My Light for You ( Az élet szonátája II.)

Túl sok ez egy napra

El sem akarta hinni, hogy ő tényleg ezeket mondta Seminek. Az eredeti terve az volt, hogy jól leszidja, amiért már megint felelőtlen. Azt hitte, hogy az előző Alfa után helyrebillen valami nála, és egy ideig elkerül minden potenciális veszélyforrást... ami ...hmm, a 7,6 milliárd emberből... nagyjából.... 2,6 milliárd lehet az Alfa... plusz az egyéb veszélyes alakok. Addig osztott szorzott, míg arra a következtetésre jutott, hogy 2 ember a kivétel a potenciális veszélyforrás halmaz alól. Bár ahogy jobban belegondolt, picit eltúlozta a dolgot. De ezen nem tudott segíteni. Az az Alfa intő példa volt az ő számára is.

- Akinori? –Fel se tűnt neki, hogy időközben visszaért a bejárathoz. A pulton pedig egy morcos Daishou támaszkodott. A neszre pedig felkapta a fejét. Ilyenkor meglehetősen ijesztő volt.

- Bocsi. –Lépett a pult mögé. Itt azonban meglepetten tapasztalta, hogy barátja meg sem mozdul.

- Bocsi?.... csak BOCSI? –Égnek állt minden szőrszála, ahogy figyelte a másik Omegát. Kicsit ki volt akadva.

- Öm... történt valami? –Látta hogy peregnek a másodpercek Daishou kobakjában, a robbanás pillanatában azonban egy termetes sóhajjal kiengedett minden gőzt.

- Hagyjuk inkább. –Legyintett végül. Fel azonban még most sem állt, csak meredten bámult a semmibe. Hívhatjuk megérzésnek is, amikor bevillant az a kép, amikor Kuroo elkapta.

- Köze van egy Cheshire Cat kinézetű Alfához? – Tudat alatt pontosan egy főtt rák vörös Omegára számított. Élőben azonban jobban nézett ki. Elvigyorodott.

- Ne mondj semmit. Amint elmentél megjelent itt és boldogított.

- Téged? Mégis mivel? –A reakcióból ítélve ismét elindult a számláló. De most nem bombaveszély fenyegetett. Inkább vulkánkitörés. Persze nem a legnagyobb, hanem olyan, mint például a Teide.

- Az agymenéseivel. Meg a Cheshire Cat-es vigyorával. –Tette hozzá némi habozás után. –És nálad mi volt? Ami ennyire fontos volt, hogy szó nélkül leléptél?

- Eita. –Ha el volt kalandozva, hát most visszacsöppent a valóságba.

- Mi történt? Megint bántotta? –Ijedten tűrte, ahogy Daishou felpattan a székéből.

- Igen, bántotta, de talált magának egy lovagjelöltet. –Kíváncsian figyelte, ahogy barátja pislog párat, majd oldalra dönti a fejét.

- He? –Nem akarta, tényleg nem akarta. Ennek ellenére mégsem bírta visszatartani. Elnevette magát.

- Bocsi, bocsi. Elmenekült tőle és egy sikátorban utolérte. Valahol a nyomornegyed környékén. Az elveszett bárányka pedig megtalálta. –Daishou várta a folytatást, de meglepetésére nem kapott több infót.

- Ezt rövidre fogtad.

- Ugye? Próbáltam egyszerű lenni. –Kiöltötte rá a nyelvét. –Idehozta és felvitte a szobába. Amikor felértem már megfürdött. Picit tudtam vele beszélni, de azt hittem menten eldobom az agyam a viselkedésén. –Pici szünetet tartott, hogy sikerüljön társának mindent megemészteni. A türelmi idő alatt pedig az egyre nagyobb döbbenetet kifejező szemek elárulták, hogy összerakta a képet.

- Azt ne mond hogy...

~Szereleeeem~ Csak az a fura, amit az illatáról mondott. –Eddig elsiklott ezen részlet felett. –Visszagondolva, én nem éreztem rajta semmilyen illatot. Nem tudom megmondani, hogy Alfa, Béta vagy Omega. –Zavartan nézett fel a másik Omegára, aki szintén tanácstalan volt.