyette Newtnál legyek, aki szintén fiú. Gallynak is hasonló gondolatai lehettek, mert közbeszólt.
- Szóval azt mondod, hogy ne aludjon más fiúval, de te kivétel vagy? - kérdezte ingerülten Newttól. Úgy érzem ezek ketten nem igazán jönnek ki egymással.
- Én a többiekkel fogok aludni a Táborban, te Bökött. - válaszolt hasonló hangnemben Newt, majd rám nézett. - Ha neked ez így megfelel...
Végre egyedül lehetek kicsit, és nem kell a fiúk állandó beszólogatását hallgatnom? Persze, hogy megfelelt.
- Persze, nekem jó lesz így.
- Nekem mennem kell, de vacsoránál találkozunk Zöldfül. - integetett Gally nekem, Newttól pedig egy lenéző tekintettel köszönt el. Ismét kettesben maradtunk. Newt a kezemben lévő virágot nézte, majd kérdőn rám tekintett.
- Ohhh, ezt Gally hozta nekem. - válaszoltam elpirulva.
- Chhh... ez nem vall rá - nézett rám hűvös tekintettel, aztán egy idő után elmosolyodott és folytatta - Jól felfordítottad itt az életet, mi?
- Hát, hidd el, nem volt tervbe véve. - túrtam bele a hajamba, s most először realizáltam, hogy hosszú barna hajam van, bár az adott helyzetben ez volt a legkevésbé fontos.