Bíborfény | ✓

|| 54. Fejezet ||

Abby a fehérpaplanokba bugyolálva pislantott a szemembe. Vöröshaja szétterült a matracon, a piszkos falaktól tökéletes elütött ez az üde szín. A lány, whisky barna szemei felvillantak, mikor meglátta az előttem álló rendőrt. Nem foglalkozott vele, hogy a pólója felgyűrődött, láttatni engedve selymes bőrét, amit azonnal meg akartam kóstolni.

- Maga meg kicsoda?

A rendőr idegesen csukta össze a száját. Barátnőm felkapta Daria ágyára halmozott köntösét és mellém lépkedve gyanakvóan meredt a férfire.

- Mr. Lee – mosolyodott el elégedetten. – Az apja parancsára magát be kell szállítanom a rendőrségre.

Abby hamarabb reagált, mint én. – Ugyan miért is?

Akaratlanul lépett előre, a rendőrstiszt még mindig vigyorgott. Szívesen helyrepofoztam volna mocskos pofáját, ami szemtelenül időzött el a lány testén.

- Tudja itt van a szemem – mutatott gyönyörű szemeire. -, és nem pedig itt – ezúttal a melleire mutatott. – Igazán értékelném, ha a szemeimbe bámulna! És válaszolna a kérdésemre? Miért akarja maga bevinni Nolant? Nem megmondtam, hogy a gyilkos egy nő? Maguk mégis erre pazarolják a drága idejüket, hogy fölösleges köröket tegyenek meg? Jobb kérdés, mi értelme van úgy tenni, mintha csinálnának valamit, amikor mindenki tudja, hogy szarnak az egész ügyre? Gondolták ideje lenne kielégíteni sajtó igényeit? Mi is lenne jobb sztori annál, hogy Oregon híres-neves Rendőrfőkapitánya képes a saját fiát is bilincsre verni az igazság érdekében.

- Abby...

- Kuss Nolan! – ordította. – Elegem van magukból! Érti? Most pedig figyeljen és hallgasson rám: figyelmeztesse Mr. Leet arról, hogy a markomba van és képes leszek mindenki előtt megmutatni ki is ő valójában, hogyha nem hagyja békén a fiát és nem állít rá az ügyre néhány nyomozót!

A komor folyosón hirtelen felharsant egy ismerős kopogás. Kettő lépés és egy bot koppanása.

Paff, paff. Kopp. Paff, paff. Kopp.

Lehunytam a szemeimet, pontosan tudtam mit jelent ez a hang.

Joseph Lee itt volt.

Abby hangját már meg sem hallottam, elveszett az összes többi mellett, ami az agyamban kergetőzött. Lassan megráztam a fejemet, magától értetődően léptem Abby elé, aki csak ekkor szúrta ki a közelgő apámat.

Bíborszínű nyakkendője kegyesen simult törtfehér ingjéhez, gúnyosan meredtem szürke szemeibe. Most először éreztem azt, hogy az ő hőbörgő óceánja sosem hasonlított az enyémre. Mikor ki akartam nyitni a számat arra lettem figyelmes, hogy a lépcsőház felől furcsa hangok kúsztak a szobánkba, azonnal megpillantottam Viktort és a mögötte loholó Dariát, akik megtorpantak a folyosón, mikor meglátták apámat és a rendőrtisztet.

Daria gúnyosan felnevetett és széttárt karral meredt előre ránk.

- Ha ezek most tényleg itt állnak...

- Milyen szép! – fakadt ki Joseph. Képtelen voltam apámnak szólítani. – Ez mutatja meg az összetartó barátságot, nem gyönyörű Linch? Látni, hogy ez a csapat fiatal, hogyan veszíti el a józan eszét.

- Ha egyszer...

- Mit fogsz tenni, szépségem?

Daria nyikkanni sem mert, mert ekkor a lépcsőházban feltűnt fivérem. Kezében egy papírzacskó volt, arcán egy fáradt mosoly ült, de amint meglátta, hogy Joseph Daria arcába hajol, az őszinte vigyor lemállott az arcáról és dühösen csörtetett végig a folyosón.